Miért utáljuk a Csacsogó Vaginákat?

Mert a környezetünk által teremtett soviniszta suttyók vagyunk, azért.'”

Egy intim higiéniás cég online videokampányba kezdett, amelyben beszélő, névvel ellátott női nemi szervek beszélgetnek az élet dolgairól, valamint arról, hogyan érdemes velük bánni gazdáiknak, némi termékelhelyezéssel megspékelve (mivel ugye egy profitért működő magáncég anyagáról beszélünk).

Mi pedig nem bírunk magunkkal… A Csacsogó Vaginák kampány videói alatt sorjáznak a negatívabbnál negatívabb kommentek, a lájk-diszlájk arány nem túl biztató, és a magyar YouTube-szféra olyan népszerű arcai is beszálltak a kampány osztásába, mint Dazis, vagy a politikai állásfoglalásának hangsúlyozásával minőségben párhuzamosan romló Dancsó Péter.

“Most komolyan a punciszőrről beszélgetnek?” – nyavalyog videókritikájában Dazis, mintha egy olyan világban, ahol naponta szembesülünk saját kormányunk kezelhetetlenné vált néphülyítésével, a fejlett országokban tomboló nyílt nácizmussal, valamint az ismét feltűnő atomháború-veszéllyel, tényleg az lenne a felháborító, hogy valaki az emberi szaporodószervek működéséről és higiéniájáról kezdeményezne beszélgetést. Nem általánosban vagyunk, de miért érezzük mégis úgy, hogy az intim higiénia megvitatása “c i k i,” “g á z,” vagy “u n d i” dolog lenne?

És ha már a költői kérdéseknél tartunk, akkor:

• Őszintén szólva hogyan ítéljük el azt, hogy Magyarországon, ahol az intézményesített szexuális felvilágosítás sehol sem tart, valaki nyíltan és szakszerűen beszél az intim higiéniáról?
• Hogyan magyarázzuk azt, hogy a tízmillió vécéfalra firkált, iskolapadra vésett fasz országában miért ódzkodunk ennyire a női nemi szervek megjelenítésétől?
• Miért nem tudjuk belátni, hogy a szájbarágós szófordulaton és az itt-ott arcbamászós termékelhelyezésen kívül a Csacsogó Vaginák nemcsak hogy nem káros, de igazából üdvözlendő kezdeményezés?

Nem rosszabb egy átlagreklámnál

A videókat ért kritikának annyi alapja talán van, hogy a kreatív részleg nem tett ki teljesen magáért. Holott az elsőre feltűnik, hogy a vaginákat kilencven fokban elfordított, kirúzsozott női ajkakként ábrázoló animációval oldották meg, ami első blikkre különösen vagány és ötletes (a rúzs mögött rejlő pszichológiai koncepció egyébként alapból az, hogy az a női szájat a vulvához hasonló kinézetűre festi, ezzel felkeltve a figyelő hímek elemi ösztöneit), a trendiskedő, természetesnek hatni akaró dialógus már némileg aláássa a dolog vonzerejét. Ehhez járul hozzá a sorozatban szereplő vaginák névadása is, ahol olyan szóviccnek is alig nevezhető variálások elsütésére adták a fejüket az írók, mint Vaginina, Nuni, vagy Suncica (ez utóbbi szó egyébként napsugarat jelent horvátul, és az országban egy elterjedt női név).

A legnagyobb probléma a videókra érkezett “mélyebb” kritikákban éppen az, hogy ezeket a hiányosságokat figurázzák ki, ítélik el, gyakran rendkívül túltolva, holott csupán azon a tényen vannak mélyen felháborodva, hogy női nemi szerveket láthatunk. Ha ez nem így lenne, akkor miért nem a többi hatezer, hülye hangvételt megütő, némileg infantilis reklámnak mennek neki? Minőség szempontjából egy óra tévénézés után valószínűleg tömegével kapnánk a Csacsogó Vagináknál százszor borzalmasabb, közérdekű információt egyáltalán nem tartozó reklámokat az arcunkba, mégsem ott szakad el a cérna, és nem kötünk bele a legapróbb részletekbe, amikor már a huszadik mosópor- vagy tésztareklámot látjuk, hanem amikor valaki elénk rak egy beszélő pinát.

Nem kell félni a puncitól, nem harap

De miért félünk annyira a puncitól? Van bárki közülünk, aki még nem látott egyet sem? Bántott valakit bárki pinája valaha? Ha meglátunk egy punciktól hemzsegő reklámot, miért állunk neki vagy Dancsó módjára kivetíteni a frusztrációnkat a videó technikai hibáira, ha pedig nem vagyunk akkora gennyládák, mint az átlag magyar YouTuber, miért dobálózunk olyan üres frázisokkal, minthogy “ízléstelen,” meg hogy “mi van, ha ezt gyerekek is nézik”? Miért süllyedünk le egy prűd erkölcscsősz vagy egy alsós hittantanár szintjére, ha ilyesmit látunk?

Tesszük ezt úgy, hogy szemmel láthatólag a farkak ábrázolásával kevesebb gondunk van: társadalmunk megszállottul követi a férfi fallosz kultuszát. A pénisz, mint már említettem, falfirkákban és a graffiti minden formájában jelentősen gyakrabban jön elő, mint a vulva, de ha a művészet történetén végignézünk, sokkal több péniszábrázolást látunk, mint vaginát. Úgy tűnik tehát, hogy az emberiségnek az őskortól napjainkig nem igazán volt gondja a férfi nemi szerv megjelenítésével, a nőitől viszont sokkal inkább irtózott.

Ez azért van így, mert (Gender Studies 101), soviniszta társadalmunk a férfi nemi szervet mindig is az erő, győzelem és a potencia ideáljaival azonosította, míg a női nemi szerv a szégyen, a gyengeség jelképévé derogálódott a férfiak uralta történelem során. A női szexualitás a judeo-keresztény kultúrában is első sorban a bűnbeesés, a szégyen szimbóluma, az ilyen beidegződéseket pedig nehéz kiirtani: azok évszázadokon át kultúránk alapjaiból csordogálnak agyunkba, és úgy azonosulunk velük, hogy észre sem vesszük: ezért taszít minket annyira az, ha nyíltan, közfogyasztásra szánt anyagban látjuk a szervet: puszta társadalmi beidegződés.

Szó sincs arról, hogy tényleg a képeknek kitett fiatalabb generációkat sajnálnánk: olvass utána baszki, Freud már egy évszázada rájött, hogy kisgyerekkorunktól fogva szexuális lények vagyunk, szó sincs arról, hogy egy animált, elfordított száj (ok, legyen punci) látványa “megronthat” bárkit is vagy, hogy bármelyik gyereknek bármi kára származhatna abból, ha lát egy ilyen reklámot, vagy elkezd érdeklődni a nemiség iránt. Mert ha azt hiszed, hogy ez nem történik meg enélkül is, akkor nemcsak prűd, de a témában műveletlen is vagy.

Sajnos be kell látnunk, hogy csupán egy káros, de régi társadalom beidegződést követünk, amely mélyen elítéli a női szexualitás megélését, valamint köz előtt való megvitatását. Tisztában vagyok azzal, hogy férfiként nekem erre teljes, száz százalékos rálátáson nem lehet: a téma mélyebb megvitatására itt csak olyan további gondolkodók neveit ajánlom, mint Andrea Dworkin vagy Catharine MacKinnon. Tény azonban az, hogy a vagináktól való idegenkedésünknek társadalmi okai vannak, és ha a zsigeri felháborodásunkat pl. a Csacsogó Vaginák láttán természetesnek vesszük, akkor mi is áldozatul estünk annak a káros beidegződésnek, ami már túl hosszú ideje tartja sakkban a női nemet.

Le kéne nyugodni!

Nem tudom elégszer megismételni: a termékelhelyezésen és a néhány esztétikai aspektuson kívül hálát kéne rebegnünk amiatt, hogy egy olyan országban, ahol az iskolákban alig-alig tartanak szexuális felvilágosítást, ahol elképesztően durván terjednek a nemi betegségek, és az intim higiéniáról még kevesebb szó esik, valaki nyilvános kampányba kezd az adott ügyek népszerűsítésének érdekében, és át kellene gondolnunk, hogy honnan is jön az a zsigeri megérzés, amely alapján felháborítónak minősítjük a Csacsogó Vaginákat.

Ha ez a reklámsorozat egy olyan kultúrában jött volna elő, ahol már normalizáltuk volna azt, hogy olyan természetes, a dolgok rendjéhez hozzátartozó dolgokról beszéljünk nyíltan, mint a nemi szervek, de ezen belül is az elképesztően szexista történelmünk során háttérbe tolt pinák, akkor igenis lenne alap megvitatni a Csacsogó Vaginák kampány hibáit és javítani való részleteit. Ha valamelyik nyugati országban, pl. a németeknél, vagy az amerikaiaknál jött volna fel ez a videókampány, valószínűleg nem is lett volna semmilyen fröcsögés belőle, de mint azt a rasszizmussal, vagy melegházassággal kapcsolatban is kiderült, mi magyarok még mindig pár évtizeddel a nyugat mögött kullogunk.

Talán egyszer eljön az az idő, amikor nem kell külön védelmezőcikket írni egy Csacsogó Vaginák-szintű reklámsorozatról, de addig is bátorítok mindenkit arra, hogy gondolkodjon és művelődjön, mielőtt felháborodna.