„Sorra mérgezik a kutyákat Szegeden” „Egy nap, egy helyszín, három halott kutya” „Kutyamérgezés: a kordon áll, tettes sehol” „Tombol a fagyállós kutyamérgezés” – Hány ilyen szalagcímet kell még elolvasnunk?
Egy közelmúltban történt sajnálatos esemény hívta fel a figyelmemet erre a kegyetlen jelenségre. Sajnos, cseppet sem ritka vagy szokatlan, hogy kutyatulajdonosok sírva adnak interjút az elpusztult kedvenceikről mesélve. A tettes pedig sehol. Egy kis utánajárással megtudtam, hogy egész oldalak jöttek létre ebben a témában a gazdik segítségére. (Például: agraroldal.hu vagy ebpercek.hu)
2015-ben Kaposváron fagyállóval átitatott húsdarabok miatt halt meg több kutya. 2016 novemberében Szombathelyen, januárban Keszthelyen és Székesfehérvárott számos állatgyilkosság történt. Hasonló eset 2017 októberében a Bikás parkban, Budapesten, majd novemberben egy miskolci parkban. Végezetül pedig, bár még csak március van, idén már kétszer számolt be a híradó szándékos kutyamérgezésről, ezúttal Sopron és Szeged voltak az érintett városok. És ezek csak azok az esetek, amikről tudósítottak.
Leggyakrabban használt módszer ehhez az embertelen cselekedethez a kutyák számára csábító falatok, például nyers húsdarabok vagy szalámi átitatása különböző vegyszerekkel. Ezért a méreg legtöbbször a szájon át kerül be az állatok testébe, amitől a szervezetük minél gyorsabban szabadulni szeretne. Ez hányáshoz illetve hasmenéshez vezet. A legtöbbet használt ilyen vegyszerek; a fagyálló, csiga-, béka- vagy patkányméreg, tapétaragasztó, esetleg különböző növény védőszerek. Feltűnő tünet lehet mérgezés esetén az erős nyáladzás, nehéz légzés, és remegés. Továbbá az állat legyengül, tántorogva tud csak járni. Ilyen esetben nagyon fontos, hogy minél hamarabb keressük fel állatorvosunkat!
Mint állatbarátot, kutyakedvelőt és nem mellesleg kutyatulajdonos eléggé megrázott az tévében látott esetek. És ezzel valószínűleg nem vagyok egyedül. Ez szerintem egy végtelenül visszataszító dolog, ám úgy gondolom, a kutyatartóknak sem ártana elgondolkozni az eset miértjén. Félreértés ne essék. Én, aki egészen kicsi korom óta rajongok ezekért az állatokért, nem kis elfogultsággal tudom azt mondani, kezét lábát eltörném annak a sajtóban más szavakkal nem illethető személynek, akinek csak egy pillanatig is megfordul ilyen szörnyűség a fejében. De még ilyen hozzáállással is azt kell mondanom, sok mindenen kell javítani kedvenceink sétáltatásával, gondozásával és odafigyeléssel kapcsolatban.
Továbbra is fenntartva a véleményem, miszerint az ilyen mérget kihelyező embereknek egy külön bugyrot tartanak fenn a pokol legmélyén, úgy gondolom kutyasétáltatóként nem szabad támadási felületet hagyni az ilyen önbíráskodó, kegyetlen embereknek. Először is, tisztában kell vele lenni, hogy nem mindenki szereti a kutyákat. Meglehet, én egy ágyban alszom házi kedvencemmel, vagy már megszoktam, hogy hiperaktív, és mindenkire felugrál. Annak, aki kutyák között nő fel, nem ijesztő egy nagyobb testű állat sem – mondjuk egy bernáthegyi vagy kuvasz sem. Azonban figyelembe kell vennünk a tényt, miszerint nem mindenki ilyen. Van, akit egy kisebb kutya is meg tud riasztani, ha ugat vagy ugrál.
Éppen ezért ne sétáltassuk kedvencünket póráz nélkül, ha az kicsit izgágább, esetleg kíváncsibb természetű! Nem kell feltétlenül agresszívnak lennie ahhoz, hogy megijesszen egy kutyákhoz nem szokott embert, pláne egy kisgyereket. Ne hagyjuk az állatot felugrálni másokra! Főleg ne babakocsikra! Mi ismerjük házi kedvencünket, tudjuk, hogy nem harap, nem veszett, nincs bolhája, stb. Ám ugyanez nem mondható el egy babakocsit tologató fiatal anyukáról, akinek természetesen a gyermeke lesz a legfontosabb. Tehát legyünk tekintettel másokra a kutyasétáltatás közben is! Úgy vélem, közös érdekünk, hogy a társadalom jó véleményen legyen a kutyatulajdonosokról és ne kezeljenek minket közellenségként.
A másik nagyon fontos dolog, a tisztaság megőrzése. Én sem szívesen megyek el egy olyan parkba kocogni, sétálni vagy piknikezni a családommal, ahol trehány sétáltatók nem szedik fel maguk után kutyáik elhagyott aknáit. Egy ilyen találkozás nem csak akkor kellemetlen és undorító, ha az ember belelép, de esztétikailag sem egy gyöngyszem. Az pedig senkinek se lenne jó, ha minden egyes park bejáratához kikerülne a kutyákat kitiltó tábla. Ennek elkerülése érdekében be kell látnunk, kutyasétáltatási szokásainkon még van mit finomítani.
Egy szó, mint száz, felelősek vagyunk házi kedvenceinkért és az ő megítélésükért. Ezek az állatok nem gonoszak, nem cselekszenek szándékosan rosszat. Nem is érdemelnek hát ilyen bánásmódot. Úgy, ahogy nem rúgok bele egy csecsemőbe, nem teszem ki a város szélén a megunt húgomat, vagy nem szórok szét egy játszótéren fagyállóba mártogatott cukrokat, úgy nem teszem meg ezeket egy kutyával, macskával vagy hörcsöggel. Egy intelligens ember számára nincs olyan ok, ami ezekhez a tettekhez vezetne.
