Az alapoktól kezdeni a filmezést nem könnyű feladat, messze van még a hollywoodi minőség, amit otthon vagy a mozikban kényelmesen ülve élvezünk. Nem is gondolunk bele, mekkora munkával jár egy forgatás, egy stáb alapítása, vagy éppen egy felvett anyag megvágása, majd filmmé alakítása. Főleg nem egy gyerekcipőben járó filmes csoportnak, akik még csak ízlelgetik az igazi filmezést és egyetlen támaszuk az elhivatottságuk.
Pontosan ezen megy keresztül egy budapesti filmes csapat is, a The Bro Team, akik kiemelkedő lelkesedéssel küzdenek, hogy áttörjék az emberek által felhúzott, egekbe szökő elvárások és sztereotípiák jegét. Elég volt egy pillanatra a filmek mögé néznem, egy csapat tehetséges, buzgó fiatalt, egy fáradhatatlanul dolgozó stábot és egy erős, összetartó baráti közösséget találtam. A csapat vezetőjét, Leonardo Delavegát és három tagot, Oszlánszki Márkót, Szabó Martint, illetve Lakatos Zsombort kérdeztem a stáb eddig bejárt útjáról.
A kezdetek
Leo, mikor alapítottad a stábot és mi volt a kezdeti célod vele?
Leonardo Delavega: Még gimiben, 2015-ben kezdtünk el videókat készíteni hobbiból, de még elég kezdetleges formában, telefonnal. Körbekérdeztem a barátaimat, így fogtunk bele a filmezésbe. Később, 2017-ben, amikor már komolyodni kezdett a dolog, kerestünk állandó tagokat. Ekkor jöttek Martinék, Zsombor, az operatőrünk és végül ekkor alakultunk meg, mint filmes csoport.
Kikből állt kezdetben a csapat? Hányan vagytok most?
L.D.: Egyik gyerekkori barátommal, Jeliazkov Viktorral kezdtünk neki, amikor pedig állandó tagokat toboroztunk, Martint az elsők között szerveztem be, később csatlakoztak hozzánk a többiek, Zsombor és Oszlánszki Márkó. Persze manapság már volt, hogy egy kisfilmen harminc ember is dolgozott, szóval a számunk változó.
Önerőből finanszíroztátok a forgatásokat, vagy kaptatok támogatást?
L.D.: Nem, nem igazán kaptunk eddig anyagi támogatást, mindent saját zsebből álltunk. Ha viszont nem az anyagiakat nézzük, a rokonok, barátok mindig is támogattak minket, például egyetemi mentorom, Szpisák Tamás nagyon sokban járult hozzá a sikereimhez.
Általánosan milyen téma játszik központi szerepet az elkészült produktumokban?
L.D.: Ott kezdeném, hogy én kiskoromban nem az autókon meg focin nőttem fel, hanem szuperhősökön, ezért természetes, hogy a filmekre és az életemre is ugyanúgy hatással vannak. Készítettünk egy Marvel-trilógiát, Batman-filmet is, ami lényegében a hősök iránti szeretetem jelképe. Mi megpróbáltuk ezeket más-más szemszögből megközelíteni, a karakterekkel egy-egy erényt kifejezni, mindezt beleírni egy sztoriba.
Mint csapatfőnök is teljesítened kell, hiszen a legnagyobb felelősség a tied. Mennyi beleszólása van a csapatnak a döntéseidbe a kisfilmekkel kapcsolatban?
L.D.: Nem igazán szeretek magamra úgy tekinteni, mint egy „főnök”, nem ezt a szót használnám. Persze nyilván teljesítenünk kell, de nyitott vagyok a többiek véleményére és nemcsak figyelembe veszem, de örülök is neki, ha valamit észrevételeznek, hiszen ez a csapatmunka, erről szól az egész.
Martin, hogy látod Leot, mint stábvezető és mint barát?
Sz.M.: Alapvetően az előbbivel egyet tudok érteni, tényleg nincs az a lekötött hierarchia a csapatban, de Joe tapasztalataira, tudására támaszkodunk az esetek 80 százalékában és így összességében azt tudom mondani, hogy jó csapatfőnök.
A kulisszák mögött
Érdemes megvizsgálni a filmek hátterét, hiszen nagy munka van minden elkészült videó mögött. Az operatőri feladatokon át a vágásig hosszú út vár egy felvett anyagra, ezt pontosan tudja Zsombor is, aki a kamera mögül kíséri végig a forgatásokat.
Te végzed az operatőri munkát. Van szakmai tapasztalatod vagy szintén, mint amatőr kezdtél bele a forgatásokba?
L.Zs.: Teljesen amatőrként vágtam bele, komolyabb tapasztalat nélkül. A filmeket mindig is kicsit mögé látva próbáltam nézni, elgondolkodni, hogy vajon hogyan csinálhattak egy-egy jelenetet. Ez szerintem segít jelenlegi munkámban is, mert próbálok minél „filmesebb” szögeket és beállításokat keresni, több-kevesebb sikerrel.
Hogyan látod a csapatot a kamera mögül?
L.Zs.: Néha kicsit szétszórt, de a nap végén a kitűzött célt mindig elérjük. Jó a hangulat és az atmoszféra, a forgatásokra pedig úgy emlékszem vissza, mint kellemes időtöltések.
Mennyi időbe telik, míg elkészül egy kisfilm?
L.Zs.: Nagyban függ, hogy kis vagy nagy projektről van-e szó, a forgatás kezdetétől a közzétételig eltelhet pár nap vagy akár több hónap. A nagy projektekre általában a nyarakat szánjuk, azok utómunkái alatt, valamint a többi évszakban a kis projekteket csináljuk, mivel akkor általában elfoglaltabb a stáb más dolgokkal.
Mennyi időt vesz el az utómunka?
L.Zs.: Változó, a nagy projekteknél ez lehet több hónap, de a pár perces videókat egy nap alatt össze szoktuk vágni. Ahol lehet, próbálok segíteni, az effekteket általában én csinálom, a vágásnál pedig mint külső szemlélő próbálok konstruktív segítséget nyújtani, bár jelenleg nem rendelkezem a szükséges eszközökkel, hogy komolyabban tudjak az utómunkával foglalkozni. Több év tapasztalatom van a vágás, effektek és a színkorrekció terén. Ha minden jól megy, a következő nagy projekt utómunkáiban már nagy szerepet fogok vállalni, mert tervben van egy nagyobb eszközfejlesztés.
Operatőri szemmel nézve hogyan zajlik le egy forgatás?
L.Zs.: Az esetek nagy részében Leo jön elő a koncepcióval és történettel. Ezt nagy vonalakban összeírjuk, a történetet összerakjuk az elejétől a végéig, aztán részletesen a forgatókönyvvel írjuk meg. Ezt általában Leo vagy egy harmadik fél írja, a jeleneteket pedig ő és én vesszük fel. Megbeszéljük, hogy a jelenetet milyen szögekből vegyük fel, milyen snittek legyenek, majd próbálunk mindent megtenni, hogy jó felvételeket kapjunk.
Milyen eszközökkel dolgoztok egy-egy forgatás alatt?
L.Zs.: Jelenleg egy Canon 6D Mark II-val forgatunk, ami bár az egyetlen kameránk, mindig rendelkezésre áll a forgatások alatt. A kamerán kívül külön mikrofonnal dolgozunk, valamint folyamatosan próbálgatjuk az új eszközöket, mint például a fények. A következő nagy projektben terv szerint új eszközeink között lesz egy új mikrofon, új fények, valamint derítők.
A filmjeitek fő helyszíne általában Budapest. Azon kívül forgattok máshol is?
L.D.: Legtöbbször igen, ott forgatunk, de Budapest olyan gyönyörű hely, szeretjük kiemelni azokat a helyeket, amiket esetleg az emberek nem ismernek, még a karakterekkel is próbáljuk érzékeltetni a város szépségét. Természetesen tervezünk máshol is forgatni, de a mostani vírushelyzet miatt eléggé korlátozva vagyunk.
Teher alatt nő a pálma
A kezdeti nehézségek a csapatot sem kerülik el, hiszen mindent az alapoktól kell felépíteniük. A sokszor kemény kritikák ellenére azonban minden erejükkel fejlődni próbálnak, ebben legfőképpen kitartásuk segít nekik. Lassanként bontogatják szárnyaikat, legfőképpen a filmek témáján és mondanivalóján keresztül igyekeznek átadni a célközönségnek érzéseiket és gondolataikat.
Jó látni, hogy bár még gyerekcipőben jártok, sok publikált munkátok van, mentek előre, fejlődtök. Mi a legnagyobb lélegzetvételű projekt, amin dolgoztatok mostanában?
L.D.: Megpróbálkoztunk egy Marvel-történetre épülő sztorival, ami egy trilógiává nőtte ki magát. A történet maga Amerika Kapitány körül forog, és bár később nagyon szívesen újraforgatnám, szerintem visszajelzésnek, gyakorlásnak mindenképpen jó volt.
Beszéljünk kicsit ezekről a kisfilmekről! Azokban a kisfilmekben te alakítottad Amerika Kapitányt, vagyis Steve Rogers pajzsát ölthetted magadra. Hogyan vetted fel a szerepét, mi volt az, ami elengedhetetlen volt, hogy hiteles legyen a karakter?
L.D.: Próbáltam az egyéniségemet is beleadni a karakterbe, néha volt, hogy tükör előtt gyakoroltam, de legtöbbször magától jött. Persze próbáltam ügyelni arra is, hogy ne sértsem meg magát a karakter személyiségét.
Martin, te kaptad az általatok írt „főgonosz” szerepét, de nevezzük is nevén, Zemo-t. Mi volt a legmeghatározóbb tulajdonsága a karakternek?
Sz.M.: Zemo egy elég összetett karakter, nem egyszerű kitalálni, hogy mi jár a fejében, mégis az önfeláldozását emelném ki. Bár főgonosz, ő a saját elveiben jól cselekszik, megteszi, amit más ember nem merne megtenni, és küzd a céljaiért.
Akkor lényegében nem is mondható főgonosznak?
Sz.M.: Igen, bár pont emiatt mindenkiben más vonalakat ébreszt fel. Emellett Zemo eszes, ravasz és ez mutatja meg a másik oldalát is.
Ez az első komolyabb szereped hosszú távon. Mi gondolsz utólag a színészi alakításodról?
Sz.M.: Én elég kritikus vagyok magammal, tudtam volna jobban is játszani, bár az utolsó részben úgy éreztem, magamhoz képest elég jól sikerült. Természetesen, ahogy haladunk előre, úgy fejlődök én is, ezt érzem is így visszagondolva, de persze még van hova fejlődnöm.
Márkó, te játszottad a Tél Katonáját, vagyis Amerika Kapitány legjobb barátját a trilógiában. Hogy érzed, tudtál azonosulni a karakterrel?
O.M.: A Steve és Bucky közötti összetartó kapocs erejét nem volt nehéz átérezni, hiszen Leóval mi is nagyon jó barátok vagyunk. Annál nagyobb kihívás volt eljátszani egy megtört ember belső küzdelmeit önmagával.
Hogyan élted meg a karakter jellemfejlődését?
O.M.: Olyan érzést keltett bennem, hogy Bucky úgy akarná megtalálni saját magát, mintha kétségbeesetten egy kirakóst próbálna kirakni, ami sok ezer darabra hullott. Bizonyos jellemvonásait nagyon közelinek, másokat végtelenül távolinak éreztem. Mivel az általam játszott karakter elképesztően erős jellem, képes volt újra talpra állni és a legnagyobb erénye, hogy képes volt lemondani a személyes bosszúról, ezzel bizonyítva be, hogy ő más, mint azok az emberek, akik használták őt. Ugyanakkor bizonyos esetekben túlságosan Steve-re szorul érzelmileg. A trilógia alatt a nézők végigkövethetik, hogyan számol le saját démonaival, és hogy talál ismét magára.
Játszottál többek között olyan kisfilmekben, mint a Rubik vagy az Engedj el, hogyan emlékszel vissza ezekre? Melyik volt eddig a kedvenc szereped és mi fogott meg benne a legjobban?
O.M: A kedvenc szerepem a Rubik volt, mert Rubik Ernő megtette azt, amire oly sokan vágyunk, köztük jómagam is. Létrehozott valamit, ami sok nemzedéken keresztül biztosítja, hogy a neve és az emléke ne vesszen feledésbe. A kisfilm során egy feltaláló rendületlen kitartását és küzdelmét kísérhetjük végig az élet olykor monoton és ismétlődő örvényében. Remélem, hogy egy napon én is hasonló megelégedéssel és eufóriával tekinthetek majd az „örökségemre”. Ha a forgatások élményeire gondolok, soha nem felejtem el a nagy nyári projektjeinket (az Amerika Kapitány filmek). Ezeknél nem volt ritka, hogy egész nap forgattunk, vagy épp előkészülődtünk a forgatásra, tűző napon és zuhogó esőben is dolgoztunk, miközben több réteg jelmez volt rajtunk.
A vírus hogyan befolyásolta a forgatásokat?
L.D.: Sajnos nagyban beleszólt ez a helyzet, terveztünk több filmet is forgatni, de mivel többen kellünk hozzá, így kénytelenek voltunk csúsztatni a legtöbbet.
Ha már ennyit beszéltünk a munkátok hátteréről, térjünk rá az eddigi kritikákra. Nem mindenki tudja, éppen ezért fontos kiemelni, hogy ti nem jártatok ki előtte semmilyen színésziskolát, hanem az utat járva szereztetek tapasztalatokat. Hogy érzitek, reális visszajelzést kaptatok eddig, ha ezt figyelembe vesszük?
L.D.: Azt hiszem, Márkó fogalmazott úgy, hogy mindkét véglet. Én alapvetően az Amerika Kapitány iránti szeretetemet, lelkesedésemet szerettem volna megosztani a többi rajongóval, de rá kellett jönnünk, hogy sajnos a legtöbbjük hatalmas elvárásokkal fogadja a próbálkozásainkat. Erre sem színészileg – mint említetted –, sem pedig technikailag nem vagyunk képesek, egy kezdő, amatőr kis csapat vagyunk, de a lelkesedés megvan, a fejlődni akarás megvan, ez már elég ahhoz, hogy elkezdjük valahol. Szeretném azt is, hogy ha negatív kritikát kapunk, akkor az legyen építő kritika, mert a legtöbben egyből rámondják, hogy „ez rossz” vagy ,„ez jó”, és arra nem igazán tudunk építeni. Volt, hogy szakemberektől is kaptunk visszajelzést, néhány tanáccsal sokat tudtak segíteni.
A legnagyobb visszajelzés egyébként mi vagyunk, visszanézve látjuk a belefektetett munkát, a saját alakításunkat a beleölt idővel együtt. De úgy érzem, még nem találtuk meg azt a nézőközönséget, aki ezeket is ugyanúgy látja, úgy értékelik, ahogy mi is tolmácsolni szerettük volna feléjük.
Hogy érzitek, miben érdemes még fejlődnötök?
L.D.: Technikailag. Abszolút technikailag. Ebből a szempontból mi olyanok vagyunk, mint egy madár szárnyak nélkül. Ha lenne szárnya, tudna repülni.
O.M.: Nagyon szeretnénk dolgozni komplexebb és filozofikusabb dialógusokkal. A csapatunkba több lelkes, statisztának „mozgósítható” embert is keresünk, akárcsak sminkest, hangmérnököt, forgatókönyvírót, jelmeztervezőt és főként férfi színészt. Nem utolsósorban folyamatosan igyekszünk fejleszteni saját színészi játékunkon. Technikai téren is fontos lenne, hogy javítsunk a hangminőségen és a színezésen. Ez utóbbi igazi kihívásnak bizonyul, ugyanis különösebben egyikünk sem ért ehhez a területhez, ezért – mint a színészkedésnél – itt is autodidakta módon tanulunk.
Mi az, amire a legtöbb pozitív visszajelzés érkezett eddig?
O.M.: Nagyon nehéz az, hogy jó kritikát kapjunk, ugyanis általában végletekben beszélnek az emberek a produkcióinkról.
L.D.: Igen, bár ez mindig változik, nem is tudok konkrétat mondani, valaki azt mondja, neki tetszik az Amerika Kapitány film, valaki a Rubikos kisfilmet szereti, miközben teljesen más a kettő. Szóval emberfüggő, de észrevettük, hogy az újabb kisfilmekre mindig azt mondják, hogy ,„ez már jobb, mint az előző”, ebből is látszik, hogy sikerül fejlődnünk.
A való életben
Jó, ha az ember megismeri a kamera mögött álló embereket is, hogy kik ők valójában, milyenek a mindennapjaik. Bár csak négyükkel volt alkalmam beszélgetni, mindannyiukról elmondható, hogy egyedi személyiségek céljaikat és életüket tekintve is.
Meséljetek magatokról, van valami más hobbitok a filmezésen kívül?
Sz.M.: Én nagyrészt szabadidőmben például a tőzsde világával foglalkozom, ez érdekel, és ezzel szeretnék a jövőben foglalkozni.
L.D.: Nagyon szeretek fotózni, embereket legfőképp, de valahol ez kapcsolódik a filmezéshez is, hiszen itt is „karakterekről” van szó. Rajzolok is, a forgatások alatt is állandóan rajzolgatok.
L.Zs.: Sokat olvasok idegen nyelven és szeretek nyelveket tanulni. Jelenleg angol, német és japán nyelven beszélek folyékonyan, valamint most ismerkedem az orosz nyelvvel. Hobbim még a zenélés, 13 éve zongorázom és 5 éve trombitálok.
O.M.: Szabad perceimben, melyekben aligha dúskálok egyetemi tanulmányaim mellett, szeretek nyelveket tanulni. A nyelvtanulás iránti szeretetem gyermekkoromban kezdődött, amikor is sajnálatos módon nem értettem a videojátékok történetét, hiszen nem beszéltem angolul. Azonban rátaláltam egy weboldalra, ahol hobbifordítók önerőből számos videojáték magyar lokalizációját készítették el. Nekik és egy kék-piros angol szótárnak köszönhetem ezt a hobbim. Hogy a hatalmas segítséget és a jóindulatot „visszafizessem”, olykor besegítek fordítóként egy-két projektben, remélve, hogy ezzel számos fiatal nyelvtanulásához járulok hozzá.
Márkó, ha jól tudom, egyetemistaként veszel részt a projektekben. Milyen pályára készülsz?
O.M.: Joghallgató vagyok az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán. Hogy milyen pályára készülök, az ennél bonyolultabb kérdés, egyelőre nemzetközi vonalon képzelem el magam, de úgy vélem, el fog jönni az idő, amikor a társadalom jobbá tételének tudományára és annak közvetlen gyakorlására adom majd a fejem.
Zsombor, fiatalabb vagy a többiekhez képest. Komolyabb terveid vannak a filmezés terén, vagy marad hobbinak az operatőrködés?
L.Zs.: Anyukám révén van kicsi belátásom a hazai filmiparba, ez alapján nem hiszem, hogy ez a pálya nekem való. Nagyon érdekel viszont a filmezés, főleg minden, ami utómunka, szóval a csapatot, amíg lehet, segíteni fogom, akár ha professzionálisabb szintre lépünk.
Ha egy szóval kéne jellemeznetek magatokat, mi lenne az?
Testvériség. Ez utal a nevünkre, és arra is, hogy mi már szinte egy család vagyunk így együtt, annyira közeli viszonyt ápolunk. Egy mindenkiért, mindenki egyért, mint a testvérek.
Mi a legnagyobb célotok, amit el szeretnétek érni a filmezés terén?
L.D.: A legnagyobb cél Hollywood lenne, mint minden filmesnek, nekem is ez a legnagyobb álmom, és nem azért, mert az Hollywood, hanem hogy eljusson az emberekhez az üzenet. Egy rendező attól rendező, hogy üzen, hogy elmesél egy történetet, és a film az a csatorna, amin keresztül ezt közölni tudja. A művészek általában így működnek, valaki ír egy könyvet, valaki zenét ír, valaki fest, én filmet készítek. Az érzéseimet, a tapasztalataimat, az én nézőpontjaimat a filmeken keresztül szeretném megosztani másokkal.
Sz.M.: Mikor beszéltünk erről a csapattal, először mindenki valami nagy volumenű dolgot mondott és ez érthető is, hiszen kell egy ilyen fajta cél, azonban nekem nincsenek ilyen nagy céljaim, én csak a saját fejlődésemet tartom szem előtt.
O.M.: Én nagyon szeretnék egyszer díjat átvenni egy neves külföldi filmfesztiválon. Nagyon hosszú az út, ami oda vezet, de úgy hiszem, folyamatosan fejlődünk, és el fog jönni az idő, amikor ezt is elérjük.
L.Zs.: Mindenképpen szeretnénk professzionálisabb szinten csinálni, valamint szeretnénk, hogy a nézők élvezzék azt, amit csinálunk. Ez a legfontosabb véleményem szerint.
Az út még hosszú, de akaraterővel és kitartással bármilyen akadály leküzdhető. A The Bro Team ebben jeleskedik, ami már egy nagyon jó alap a további fejlődéshez. A kezdő lépéseket már megtették a jég áttöréséhez, és hasonlóan nagy erőbedobással készülnek egy újabb projektre, melyet már versenyre szánnak.
Vajon a filmipar hamarosan egy újabb csillaggal lesz gazdagabb?
