Alterába Fesztivál: így telt az első nap!

Herczeg Orsolya 2017. Júl. 12. 0 1

A kötelező vihar sem gátolta a 8. Alterába Fesztivál ütős startját: pocsolyáktól, forróságtól, és remek zenekaroktól telt zsúfolásig a Rába Szabadidőcentrum, ahol igazán eklektikus zenei élmény várta “az ország kerti partijára” igyekvőket.

Kempingélmény

Fotósként és íróként úgy döntöttem a többi fesztiválozóval együtt, hogy kiélvezem a kemping adta élményeket, és egész héten át én is sátrazni fogok. Bár csak nyolc kilométerre lakom a helyszíntől, mindenképp az mondom, kihagyhatatlan élmény még egy kezdő fesztiválozó számára is. Idén kevesebb sátor áll a kempingben, mint tavaly, ennek okaként az árnyék hiányára gyanakszunk. A tavaly történtek miatt a fákat ugyan kivágták, viszont nagy piros pont, hogy fiatal facsemetéket telepítettek a helyükre. A sátrak a kerítés felé kapaszkodnak egy kis hűvös árnyék reményében. A sátor felállítása és a beköltözés után pedig mindenki elindult a színpad felé.

Fotó: Herczeg Orsolya

Zeneseregszemle

Idén a Pann Bay Bastards nyitotta az “Altert”, igazán megteremtve a kellő hangulatot az utánuk következő zenekarnak, a körmendi Soulwave-nek. Körmendieknek természetesen ez kötelező koncert-programpont volt, hiszen a vasi kisváros szülötte a banda is. Hullámzó tömeg verődött össze már a kezdés előtt, a Kalandor című dal első pár hangjára már rohantak is az emberek, hogy véletlenül se maradjanak le a kedvenc bandájukról.

A Soulwave után is sikerült fokozni a Rába-partyhangulatot, hiszen a Halott Pénz csapott a “húrok” közé. A helyszín teljesen megtelt, lépni nem lehetett a színpad környékén, hiszen mindenhol tomboló-táncoló fiatalokat láthatott az ember. Természetesen az idősebb korosztály sem maradt otthon ülve a tévé előtt, ők is csatlakoztak egy koncert erejéig a fiatalokhoz, újra huszonévesnek érezve magukat (pedig tudjuk, hogy nemcsak nekik áll a világ). Az este nagyszínpadi zárását pedig Diggieman prezentálta, a csillagok közé lőtte ki az emelkedett hangulatot.

Ma, az Alterába Fesztivál második napján, a “dívák napja” startol el, jön a Magashegyi Underground, Anna and the Barbies, és Péterfy Bori & Love Band! Utánuk a jól ismert Firkin lesz a hangulatfelelős egészen hajlani kettőig…

Tags: Alterába, Alterába Fesztivál, Diggieman, fesztivál, Firkin, Halott pénz, kemping, Körmend, Magashegyi Underground, Pann Bay Bastards, Péterfy Bori és a Love Band, Rába Szabadidőcentrum, Soulwave, Vas megye Categories: ZENE
Related Posts