Az 1956. október 23-án kezdődő szabadságharc és forradalom híre megrendítette azokat a magyar írókat is, akik ebben az időben már nem tartózkodtak az országban. Annak ellenére, hogy nem közvetlen közelről élték át a harcok borzalmait, magyarként sajátjuknak érezték a nemzetük sorsát, fájdalmát, és szívügyüknek tekintették, világ másik feléről is, közbenjárjanak a magyarok érdekében. Ebben a cikkben három ilyen személy gondolatai olvashatók, melyeket a forradalommal kapcsolatban fogalmaztak meg.
Márai Sándor 1948-ban hagyta el az országot a fenyegető diktatúra miatt. Svájc és Olaszország után New Yorkban telepedett le. A forradalmat mindvégig figyelemmel kísérete, a Szabad Európa Rádióban is nyilatkozott arról, hogy Amerika hogyan fogadta a magyarországi forradalom hírét. A forradalom előérzete címmel kiadott kötetben meg is jelentek részletek műveiből, cikkeiből és a rádióban elhangzott jegyzeteiből. Egy adás során így nyilatkozik:
A világ e pillanatban tudja, hogy az árulás, amelynek célja a magyar függetlenség teljes megsemmisítése, magyar gyermekek, asszonyok és férfiak kiirtása nem fasiszta lázadók, hanem a magyar nép ellen tervezett tudatos, cinikus és könyörtelen merénylet. A világ e pillanatban, november 4-én, vasárnap reggel tudja, hogy Európa közepén tömeggyilkosság történt. Egy nemzetet meg akar gyilkolni egy idegen hatalom. A nemzet ezt a gyilkossági kísérletet túléli. Milyen áron? Azt nem tudjuk e pillanatban, de túléli! Minden embernek tudni kell otthon, hogy e pillanattól minden, ami odahaza történik, a világ ügye. Együtt pusztulunk, együtt menekülünk. Isten óvja Magyarországot!
Fejtő Ferenc történész, kritikus, Széchenyi-díjas író, a II. világháború előtt hagyta el Magyarországot és Franciaországban telepedett le. A forradalom kitörésekor az Agence France-Presse-nek dolgozott, ahol többek között a szovjet blokk országaival is foglalkozott. A forradalmat megelőző, a Kelet-Európai változásoknak köszönhetően lázas időszakról így írt a visszaemlékezésében:
Számomra rendkívül intenzív munkaszakasz kezdődött. Majd jött a robbanás az október 23-áról 24-ére virradó éjszakán. A hírügynökség számára írt kommentárjaim mellett, amelyeket a Budapestről kapott táviratok és telefonok alapján állítottam össze, én voltam a felkelés krónikása a France-Observateurnél is, és lázasan készítettem elő… az Editions Horay-nek egy könyvet a Magyar tragédiáról. Azonosultam a magyar üggyel, ahogy hét évvel korábban is azonosultam a budapesti per [Rajk László és társainak pere] áldozataival. Az érzés, hogy igaz ügyet védhetek, szárnyakat adott.
Fejtő meg akarta győzni a francia értelmiséget, amelynek nagy része baloldali volt, hogy a magyar forradalom igaz ügyet szolgál:
Arról volt szó, hogy az ártatlanságát kellett hangoztatni annak a népnek, amelyet azzal vádoltak, hogy javíthatatlan fasiszta, ellenforradalmár, antiszocialista
– írta emlékirataiban.
Fenyő Miksa, író, a Nyugat alapító főszerkesztője, kritikus, szerkesztő, jogász, 1948-ban távozott külföldre. Előbb Rómában, Párizsban, majd 1953-tól New Yorkban élt; 1970-ben Bécsbe költözött. A forradalom, és az ártatlan emberek halála mélyen elszomorította. Közel a kilencvenedik évéhez alapkérdéseket tett fel a Magyarországi helyzettel kapcsolatban:
Nem tudjuk, hogy a kommunista tanok mennyire formálták át a magyar közvéleményt, jelesül az ifjúságot, s a vallásról, a magántulajdonról, szabadságról, munkaszabadságról, külpolitikáról, emigrációról való felfogásukat. Azt sem tudjuk, milyen politikai ambíciók élnek otthon az emberekben, már ti. azokban, kikben megvan a tehetség, hogy a magyarság problémáit ne a maguk vakondok szemszögéből vizsgálják. És azokban, akiket a rezsim állított be a politikai életbe, anélkül, hogy erre igazán hivatottságuk volna. Milyen érzések, milyen érdekek azok, amelyekre ezek az előttünk ismeretlen politikai koncepciók alapulnak, kik ezeknek hordozói, mint élnek, milyen erkölcsi és intellektuális erő képesíti őket arra, hogy az élvonalhoz tartsák jussukat?
