Az idei év tavaszi programsorozatáról tartott sajtótájékoztatót az AGORA Savaria csapata a Sportházban kedden délelőtt. A szervezők számos programmal készülnek, ezúttal is a legkisebbektől a legnagyobbakig bevonva minden érdeklődőt – a pocaklakóktól a szép korúakig.

Az AGORA Savaria ismét bebizonyítja, hogy érdemes volt minden csempe és kőlap, ami a Sportházba került, hiszen félmilliós látogatottságának köszönhetően a kihasználtsága megkérdőjelezhetetlen. Az elkövetkezendő félév is ezt mutatja: csak a kiemelt programok száma több, mint hatvan és akkor még nem beszéltünk az apróságoknak való baba-mama klubról és egyéb ifjúsági rendezvényekről, az iskolákkal való együttműködésekről, valamint a filmszínház vetítéseiről sem.

A számokról szólt beszédében méltó precizitással dr. Puskás Tivadar, Szombathely Megyei Jogú Város polgármestere is, aki mosolyogva említette, hogy csak a kiemelt programokról szóló sajtóanyag 17 oldalas, pedig elég apró betűkkel nyomtatták. “Ezek között a lakosság teljes egésze találhat magának élvezhetőt. És aki ide betér, az sok-sok ideig viszi magával az élményt, amit a Sportház ad.” – mondta a polgármester.

“Van élet 99 éves kor felett és 2 éves kor alatt is.” – kezdte beszédét Parais István, az AGORA igazgatója – “Mi azon dolgozunk, hogy ezt a két végletet összehozzuk. Nagyon fontos évet zártunk és még fontos évek vannak előttünk. A kultúráért dolgozunk, ami olyan, akárcsak a levegő. Láthatatlan, de nem tudnánk élni nélküle.”

A programokat Prieger Szabolcs, az AGORA igazgatóhelyettese részletezte: a koncertek jelentős részét képezik a tavaszi évadnak, többek között fellép az Ismerős Arcok, a Koprive, a Budapest Bár, a Quimby – Family Tugedör, Bródy János, és folytatódik a Szerda Esti Akusztik koncertsorozat is olyan fellépőkkel, mint Manoya, Kardos-Horváth János vagy Apey. Ezenfelül színházi, bábszínházi előadások is a színpadra kerülnek majd, valamint az Ungaresca egész estét műsora is a közelből tekinget. Emellett pedig a dumaszínházi előadások és Nagy Jonathán illúzió-showja mind-mind hagyománnyá vált már a Sportház színpadán.

Kiss Andrea, gyermek és ifjúsági szakági vezető a tehetséggondozásról, valamint a fiatalabb korosztályt érintő programokról számolt be. Az intézményben működik ugyanis rajz-, kerámia, tűzzománc szakkör, de ugyanezen szakkörök a felnőttek körében is ugyanúgy megalakultak. A fiatalokat azonban nem csak képzik: már több évtizedes múlttal rendelkezik a Gyermekművészeti Fesztivál, amely ezúttal két napon keresztül kínál lehetőséget óvodás korosztálytól a középiskolás korosztályig, hogy megmutassa magát minden tehetség.

A tehetségeket azonban nem csak bemutatják, de fel is kutatják: legközelebb a Jam Music Öröm a Zene Tehetségkutatón február 24-én. A zenekarok fellépési lehetőséget, díjakat, zenészek egyéni kitüntetéseket nyerhetnek, a legjobb pedig a Hangfoglalóig, vagyis a döntőig juthat, ahol a győztes a HANOSZ támogatásának köszönhetően egymilliós fődíjat vihet haza. A helyi fordulón 14 zenekar mérkőzik meg a továbbjutásért, a napot pedig a Fuzz Box zenekar zárja majd.

 

A számtalan rendezvény szinte felsorolhatatlan lenne, így a hétről hétre megjelenő programajánlóinkban közöljük majd az aktuális programokat.

A sajtótájékoztatót szólógitárral színesítette Paukovics Gergely, szavalattal Stercz Gellért, valamint örömzenével a Koprive tamburazenekar.


Lutor Katalin galériája