A 2015-ben debütáló zsámbéki zenekar harmadik lemezét, a Fordulót 2019. december 29-én mutatták be a Recorderen. A január 11-ei lemezbemutató már decemberben telt házas volt, és ahogy a banda megígérte, tényleg ez volt az eddigi legnagyobb Aurevoir buli.

A zenekar népszerűsége a megalakulásuk óta folyamatosan nő, ami nem is véletlen, hiszen a zenéjük dinamikus és fülbemászó, élőben garantáltan fantasztikus hangulatot tudnak teremteni. Az ethno-beat együttes korábbi lemezein is megfigyelhető, hogy számtalan stílust vegyítenek, sok különböző műfajból merítenek ihletet. Felfedezhető a számaikban a Kárpát-medence népzenei világa és az angolszász beat-folk hatása megbolondítva magyar, ír, cigány, délszláv motívumokkal, mind dallamban, mind pedig szövegek terén is. A szövegek között felfedezhetjük továbbá magyar költők verseit is, korábbi lemezeken például József Attila, Radnóti Miklós és Laczkfi János sorait.

Ez a zenei sokszínűség ugyanúgy jellemző a legújabb lemezükre, a Fordulóra is. A 10 számból álló korong megjelenése előtt már kaptunk egy kis ízelítőt, a Délibábot áprilisban mutatták be az A38-on készült koncertvideóval. A palóc népdal ihlette Esthajnal romantikus videoklipjével együtt májusban jelent meg, az utolsó előfutár pedig, a stúdiómunkálatokba bepillantást engedő videóval az Alig című szám volt decemberben, melynek zenei alapját egy csíki népdal adja. A különleges hangzást a nyolctagú zenekar és a vendégelőadók számtalan hangszer segítségével alkotják meg, mint például a mandolin, ír buzuki, duda, tangóharmonika, szájharmonika, hegedű, nagybőgő, szaxofon, fuvola, furulya, ütős hangszerek, gitár, basszusgitár, billentyű.


A lemez sokszínűségét a legkülönfélébb stílusok egyvelege adja, aminek a végeredményeként egyedi, lehengerlő és magával ragadó élményt nyújt a hallgatónak. A Diszkó című számban keveredik egymással a keleties hangzás a magyar népdalokéval, a Várlakban utóbbi az argentin tangó ritmusaival vegyül, az album zárószáma, a Bandi pedig ötvözi a western stílust a betyárnóták népzenei világával, de helyet kap az albumon Cseh Tamás klasszikusának, a Minden álmomban című számnak a feldolgozása is.

Ez az album egy csodálatos könnyű- és népzenei kaland, ami garantáltan felpörget, táncra perdít és feltölt energiával.

Kiemelt kép: ripplfeszt.hu