A recept a következő: először is fogjunk nyolc eltérő személyiséget és az ő eltérő zenei ízlésüket. Adjuk hozzá a hangszereket, vaduljunk bátran – minél sokrétűbb, annál ízletesebb. Tegyük mindezt egy nagy kondérba, és hagyjuk, hogy kisebb-nagyobb rottyanások kíséretében összeérjenek az ízek. Főzzük készre, fogyasszuk magában vagy rántotthús mellé, némi kacajjal. A végkifejlet szilaj, új, őrületes, mégis természetes.
Aki április 27-én ott volt a Budapest Park nyitónapján, megtapasztalhatta az Aurevoir fúziós konyháját. Valóságos zenei csemegével készültek a fiúk a nagyközönség számára. Viszont a The Pontiacról se feledkezzünk meg; a bluesrock és a pop-grunge most sem okozott csalódást. Füstösen dübörgött, de a megfelelő pontokon lágyult is, örvénylő hullámba sodorva a küzdőteret. Egy friss, még meg nem jelent dalukba is beavatott bennünket a banda, ami egyelőre a Komondor címre hallgat, azonban ne lepődjünk meg, ha nem így lesz az új albumon, a név még képlékeny.
Gépi-népi, rántotthús és Álommadár – Aurevoir és The Pontiac interjú
A The Pontiac hangolódós nyitásnál többet adott. Még nem volt késő, de itt-ott már hányták a műanyag poharak a Budapest-sört a deszkán pattogó gazdáik kezéből. A férfierő mégsem söpörte el a közönséget, a The Pontiac ugyanis lágyabb énjét is megmutatta, amit néhány dalukból jól ismerünk. Nevezhetnénk ezt a bluesosabb oldaluknak, de ez hiba volna, a sztereotípiákkal ellentétben ugyanis a blues sem mindig szomorú, sőt! (Akinek még mindig ez a képe a műfajról, kezdje a Blues Brothersszel, és bizonyosodjon meg maga ennek ellenkezőjéről.)
Most pedig kanyarodjunk vissza és folytassuk Volkova Krisztivel, aki a srácok mellett tovább finomította a produkciót, csak hogy még véletlenül se ugorjunk előre az éjszakai tombolásban. Nem mellesleg Krisztit születésnapja alkalmából köszöntötték a fiúk a közönséggel együtt, mégpedig egy Halász Judit-feldolgozással. Kriszti népdalos oldalát félretéve, természetesen merült el a Pontiac stílusában a Szél és az Éjszaka című szerzemények erejéig. Majd mikor az Az lenne csak szép elhallgatott, Barni pedig elköszönt a többiek nevében is, valami egészen más vette kezdetét.
Valami ősi és pofátlanul fiatalos, ami szembemegy a régivel, miközben mélységesen tiszteli is azt. Akik „viszlátot” mondanak, most térnek csak igazán vissza, és hatalmas bulival indítják az évet. A backstage-ben, a koncert előtt valóban rotyog már a pörkölt, nem is csoda, mert egy akkora „ájnánájhoz”, ami hamarosan kezdetét veszi, bőséges energia kell.
A magyarostól a délszlávon át az ír népiig nyújtózkodó utat járhattunk be a koncert során. Mindezt olyan formában, hogy arra a népzene iránt nem különösebben rajongók is átszellemülten tudtak szórakozni. Hogy mi a kulcsa az olyan daloknak, amik ösztönös táncra késztetnek bennünket, nem tudom, és talán a banda sincs vele egészen tudatosan tisztában, de annyi biztos, hogy mesterien űzik ezt. Viszont még ennél is többet tesznek velünk. Kapcsolódásra hívnak. Egyik kézenfekvő példája ennek a Gergel megszokott előadásmódja, melynek során a közönség a színpadon állókkal együtt skandálhat.
A kapcsolódásnak azonban egy Aurevoir koncerten több megnyilvánulása is van. Mikor olyanok kezdenek a tömeg közepén társastáncba, akik minden bizonnyal sosem űzték azt, még csak amatőr szinten sem, ráadásul szinte minden korosztályt képviselve, az akaratlanul mosolyt csal a tomboló arcokra. A fiúk meghallgatják a rajongók kívánságát is, nem engedik el a fülük mellett. Ennek eredménye, hogy volt Álommadár, hatásfokozó tömeges guggolással, így fokozva a dal újrajátszásának ünnepélyességét.
Hangszerek tekintetében most sem volt hiányérzetünk. Hallhattunk pergő mandolint, Cseke Dani és Raboczki Balázs egymást felülmúlni igyekvő szaxofonját, Katona Bálint és Lipics Gergely a másikkal kacérkodó hegedűjét, Fejér Misi zabolátlan furulyáját, Kerekes Kornél nagybőgőjét, Jusztin Levente brácsáját, végül, de nem utolsó sorban pedig Sárkány Bertalan duplázta meg a dobok számát és erejét. Lehetett volna émelyítő a hatalmas felhozatal, azonban az igényes összjáték ezt éppen az ellenkező irányba kanyarította: pezsdítő eufóriába, ami a koncert vége felé érte el a katartikus magasságot, amikor kezdetét vette a díjátadó.
Az egyedülálló Aranyrántotthús-díjat idén Till Attila adta át a győztes zenekarnak, amit szoros verseny mellett végül az Aurevoir kapott. Hatalmas ováció és könnyekben úszó köszönetnyilvánítás alakította át ekkor a színpadot megható (ál)gálaestté. Azonban nem sokáig, mert hamarosan folytatódott az est a győztes együttes dalával. Még az utolsó percekben is rakéta erejű kilövelléssel fogadta a küzdőtér a Mocsárt, aminek végeztével búcsúznunk kellett a fiúktól, de nem annyira az éjszakától, hiszen folytatódott a táncház a Fonó Zenekar játékával. Ilyen keretek között nyitotta meg kapuit idén a Budapest Park, ezzel magasra téve a lécet a jövő évi nyitóegyüttesnek.
