Ha valaki meghallja azt a szót, hogy slow life, valószínűleg egy lassan mozgó ember jut róla eszébe, ám ez nem teljesen fedi a valóságot. A fogalom valójában a tudatosságot, az odafigyelést jelenti a körülöttünk történő eseményekre – azaz nem csak a történésekkel sodródást, hanem a történetekkel élést hirdeti. De vajon mikor, honnan és hogyan indult az útjára ez a mozgalom, és hogyan építhetjük be mi magunk a mindennapjainkba?
Reggel hat. Ébresztő. Szundi mód bekapcsolva. 15 perccel később már késésben vagy. Felöltözöl, fogat mosol, de közben a reggeli kávéd is rajtad köt ki, ezért ruhát cserélsz. Közben táskába pakolás, elfogyasztva gyors egy reggeli szendvicset, gyors csekk a tükörben, hogy ma sem lettél kipihentebb. Rohansz, lekésed a buszt, mikor is jön a következő? Zötykölődsz a buszon, közben arra gondolva, hogy milyen jó is lenne egy kicsit lenyugodni és kiélvezni egy lassú reggelt, megélni minden pillanatát.
Már gyermekkorban is érzékelhető a folytonos gyorsaság, rohanás. Néha a gyerekek már el is felejtik, milyen is önfeledten kiélvezni minden pillanatot. S ez a rohanás később még inkább fokozódik, hisz ahogy az ember felnő, egyre több feladat szakad a nyakába, sokszor már nehezen lehet bármit is összeegyeztetni, így több feladat is megoldásra vár rövidebb időn belül. Pihenés sokszor nem is létezik, gyorsaság és megfelelési kényszer pedig minden területen érzékelhető.
Sokszor úgy érzékeljük, ha rövidebb idő alatt minél gyorsabban kész vagyunk egy feladattal, az sokkal nagyobb örömöt okoz nekünk. Ez pedig nem feltétlenül jelenti azt, hogy a munkánk minősége a gyorsaságunkkal megegyezik, hisz sokszor ezek a dolgok hosszabb ideig tartanak, de minőségibb termék jön ki belőle.
A világ egyik legjelentősebb problémája a túlhajszoltság és az eredményorientáltság. Sokszor mindezek oda vezethetnek, hogy nem vagyunk boldogok az adott helyzetben, amibe valójában azért kezdtünk bele, hogy boldoggá tegyen minket. Sokan csak arra vágynak, hogyan legyen pár lopott percük magukra, nyugodtan tudják élvezni a pillanat örömét, és ne kelljen semmin se stresszelni. Pedig minden ez nem is tűnik olyan lehetetlennek, hisz mára már jópár ember elsajátította a slow life rejtelmeit, amit bárki, bármikor be tud építeni az életébe.
Carl Honoré: A lassúság dicsérete című könyvében így fogalmazza meg, mit jelent a lassítás: „Gyors és lassú nem csupán sebességbeli különbséget jelent. Nagyszerűen példázzák, ahogyan a saját életünkre és a világra tekintünk. A gyors a tempója miatt agresszív, kontrollálni akar, analitikus, elsietett, stresszes, felszínes, türelmetlen, elfoglalt, túlhajszolt, mennyiségi és nem minőségi. A lassú ennek az ellentéte: nyugodt, törődő, befogadó, intuitív, kiegyensúlyozott, türelmes, minőségi és nem mennyiségi. Valós és tartalmas kapcsolatok kiépítéséről szól – az emberekkel, a kultúrával, a munkával, az ételekkel, mindennel.”
Magát a slow life (valójában slow food) mozgalmat Carlo Petrini 1986-ban indította, de csak 1989-ben került nevesítésre. A római McDonald’s megnyitása ellen tiltakozott, a gyors ételekkel szemben a lassú, egészséges étkezés fontosságát szem előtt tartva. A kezdeményezése azonban sokkal nagyobb méreteket öltött, mint azt Petrini remélni merte. A mozgalom mára az étkezés mellett olyan területekre is kiterjedt, mint a munka, utazás, médiafogyasztás vagy a gyereknevelés. De mégis a legnagyobb irányzattá az vált, hogy magát az embert állították ennek a filozófiának a középpontjába. Ugyanis ez a fajta lassítás nem azt foglalta csak magába, hogy odafigyelünk arra, hogy mit is és hogyan viszünk be a szervezetünkbe. Sokkal inkább önmagunk megismerése, és az erre szánt idő került előbbre a rangsorban. Hogyan is tudunk jelen lenni egy pillanatban, mik kényszerítik rá az embert, hogy felgyorsuljon, mik az ő gyorsító kényszerei a mindennapokban. Erre megoldásul kell lassító folyamatokat kialakítani, és ezt egy mindennapi tudatossággal a legegyszerűbb kivitelezni. Ne engedjük, hogy a gyorsuló, sokszor kaotikus világ beszippantson minket! A dolgok tudatos kezelésével és átgondolásával könnyedén lecsíphetünk egy-két percet bárhonnan, hogy azt szeretteinkre fordíthassuk. Meg kell keresni és újra meg kell tanulni azokat a régen szeretett dolgokat, amikben örömünket leltük és kikapcsolódtunk általuk.
Nem csak magunknak kell erre törekednünk, mások ösztönzése is hatalmas jelentőséggel bír, így ők is könnyedebben lépnek ki ebből az állandó mókuskerékből, megpróbálnak minőségi időt magukra és másokra szánni. Együtt élni a pillanattal és a világgal, amiben élnek.
Végezetül, néhány jó tanács a lassításhoz: Fókuszálj a mostra és a napjaidat felépítő kis szokásokra! Lassítani csak lassan lehet, ne siess, és ne siettesd az eredményeket! Ismerd meg a téged körülvevő környezetet, a fogyasztói és információs társadalmat, annak kimondatlan elvárásaival! Készülj fel a változásra! Ne ugorj bele semmibe hirtelen! Néha állj meg, és nézz vissza az elmúlt időszakra! Reflektálj, és hagyj magadnak időt a tapasztalatok feldolgozására. Végül pedig ne felejtsd el megünnepelni a kis sikereket!
Felhasznált források:
https://www.youtube.com/watch?v=NoNOe_Z3FGg&t=784s
https://pszichoforyou.hu/slow/
https://urbanplayer.hu/kult/nagyteszt-slow-mozgalom/
Kiemelt kép: http://thriveglobal.com
