Nagyon nehéz összefoglalni valamit, ami ennyire élménydús. Az a jó a Katlanban, hogy valahogy nagyon közel van az egész. Persze: négy órát utazik az ember vonattal is meg kocsival, de közel van, mármint olyan, mintha minden a barátod lenne. A villányi szőlőtőkék a barátaid. Az első harapás a lángosból – barát. Lovasi és Bori a barátod, a boltos néni, a csávó aki tüzet kért, aztán többet nem láttad, és a repoharak – ők mind a barátaid. Az idei, ez most a tizenkettedik volt. Tizenkettedjére nagybarátkozás, mezítlábaskodás, sorbanalvás, focipályán tombolás, borpincészetben kártyázás, mazsolázás az elmúlt évad(ok) mindenféle kulturális munkáiból. Tizenkettedik alkalommal nem vagyunk normálisak, és vonatozunk négy órákat. Gyanús.
Faragó Fanni, Lajos Boglárka
Elmész a villányi dombok mellett és eszedbe jut a szüreti kirándulásterved amit minden évben megfogadsz, aztán valahogy mégis csak a fesztivál idején látod újra. Megérné pedig, nagyon is, mert gyönyörű, csak furcsán pucér a Katlantalan táj. Nem viseli fesztivál-ingjét. Augusztus elején viszont az egész egy nagy üstté válik, ami összegyűjt egy csomó jót, és hagyja, hogy az emberek kanalazzanak belőle. Mindenki. Amit akar. (A fröccs mondjuk kötelező.) Forróság van, zene, odagyűlik az a sok férfi és nő, kislány, kissrác, kutyacsapat, és megtöltik Nagyharsány–Kisharsány–Villánykövesd–Beremendet. Öt napig itt van a mag, az egész nyár középpontja (a szubjektív túlzások szeretetből megengedhetők). Szabadfoglalkozás!
Az Ördögkatlan kétségkívül összművészeti fesztivál. A programok nyár elejétől kezdenek már felszállingózni az internetre; a fesztivál honlapján és a Facebookon egyre bővül a lista, aztán augusztus elején ott állunk a kinyomtatott programfüzettel (idén a Katlanszervezés külön hangsúlyozta, hogy fejenként egyet használjanak a fesztiválozók, ha lehet, végig), hogy mégis mikor duplázódott a lehetőségek száma. Film, zene, színház, irodalom, tánc, képzőművészet, és még ezer dolog, amit lefedhet a szó, hogy művészet.
Meghallgattuk Szűcsingerék (Szálinger Balázs és Szűcs Krisztián költő-zenész kettőse) bögöly- és széllökettűzdelt koncertjét a kisharsányi Vylyan-teraszon, szálltak a jegyzetek, heverésztek az emberek, sültek a „pulled pork” szendvicsek, és élveztük, nagyon.
A sorszámos színházi előadásokra sajnos esélyünk sem volt bejutni: az applikáción kiosztott helyek pillanatok alatt elfogytak, a helyszínen lévő sor pedig elég kilátástalanná tette a helyzetet. A miénket. Mármint a kultúra örömködött, hogy ennyien kíváncsiak rá, kicsik és nagyok.
Egy főpróbán jártunk viszont: Hamvas Béla Karneválját állította színpadra a K2 csapata, abból láthattunk egy másfél órás töredéket, mert az 1500 oldalból 8 órára kerekített előadásnak másnap volt a bemutatója a Megbékélés Kápolna körül. Izgalmas és extrém.
Esténként pedig természetesen a focipálya füvezete és Nagyharsány csillagos ege között roptuk (ha eljutottunk odáig, mert az odavezető aszfaltos utat gyalog lehet megtenni, és ez arról nevezetes, hogy a világ összes ismerőse rajta sétál, és velük az ember sokat beszélget) az első, nagyszínpados Idegen, Kiscsillag, 30Y koncerten.
Fontos még és ne felejtsük: ez egy borvidék! Minden műfajú-stílusú programra jutna legalább egy műfajú-stílusú bor. Qualitons koncertre mész? Félédes muskotályos – mondjuk. Háy János – Rozs Tamás irodalmi beszélgetés-zenélése alatt? Valami fehéret. A Szkéné Színház Hozott lélek előadása után testes vörösbor, persze. Iható áron, újratölthető poharakban. Iszogatunk, végighallgatunk egy zenekart, átstoppolunk a szállásfaluba, hajnalig a sátornál világmegváltunk. Ez a villányi nyár, tagadhatatlanul, mindenével együtt.
A néha kedvezőtlen időjárásával, például. A negyedik nap délutánján az (alaphelyzetében forró és párakaput kívánó) fesztiválra egy durvább vihar csapott le, összegyűjtve a katlanozók nagyharsányi felét a helyi iskolába. Ott tocsogtunk, amíg ki nem derült az ég, meg az, hogy brutális-majális ide vagy oda, végülis a programok kis változással, de meg lesznek tartva. Így a Wombo Orchestra koncertje a focipályán, aztán magaslángú mulatozás a sörpados összközösségi téren. A hajnal itt ért utol. Mindjárt vége, az ilyet lehet érezni. De ami fontos, és vonattal Pest felé tartva vigasztaló gondolat, hogy valójában úgyis folytatódik, lesz jövőre is, meg utána is, kulturális tao-kérdőjelek dacára akár, mert igényünk és szükségünk van a színvonalas túlcsordulásra, az Ördögkatlanra, ahogy tizenkétszer, úgy ezután is, és azért, mert így vagy úgy, de mulatságnak mindenképpen lennie kell!
Pál Zsombor galériái:
http://www.ordogkatlan.hu/2019/08/pal-zsombor-keddi-kepei.html
http://www.ordogkatlan.hu/2019/08/pal-zsombor-szerdai-kepei.html
http://www.ordogkatlan.hu/2019/08/pal-zsombor-csutortoki-kepei.html
http://www.ordogkatlan.hu/2019/08/pal-zsombor-penteki-kepei.html
Herczeg Orsi galériái:
http://www.ordogkatlan.hu/2019/08/herczeg-orsi-kepei-szerdarol.html
http://www.ordogkatlan.hu/2019/08/herczeg-orsi-kepei-csutortok.html
http://www.ordogkatlan.hu/2019/08/herczeg-orsi-penteki-kepei.html
Kiemelt kép: Pál Zsombor fotója
