“Ha valakinek számít, hogy
az életben a tisztesség ne legyen hasztalan,
eme Lucretius Fronto jó tisztségre méltó“
Pompeii, CILVI 6626
Az elmúlt időszakban tapasztalhattuk, hogy amikor közeleg egy választás, pártállástól függetlenül egyre élénkebbé válik a kampány és az ígéretek nemcsak folyamatosan gyarapodnak, de egyre hangzatosabbak is lesznek. Lépten-nyomon plakátokat, falragaszokat, matricákat látni az utcákon, még inkább a politika tölti be a sajtót és más médiumokat, választási hirdetések lepik el a közösségi oldalakat, egymást követik az átadásokról szóló híradások. A negatív kampány részeként pedig sokasodnak az ellenjelöltek alkalmatlanságát bizonygató kijelentések.
Szerző: Agócs Nándor
Vajon mennyiben volt ez más, vagy éppen hasonló több mint másfélezer évvel ezelőtt, a római korban? Mit tudunk egyáltalán erről Pannonia vonatkozásában? Vajon mit ígértek a hivatalra pályázók közel kétezer évvel ezelőtt választóiknak? Egyáltalán milyen forrásaink vannak és mennyiben lehet rekonstruálni a pannoniai választásokat? Noha sok további kérdés is felmerül a témával kapcsolatban, a többségre csak részlegesen, vagy egyáltalán nem adható válasz. Sok esetben csupán a Birodalom más területeiről származó adatok alapján bocsátkozhatunk feltételezésekbe. Azonban a rendszer sokban nem különbözhetett a legtávolabbi provinciák szegleteiben sem. Pannonia városai akkor létesültek, amikor a Birodalom már császárok, vagy miként akkor nevezték őket, a princepsek uralma alatt állt. Noha Augustus a köztársaság álcájával takaródzott, az általa kiépített rendszer egyeduralom volt, azonban sem ő, sem utódai nem kívántak mindenre kiterjedő döntési jogkört, az egyes városok vezetőit nem Rómából nevezték ki, hiszen erre a központi hatalomnak amúgy sem lett volna kapacitása. Így továbbra is megmaradt a korábbi rendszer, a helyi ügyek intézését, a városok fenntartását, működtetését az egyes közösségekre bízták. Ennek az oka részben az is volt, hogy nem létezett a központi költségvetésnek olyan része, amit, legalábbis rendszeresen, a helyi önkormányzatok részére bocsájtottak volna. A városok igazgatásában, működtetésében felmerülő költségeket helyi forrásokból kellett fedezni, (ez nem meglepő, hiszen maga Augustus is azzal kérkedett, hogy négyszer segítette ki saját pénzéből az államkincstárat), így a városok irányítása is a helyi elit feladata volt.
A római állam alapvetően timokratikus jellegű volt, azaz az emberek anyagi javaik arányában részesültek a polgári jogokban, az egyes városok vezető tisztségviselői is a legtehetősebbek közül kerültek ki. Azonban a vagyon sem volt önmagában elég, a származás legalább annyira fontos volt, például egy felszabadított rabszolga már szabadként született gyermeke, legyen bármilyen gazdag is, mindvégig hátrányos megkülönböztetésben részesült. Néhány adat arra utal, hogy a felemelkedő emberektől, a „jöttment újgazdagoktól” nemcsak Róma városában őrizték féltékenyen kiváltságaikat, tisztségeiket az ősi senatori családok leszármazottai, de alighanem a pannonai városok vezető családjai is hasonlóképpen viszonyultak az ő szempontjukból felkapaszkodottnak minősített személyekhez. Persze ettől függetlenül a vagyon sokak számára ajtókat nyitott, a pénzre ugyanis nemcsak a választási kampány idején volt szükség, hanem a tisztség elnyerését követően is, hiszen a magistraturák betöltőinek nem járt fizetés. A tehetséges, ám nem túl tehetős személyek elől már csak ezért is el volt vágva a felemelkedés ezen útja. Azonban nem csak a kampány járt komoly anyagi áldozatokkal, ugyanis megkövetelték, hogy magáért a hivatal elnyeréséért is egy külön összeget, ún. summa honorariát fizessenek. Ráadásul nemcsak a hivatalba lépés előtt, hanem azt követően is további közcélú felajánlásokat, ún. munust (tsz. munera) vártak el a magistratusoktól. Noha a vezetőrétegbe tartozók mindig szívesen hangoztatták, hogy ezeket a terheket csupán szeretett városukért vállalják, azért nem szabad elfelejtkezni arról sem, hogy ezek a „befektetések” a hivatalok révén szerzett kapcsolatoknak, információknak köszönhetően gyakran megtérültek.
A legnagyobb megtiszteltetést a IIvir/duumvir tisztség jelentette, a collegialitas jegyében, és elnevezésének megfelelően, mindig egyszerre ketten töltötték be ezt a hivatalt, ők lényegében az egyes városok polgármestereinek tekinthetők. Az alattuk elhelyezkedő aedilisekből szintén minden évben kettőt választottak, a duumvirek jobbkezeiként feladatuk főként az ellenőrzés (közrend, piacok, fürdők) és szervezés (ünnepségek, játékok) volt. Egyes pannoniai városokban (pl.: Carnuntum) ez a kettőt IIIIvir/quattourvir tisztségben vonták össze úgy, hogy a két rangelső IIIIvir igazságszolgáltatási, a két alacsonyabb pedig aedilisi hatalommal rendelkezett. Ugyancsak a városi magistratusok közé tartoztak a quaestorok is, ez a két személy a város pénzügyeit intézte. A hivatalokra való pályázás feltétele elvben csak a szabad jogállás volt, a római polgárjog megléte, vagy a városi tanácsban (ordo decurionum) elnyert tagság nem. A polgármesteri hivatalra viszont jobbára csak azok pályázhattak, akik már az aedilis vagy quaestor, vagy mindkettő hivatalt elnyerték. Azonban mivel Pannoniából az egyes városok alapításkori nemzedékéről nem nagyon rendelkezünk információval, hanem jobbára csak a későbbi generációkat ismerjük, ezért a tisztségek betöltői között is csak római polgárjoggal rendelkező, a városi tanácsba tartozó személyek adatoltak.
Nem tudjuk pontosan, hogy a pannoniai városokban mikor került sor a választásokra, valószínű, hogy ez nem egyszerre történt mindenhol, Pompeiiben vélhetően márciusban vagy áprilisban tartották őket, a hivatali megbízatások pedig júliusban vették kezdetüket, az itt talált feliratok alapján a választásokat egy komoly kampány előzte meg. Noha Pannoniából nincsenek Pompeiihez fogható választási feliratok (programmata), de igen valószínű, hogy a választások alkalmával, hasonló falfirkák, felfestett feliratok lepték el a házak falait, amik az egyes jelöltek megválasztására buzdítottak („Trebius kelj fel, tedd meg aedilisnek a derék ifjút, Lollius Fuscust!” – AE 1915, 57c), vagy éppen negatív kampányt folytattak az ellenfelek lejáratására („Az összes sokáig tivornyázó kér titeket, tegyétek meg Cerinius Vattiát aedilissze! Florus írta ezt Fructusszal.” – CIL IV, 581).
A jelöltek esélyeik növelése érdekében felajánlásokat tettek, a pannoniai források egyoldalúságából fakadóan nem tudjuk, hogy ezek milyen arányban oszlottak meg, nem maradtak ránk élelmiszerosztásról, gladiator– vagy egyéb játékok megrendezéséről tanúskodó emlékek, kizárólag építményekkel kapcsolatos ajándékokról maradtak ránk források. A városi vezetők már a római korban is előszeretettel örökíttették meg magukat olyan építkezési feliratokon, amik valójában közpénzből történő beruházásokról emlékeztek meg. Így csak azon feliratok képezhetik a vizsgálat tárgyát, amelyen feltüntették, hogy a tisztség elnyeréséért (ob honorem) tett felajánlásról van szó. Meglepő módon azonban alig ismert olyan felirat, ami a polgármesteri hivatal elnyerésért tett felajánlásról emlékezne meg. Az egykori Scarbantaiából (ma Sopron) két töredékes tábla került elő, a lelőhelyük alapján a forum közelében végzett építkezésről vagy felújításról emlékeztek meg, amik révén ígéretüknek tettek eleget (ob honorem IIviratus). Egy brigetiói (ma Komárom) kollégájuk talán ugyancsak választási ígéretét váltotta be azzal, hogy az egyik amphitheatrumban végzett építkezéseket. Azonban annak ellenére, hogy ez a réteg bizonyosan tehetős volt, további summus honorariaként végrehajtott építkezésről nem tudunk. Az ismert pannoniai felajánlásokból is csak szerényen vették ki a részüket, Aquincumban (ma Óbuda) Nemesis istennő szentélyének felújításáról, egy fürdő és egy szökőkút építéséről szólnak a források, egy savariai (ma Szombathely) polgármester pedig az egyik pannoniai fürdővárost ajándékozta meg Minerva istennő szobrával. A kisebb tisztséget jelentő aedilitas kapcsán is csak két adatunk van, Aquincumban Hadrianus császár szobrát, Carnuntumban (ma Petronell – Deutsch-Altenburg) pedig a város egyik jeles polgárának, vagy a helytartónak emeltek szobrot. A források hiánya a kutatottságból fakadhat, de az is lehet, hogy a választási ígéretek zömét a „kenyeret és cirkuszt” körébe utalható felajánlások jelentették. De akár az is a jelenség hátterében állhat, hogy a számításba jöhető jelöltek száma igencsak kevés volt. Aquincumban, ahonnan a legtöbb egykori polgármestert ismerjük, több esetben megfigyelhető, hogy rokoni kapcsolat volt közöttük, nem egyszer apa és fia, vagy nagyapa és unokája is elfoglalta a városvezetőjének székét. Illetve meglehet, hogy más ismert személyek között is jelenleg nem meghatározható rokoni kapcsolat állt fent. Talán ennek is köszönhető, hogy a legnagyobb építkezések nem ehhez a réteghez köthetők, hanem főleg idegenekhez, vagy újonnan felemelkedő családokhoz kapcsolódnak. Mursában (ma Eszék) az egyik városi tanácstag egy papi tisztség elnyeréséért egy 50 üzlethelyiségből álló, két oszlopsorral ellátott kereskedelmi célú épületet emeltetett. A syriai Antiochiából származó Caius Domitius Zmaragdus, aki Carnuntum városi tanácsának tagja volt tette a legnagyobb felajánlást, amihez fogható mértékű nem csak Pannoniában, de az egész Duna-vidékről sem ismert, csak Észak-Italiában találni hasonlót. Zmaragdus („Smaragd”) ugyanis egy egész amphitheatrumot építtetett egyedül a saját költségén a város lakói számára.
Alighanem a városok vezetőit adó elit részéről azért sem ismerünk ilyen mértékű beruházásokat, mert családjuk ismertsége és befolyása már elég megbecsülést és tekintélyt kölcsönzött számukra, kevésbé kellett a lakosság támogatását és elismerését keresniük. Nem így a betelepülőknek, vagy újonnan felemelkedőknek, akik társadalmi jogállásukat és vagyoni lehetőségeiket tekintve nem maradtak el ugyan a helyi elit mögött, ám jövevény voltukból fakadóan többet kellett tenniük az érvényesülésért és elismertségért.
