A szerelem vagy a rang tesz két embert egy párrá? Jobb lett volna párkapcsolatban élni száz évvel ezelőtt? Vajon hol ért véget és kezdődött el újra az „amíg a halál el nem választ” kultusza? Ilyen és ehhez hasonló kérdésekre keressük a választ, hogy a házasság intézményében megrendült hitet talán újra feltámasszuk.
Hangay Niki
A párkapcsolatokhoz mindenki ért. Akár benne van, akár most jött ki belőle, akár hosszú ideje csak vágyik rá – ha terítékre kerül a téma, biztos hogy határozott, kiforrott elképzelései vannak arról, hogyan is kéne működniük, miről kéne szólniuk és egyáltalán, mi a legnagyobb probléma velük. Egy dologban azonban többé-kevésbé megegyeznek a vélemények: szerelem nélkül nincs kapcsolat – vagy ha van is, az biztosan sivár, érzelemmentes és boldogtalan. Pedig a szerelem a modern kor privilégiuma, és bár a monogám kapcsolat kialakulása egybeesik az ősemberek letelepedésével, egészen a 20. századig teljesen más motivációk álltak a hátterében, mint ma.
A párkapcsolatok, házasságok alakulását a 20. század folyamán számos történelmi esemény és társadalmi változás befolyásolta. A két világháború, a szüfrazsett-mozgalom, a nők tömeges munkába állása és a hagyományos nemi szerepek felbomlása mind egy-egy építőköve volt a modern párkapcsolatok megalapozásának.
Alig száz év alatt gyökeres és visszafordíthatatlan változások következtek be a nők társadalmon és kapcsolaton belüli helyzetében. Az összehasonlítás kedvéért: az 1910-es években csak az egyedülálló, felnőtt nő számított teljes jogú polgárnak, a fiatal lány vagy a férjes asszony nem. Nem volt beleszólásuk a lakhely megválasztásába, nem volt szavazati joguk és mivel nem vállalhattak munkát, keresetük sem volt. Emellett – annak ellenére, hogy a háztartást a nők vezették és a gyerekekre is nekik kellett vigyázniuk – szülői szerepük is háttérbe szorult, az apa szavával nem szállhattak vitába, vagyis szinte semmi hatalmuk nem volt gyermekeik felett. Nőnek lenni ebben az időben nem volt épp a leghálásabb feladat.
Bár a francia forradalom után törvénybe iktatják a válást, a 20. század elejéig jóformán csak akkor következett be, ha házasságtörésen kaptak egy nőt. Érdekes azonban itt is megfigyelni a kettős mércét; ellenkező esetben, vagyis ha a férj lépett félre, legfeljebb pénzbírsággal sújthatták.
A nagy áttörést az első világháború hozta meg. A kialakuló gazdasági válság és a férfi munkaerő hiánya miatt a nők tömegesen álltak munkába. Ezáltal önálló keresethez jutottak, aminek következtében mind a családi, mind a társadalmi korlátok áthelyeződtek. Ezzel párhuzamosan megindult a szüfrazsett-mozgalom Emmeline Pankhurst vezetésével, amelynek célja a nők oktatáshoz, munkavállaláshoz és szabad választáshoz való jogainak megszerzése, valamint családon belüli alárendelt szerepének felszámolása és az egyenjogúság kiharcolása volt. A mozgalom a világháború után véget ért, ám az újabb háború csak alátámasztotta, hogy a nőknek helye van mind a munkaerőpiacon, mind a közéletben. Nem csupán a fegyveres erőkhöz csatlakoztak, de miután hatalmas pusztítást hagyva maga után a második világháború is véget ért, a nők voltak azok, akiknek el kellett takarítaniuk a romokat.
A társadalom nem ragaszkodhatott tovább a nemi szerepek hagyományos felosztásához, így a nők a 20. század második felétől tömegesen jelentek meg a munkahelyeken, a politikában, az iskolákban és a művészetekben. Ez természetesen hatással volt az eddig tökéletesnek hitt házasság- és családmodellekre is.
A társadalmi-politikai események mellett egyéb tényezők is szerepet játszottak a párkapcsolatok jellegének megváltozásában. A szülők befolyása gyengült, ha párválasztásra került sor, ezzel együtt a házasság előtti párkapcsolat is szabadabbá vált, az anyagi és státuszbeli értékek helyett a személyiség került előtérbe – vagyis itt jött be a képbe a szerelem. Az emberek nem rohantak azonnal templomba amint találkoztak, így mielőtt összekötötték volna az életüket, volt idejük és lehetőségük megismerni egymást. Ez több szempontból is fontossá vált: a fogamzásgátlók megjelenésével a szexuális együttlét kötelesség helyett élvezetté vált, és nem kellett tartani a nem kívánt terhességektől sem. A születésszabályozás másik következménye a gyermekek számának csökkenése volt, amiből pedig egyenesen következett, hogy miután kirepültek a családi fészekből, a szülőknek életük hátralévő részét kettesben kellett eltölteniük.
Persze még így sem minden esetben volt idilli egy házasság. A válások száma a század második felétől kezdve folyamatosan növekszik, amit lehetővé tesz a modern jogrendszer is, amely szem előtt tartja az emberi döntés szabadságát. Az újraválasztás, a házasság újraértelmezésének lehetősége egészen más megvilágításba helyezi a “míg a halál el nem választ”-kultuszt. A kapcsolat alakítása már nem a törvényektől vagy az egyháztól függ, hanem a kapcsolatban lévőktől – akiknek, ha úgy döntenek, a közös jövő kilátástalan, joguk van felbontani ezt a kapcsolatot.
A házasság intézménye nagyjából a ‘80-as évektől kezdi elveszíteni teljhatalmát. Rengetegen döntenek úgy, hogy együtt élnek, családot alapítanak anélkül, hogy összeházasodnának. Ez következhet a házasság megtagadásából, de akár abból is, hogy egyszerűen nem érzik szükségesnek – enélkül is tudják, hogy összetartoznak. Az idők során a házasságkötés, egyes vallási közösségek hagyományaitól eltekintve, szimbolikus gesztussá vált, melynek során két ember, akik szeretik egymást szertartásosan összekötik az életüket.
Mára a nemi szerepek szinte teljesen felbomlottak és összekeveredtek, ahogy a modern társadalmakban a kapcsolatban, házasságban lévők neme (és olykor száma) sem szorítható keretek közé. Az antik görög szerelem reneszánszát éli, az ember pedig annyira természetesnek veszi, hogy azzal lehet együtt, akivel csak szeretne, hogy elfelejti magát szerencsésnek érezni, amiért nem száz évvel ezelőtt született.
Kiemelt kép: Jewelry Wise
