Szomorú apropója van az idei AWS turné sorozatnak, mely most Győr, Pécs, Debrecen, Székesfehérvár, Veszprém után utolsó állomására, Budapestre érkezik.

Örs halála nagy csapás volt a zenekar és a rajongók számára. A június negyedikén utolsó, budapesti állomásához érő, hat állomásos koncertsorozat köszönetnyilvánítás Örs életének, és egyben munkásságának elismerése is. A turné során a zenekart hat énekesbarátjuk kíséri végig, hogy együtt elevenítsék fel és énekeljék el azokat a dalokat, melyeket korábban Örs énekelt.

A zárókoncerten sem lesz ez másként, a közönség találkozhat többek között:
Áron Andrással (Lazarvs, Trillion, Apey), Kovács Palival (Paliék), Molnár Bálinttal (ex-Insane), Nagy Zoltánnal (ex-Phrenia), Stefán Tamással (Meristem), Venyige Balázzsal (A Király halott).

Ahogy a turné korábbi állomásain, az előzenekar most is A Király Halott zenekar lesz, akik megteremtik számunkra a már ismert alaphangulatot. Ez a zárókoncert egyben egy új kezdetet is jelenthet az AWS számára, de mindenképpen egy kiváló hétvégi programnak ígérkezik.

Kiemelt kép: az AWS Hivatalos Facebook oldala