A recept a következő. Először is fogjunk nyolc eltérő személyiséget az ő eltérő zenei ízlésükkel. Adjuk hozzá a hangszereket, vaduljunk bátran, minél sokrétűbb, annál ízletesebb. Tegyük mindezt egy nagy kondérba, és hagyjuk, hogy kisebb-nagyobb rottyanások kíséretében összeérjenek az ízek. Főzzük készre, fogyasszuk magában vagy rántotthús mellé, némi kacajjal. A végkifejlet szilaj, új, őrületes, mégis természetes. Tósaki Gergely interjúja a Budapest Park nyitónapjáról, ahol az Aurevoir és a The Pontiac léptek fel.
The Pontiac
Már korábban játszottatok az Aurevoirral együtt. Milyen jellegű a kapcsolat köztetek?
Kiss Péter: Az biztos, hogy a menedzsereink és ismerőseink által már összefutottunk velük többször, akár a városban vagy koncerteken. Játszottunk együtt már zenekarral, meg Barni most szólóban is sokat megy velük. Alkotni még nem alkottunk együtt, nincs kizárva. De nagyon szeretjük őket, és nagyon örülünk ennek a mai napnak is, hogy itt lehetünk velük.
Mire számíthatunk a mai napon? Hallhatunk új dalokat is?
Nagy Barnabás: Igen, fogunk játszani új lemezről egy olyat fixen, ami még csak a stúdióban volt eljátszva. Lesz olyan is, ami már megjelent, de új lemezes, szóval, lesz újdonság, igen.
Új lemezt mikorra várhatjuk?
B.: Június eleje, akkor érkezik meg. Júniusban lesz egyébként a lemezbemutató is, a vége felé (29.), az A38 tetőteraszon és a Third Planet lesz még velünk aznap este.
Mikor az új számokat írtátok, mi inspirált titeket?
B.: Az új lemeznél most főleg én voltam, aki hozta az ötleteket. Mármint a szövegeket amúgy is én írom általában, de most különösen a saját életemből merítkeztem. Egy gyászfolyamat, meg ennek az egésznek a feldolgozása volt ez az új album.
Mai napon Volkova Kriszti is veletek lesz a színpadon. Mit gondoltok, mit ad Kriszti hozzá a zenétekhez?
B.: Hát, Krisztit még a Petőfi TV-s Akusztik felvételre hívtuk el énekelni egy dalunkba, és hát ott annyira jó volt, olyan jó színű a hangja, meg jó színt visz ebbe a sok férfierő közé, hogy nagyon jól kiegészítettük egymást, meg nagyon sokat hozzáadott a jelenléte. Úgyhogy gondolkodtunk, hogy mára is jó lenne valaki, aki kicsit extrábbá teszi a dolgot, és akkor hát kézenfekvő volt, hogy próbáljuk ki. Most két dalban lesz benne.
Van olyan dalotok, ami különösen fontos a számotokra?
B.: Mindegyik. Mindig a legújabb a kedvencem is, meg amihez a legjobban ragaszkodom. De most az új lemezben, érdekes, mert nem tudnék választani, hogy melyik az, mert olyan egységesen ezt most kivételesen szeretem. Mindig, mikor befejezünk egy lemezt, utána olyan szégyenlős vagyok… most ezt meg magamtól kezdtem küldözgetni a családnak meg ismerősöknek, hogy véleményezzék, mert ezt most úgy érzem, hogy jól sikerült.
Ez érdekes, mert Agócs Marci egyszer azt nyilatkozta, hogy nekik mindig a legújabb tetszik a legjobban.
P.: Igen, hát ez mindig megvan, az újnak a varázsa, hogy valami kész lett, és ugye dolgozott rajta az ember, és akkor meg is tudja már hallgatni… ez hozzá tesz ahhoz, hogy az legyen a kedvenc dal. Nekem egyébként koncertenként változik, hogy melyik a kedvenc dal, hogyha, mondjuk, a koncertes dalokat vesszük alapul. De nem tudnék választani egyet.
Volt olyan dalotok, amit csak koncerten adtatok elő?
B.: Sajátunk szerintem nem volt.
P.: Szoktunk játszani feldolgozást, hogyha a műsoridő is megengedi, meg az apropója a dalnak vagy a koncertnek, akkor azt nyilván nem vettük fel.
B.: Egyébként mielőtt a második lemezünk, a Jöhet velünk bárki megjelent, az első magyar lemez volt, azelőtt elkezdtünk írni egy másikat angolul… és azt hiszem, három vagy négy dalig jutottunk, amiket nem vettünk fel soha, csak ilyen live session lett belőle, így a Covid előtt pont. Szóval, azok olyan dalok… de azokat nem is játsszuk már szerintem.
P.: Igen, vicces, mert akkor két lemez kezdett el íródni. Elkezdett íródni egy, aztán vágás, Covid és akkor ott a magyar szövegek elkezdtek jönni Barniból.
Egyébként az „agyműködésed” miatt fordultatok a magyar dalok felé? (H. O.)
B.: Teljesen egyszerűen, tét nélkül, se koncertünk nem volt, se semmink. Úgy voltam, hogy miért ne lehetne ezt kipróbálni. Elküldtem a srácoknak, és tetszett nekik, ez engem belelkesített, és azóta így írogatok.
A Margaret Island volt a mentorotok a Yettel Stage keretén belül. Velük még fennáll ez a kapcsolat?
B.: Hát, zeneileg nincs kapcsolatunk. Még a Yettel előtt előzenekaroztunk egy csomót, eljutottunk velük egy csomó helyszínre. Ott kialakult egy barátság, de nincs az, hogy összejárunk, hanem ha az élet úgy hozza, hogy találkozunk, akkor jóban vagyunk és szeretjük egymást… de amúgy azonkívül nincs semmi ilyesmi.
Mik a rövid, illetve hosszú távú terveitek a koncert utánra?
B.: A rövid távú az, hogy itt meginni mindent, aztán a hosszú távú pedig, hogy bárhol… Viccen kívül amúgy rövid távon tényleg az, hogy ez az este sikerüljön jól, és érezzük jól magunkat… utána is. A hosszú távú pedig, hogy minél többször tudjuk itt magunkat jól érezni.
P.: Készülünk a lemezbemutatóra. Várjuk, hogy megjelenjen a lemez.
B.: Egy klipet csinálunk még, meg a lemezarculat most ilyen rajzasztalon, vagy hogy is mondjam… megvannak az ötletek, csak össze kell őket illeszteni.
Aurevoir.
Nyolc éve kezdtétek. Már jó néhány koncerten túl vagytok, izgultok még előttük?
Cseke Dániel: Koncerttel kapcsolatban én már csak izgatott vagyok. Azon viszont nagyon izgulok mindig, hogy mindenkinek szóljon a hangszere normálisan, mert ebben világbajnokok vagyunk… ha idehozzák nekünk a legjobb zenekarnak a tökéletes cuccát, azt mi egy másodperc alatt gajra vágjuk, és emiatt szoktunk megcsúszni is. Úgyhogy én emiatt szoktam izgulni is. A koncertre én már csak izgatott vagyok.
Orosz Kristóf: Ugyanez.
Vannak emlékezetes pillanatok koncertekről?
Cs. D.: Vannak. Nekem például a tavalyi strandos egy nagyon jó élmény volt. Borzasztó idő volt… de tényleg, ömlött az eső, a színpadról felmosóval tolták le a vizet meg minden, és annak ellenére ott volt egy ilyen négy-, ötszáz ember. Ez egy nagyon jó élmény volt, hogy még ilyen vállalhatatlan idő ellenére is ott voltak ennyien. De sorolhatnám. A parkos koncertek is… elmondhatjuk, hogy évente olyan öt-, hatszáz fővel nő a közönség. Ha jól tudom, most olyan négyezer párszázan itt lesznek. Tavalyin háromezer-ötszázan, két éve háromezer, szóval van egy ötszázas tömeg, ami ezeket így megerősíti. Meg hát az, amikor fölmegyünk a színpadra és ránk üvölt háromezer ember, azért az elég emlékezetes tud lenni.
K.: Nekem tavaly nagyon szenvedés volt a beállás, meg már nyár vége volt, el voltunk fáradva, és mikor fölmentünk, belőlem annyi jött ki, hogy a levegőbe kiáltottam egy hatalmasat. Aztán elment a hangom, na, mondom, ez nagy ötlet volt… de semmi más nem jött ki belőlem, csak hogy „Na végre, kezdjük!”.
Cs. D.: De amúgy kis koncerteknél is vannak emlékezetesek, ha így visszagondolok. Például a vendéglátás miatt, vagy a helyszín, hogy éppen milyen helyen lépünk fel. Én akkor még nem voltam tag, de hát van az a legendás lakókocsis koncertje a zenekarnak.
K.: Mentünk egy fesztiválra és kérdeztük, hogy hol lesz a színpad? „Hát nem tudjuk.” jött a válasz. És mikor megérkeztünk, ott volt egy ilyen nagyon pici lakókocsi. Viccelődtünk, hogy itt fogunk majd fellépni. Kiszálltunk és mondták, hogy „Itt a színpad.”. Öcsém, és tényleg a lakókocsi volt. Most akkor nyolcan szuszakoljuk be magunkat… nem fértünk be.
Cs.D.: Sok minden miatt lehet emlékezetes. Azt, mondjuk, kijelenthetem, hogy pozitív miatt sokkal több koncert emlékezetes. Sőt, negatív élmény miatt nem is…
K.: Meg amikor színpadon vagyunk, ott már valahogy… már ilyen tét nélkül megoldjuk a dolgokat, csak az előtte lévő időszak húzós, mert ilyen szerencsétlenek vagyunk, de ezért kárpótol a koncert.
Van különbség a készülésben egy kisebb vagy egy nagyobb koncert esetén?
Cs. D.: Valamennyi van. Egy ilyen szituációban (a Parkban) szerencsésebbek vagyunk, ha egy olyan nagy koncerted van, ahova csak miattad eljön ennyi ember. Egy fesztiválon nagyon sok olyan ember van, aki csak oda téved a koncertedre, és ott például úgy írjuk meg a számlistát, hogy a legsikeresebb számaink legyenek. Itt azért… azt például kimondhatom, hogy a zenekarnak nem a legkedvencebb száma az Álommadár, de az egyik legsikeresebb szám. Lesz ma ez a szám, de egyébként több éve játszottuk utoljára. Ma lesz, mert már nagyon régóta kéri a közönség. Ilyen változtatások vannak. Abban is van nyilván különbség, hogy milyen intenzitással készülünk fel egy koncertre, mert itt most két órát fogunk játszani, van egy csomó vendégelőadó, akikkel próbálni kellett. Egy hétköznapibb koncerten van egy nyári számlistánk, az be van gyakorolva és az pörög.
Annak tehát, hogy az Álommadárt sokáig nem játszottátok, tulajdonképpen az az oka, hogy ti nem annyira kedvelitek?
K.: Igen, szerintem. Az volt konkrétan a legelső száma a zenekarnak, ezért sokat is játszottuk… most is, mikor próbán játszottuk, eltelt két és fél perc, és úgy éreztük, mintha tizenhét perce játszanánk. Amúgy meg vicces játszani, meg nagyon jó, hogy szeretik.
Cs. D.: Igazából máshogy írnám, máshogy nyúlna hozzá ehhez a dallamhoz meg szöveghez a zenekar… és a legutóbbi lemezről is tudom, hogy van olyan szám, amiben van egy pont, ami nagyon frusztrálja Marcit, mert a stúdiózás után jött neki, hogy „Ó, bakker, miért nem így vettük fel inkább, sokkal jobb lenne.”. Vannak ilyen dolgok, és az Álommadárban nagyon sok ilyen dolog van. Nem abba az irányba ment el a zenekar, mindenki fejlődött sokat, Viktor ott még cajónozik, most dobszerkó van, bejöttek elektromos gitárok, szaxofon, hegedű. Ha meghallgatsz az elmúlt két lemezről számot, annak az összhangképe nagyon elüt számomra az Álommadártól. Ha kivesszük a Misit meg a Marcit, a két énekest, lehetne egy bármelyik másik zenekar. Szerintem az Aurevoir az attól Aurevoir, hogy a hangszer összetétele meg ahogy ez a nyolcfajta hangszín megszólal. És az Álommadár nem ilyen.
Mi határozza meg szerintetek az Aurevoirt?
Cs. D.: Szerintem az egyik legfontosabb a megszólalás. Nagyon kevés olyan zenekar van, ahol harmonika, hegedű, szaxofon, elektromos gitár, mandolin… tehát ez a hat hangszer, ami igazán behatárolja, hogy mitől Aurevoir az Aurevoir. Ez egyébként bármikor, amikor számot írunk, mindig van, hogy ezek legyenek benne. Aztán ezek módosulhatnak, van, amelyik számban elektromos zongora van és nem harmonika, de ez az egyik legmeghatározóbb.
Hogyan születik meg a zene nálatok?
K.: Általában Marci vagy Misi hozza a témát. Most a legutóbbi lemezen új programot találtunk ki. Összegyűltünk egy alkotóhétvégére, föl voltak demózva nekik a dalok és végigmentünk körülbelül, és szavaztunk, hogy kinek tetszik, kinek nem, és az első legjobb tízet csináltuk meg. Onnantól pedig állatkert, hogy mi megy…
Cs. D.: Van, hogy egy ötlet az egy négyütemes dallam. Vagy egy verze. Van úgy, hogy ez egy tök jó refréntéma, és akkor… a Minden álmomban volt ez, hogy a harmonika téma, ami bekerült, az az Ágostonnak egy nagyon régi ötlet.
K.: Kukázva nincs semmi soha, hanem csak félretesszük, mert jól jöhet még később. Onnantól meg szerintem mindenki belerakja a saját dolgát. Mindenki, amihez ért, meg ahogy hallja. Az benne van, hogy nyolcan vagyunk… ha neked nem tetszik egy rész, de hétnek tetszik, akkor kedves uram, viseld el. Nekem nagyon sok része van a számoknak, amit nem így csináltam volna, de miután heten mondják, elfogadom.
Cs. D.: De vannak olyan részek, amik nagyon megosztóak és nem megy egyik irányba sem, fele bagázs ezt akarta, másik fele azt, és a végére egy teljesen más dolog lett belőle.
K.: Meg hála istennek van egy producerünk, akiben nagyon bízunk, úgyhogy amikor fele-fele van, akkor rábízzuk a döntést. Ő nagyon tudja, mit akarunk, nagyon ismer minket.
Mennyire hallgattok kortárs magyar együtteseket, illetve mennyire vagytok kapcsolatban velük?
Cs. D.: Nem igazán jár el a zenekar koncertekre, mert a nyolcból öt tagnak már gyereke született.
K.: Én előtte sem sokat jártam.
Cs. D.: Amúgy a kortárs zenekarokat mindenki a maga ízlésében maximálisan követi. Nem egységes a zenekarnak az érdeklődési köre. Ez is hozzáad az Aurevoirhoz. Én jövök egy ilyen teljesen jazz zenei környezetből. A Misi az Ágostonnal meg a Marci egy ilyen népi világú… meg a Misinek van a deszkás, rap-író korszaka.
K.: Meg a reneszánsz…
Cs. D.: Meg a reneszánsz… tehát van egy ilyen. Szűcsnek van a full metal korszaka. Szerintem mindenki követi a magáét…
K.: Én is, ha tehetem, elmegyek koncertre, ha úgy van energiám. Meg nekem van egy minimális tömegundorom, amit, ha a színpadról nézek, tök jó, csak nekem ne kelljen bent lennem. Én koncertekre is úgy járok, hogy leghátulra beállok, felveszem a szemüvegem és így végighallgatom, aztán hazamegyek.
Ti személy szerint miket hallgattok?
K.: Nekem nagyon változó. Nagyon sok hip-hopot hallgatok, a régi fajtát. Meg countryzenéket, nekem például az Apey and the Black Circle az egyik kedvenc zenekarom Magyarországon. Azonkívül Limp Bizkit, Red Hot Chili Peppers, tényleg, amihez éppen kedvem van.
Cs. D.: Ugyanez. Hallgatom kábé, amit elmondtál, majdnem mindet. Meg én hallgatok mellette nagyon sok jazz zenét is, meg klasszikus zenét is. Mindenevő vagyok.
Hogy hozzátok összhangba az eltérő zenei stílusokat, amiket beépítetek a dalaitokba?
Cs. D.: Sok veszekedéssel. Amikor népzenét dolgozunk fel, az akkor szokott megállni a lábán, ha az alap ötlet nagyon ütős, és ha arra mindenki ráfeszül, akkor egyszerűen jönnek a dolgok. Akkor szokott baj lenni, mikor az alapötlet nem olyan erős, de inkább az szokott lenni, hogy ha nem olyan jó, akkor nem csináljuk meg.
K.: Van, amikor kész van egy egész szám és visszahallgatjuk kétszer és azt mondjuk, hogy „Na jó, ennek így nincs értelme.”
Cs. D.: Meg volt egyszer egy beszélgetés a népzenéről is… hogy mostanában kevesebb az autentikus népzenéből merített ötlet, mint az első vagy a második lemezen. De igazából annak szerintünk nincs értelme, hogy csak azért, mert van rajtunk egy ilyen népi jelző, kihozni egy népzenei feldolgozást, ilyen semmilyennek… persze nevezhetjük ezt világzenének, de nincs benne kunszt. Valami plusz kell bele, egy jó gitár riff, egy jó téma mellé, tehát… lesz még egyébként egy-két ilyen szám, de nem ez az elsődleges, hogy legyen népzene beleerőltetve.
K.: A zenekaroknál általában, ha kijön egy új lemez, az az előző időszak összefoglalása… és nem érzem azt gondnak, hogy nálunk most van egy népi, a többi pedig annyira nem autentikus népi.
Cs. D.: Hát gépi-népi. Ami miáltalunk írt népies téma, az gépi-népi.
K.: Igen, de most ez van, most ilyen ingerek értek bennünket. Több az íres meg több a zúzós, mert jobb lett az elektromos gitárunk, akkor használjuk. Én ezt szeretem, mert a monoton dolgoktól be tudok hülyülni, és ezt imádom a zenekarban, hogy mindig tudunk ilyen teljesen más dolgokhoz hozzányúlni.
Fonogram 2023 díjra jelöltek benneteket az év hazai világ- vagy népzenei albuma vagy hangfelvétele kategóriában, aminek április 29-én lesz a díjátadója. Hogyan érint ez benneteket?
Cs. D.: Nem fogunk másképp játszani a közönségnek, nem fogunk más dalokat írni miatta. Nagyon jó érzés egy díjat nyerni, de hogy emiatt nagy paradigma váltás lenne a zenekar életében, azt nem gondolom. Hálásak vagyunk a jelölés miatt, de ha nem nyerünk, akkor sincs semmi.
Aranyrántotthús-díjra is jelöltek vagytok vagy inkább jelöltétek magatokat. Van ennek a díjnak bármiféle mélyebb jelentése?
K.: Semmi. A rántotthús talán a Parkban kezdődött.
Cs. D.: Igen, tavaly volt az, vártunk, hogy mehessünk föl, volt még egy perc a kezdéség és a közönség elkezdte üvölteni, hogy „Mi a f*sz van? Mi a f*sz van?” És a Misi ezen teljesen kiakadt, és amúgy tényleg, miért kell ezt? Ezzel indult a koncert, hogy fölmentünk és Misi ezzel kezdte, hogy „Srácok, ne kiabáljátok azt, hogy mi a f*sz van, akkor kiabáljátok inkább azt, hogy rántotthús.”
K.: De a rántotthús amúgy is mindig része volt a zenekar életének, mert az elején minden koncert meg házibuli a Szűcséknél fejeződött be, szülei nagy örömére… de hogy ott tényleg bármikor mentél, ott a hűtőben volt rántotthús, és akkor oda beszabadultunk hajnali ötkor… ipari rántotthúszabálás. Ebbe végtelen mennyiségű energiát bele tudunk rakni, a hülyeségbe.
Cs. D.: Meg mikor a Viktor anyukája tavaly megsértődött, hogy már mindenki anyukája meg volt említve a koncerten, ő viszont még nem… és akkor négy vagy öt kiló rántotthúst legyártott nekünk tavaly, hogy mondjuk be a nevét. És akkor innen jött. Tavalyi koncerten be is mondtuk, hogy Edit néninek köszönjük a négy kiló rántotthúst, és utána az egész koncerten az ment, hogy rántotthús, rántotthús. Meg tavaly legalább öt-hat olyan koncert volt, hogy ülünk a backstage-ben, várjuk a kezdést, és jön a turnémenedzserünk, hogy gyertek, srácok, jött hozzátok pár „oreó”-fan… és ilyen tálca rántotthúst hoztak nekünk. Aztán az Aranyrántotthús így ebből kinőtte magát.
Mik a rövid és hosszú távú terveitek a koncert utánra?
Cs. D.: Szeretnénk megnyerni az Aranyrántotthús-díjat.
K.: Igazából van még egy számunk, ami olyan hetven százalékosan fel van játszva, még ének kell rá. Azt fogjuk nemsokára kiadni. Én azt mondtam már a zenekarnak, hogy az utóbbi időszak nagyon húzós volt, iszonyat sok olyan dolgot vállaltunk be, amire nem feltétlen volt kapacitásunk. Kapkodós is volt meg irgalmatlan sok időt elvett. Úgyhogy én mondtam, hogy nyáron jó lenne, ha koncerteznénk, és nem lenne sok plusz dolog.
Cs. D.: Ilyen nagyon hosszú távú terv meg… tervben van egy ilyen Aurevoir nagyzenekari show. A helyszín még nincs meg, nincs meg a fix szerződés, de folyamatban van a szervezés. Nem biztos, hogy megvalósul, nagyon hosszú távú. Lemez pedig most nincs. Az a terv, hogy ’24-ben fog jönni az új. Három szám már van hozzá.
