A mára világhírűvé vált Face Team számára 14 évvel ezelőtt kezdődött minden a tatai Eötvös Gimnáziumban. Az akkor még nyolc főből álló csapat mára fiatal tehetségekkel bővült. Rendszeresen járnak külföldi fellépésekre, és jó hírét viszik a magyar akrobatikus kosárlabdának.

2014 januárjában valami új vette kezdetét Magyarországon: Takács Áron volt a megálmodója és alapítója a Face Teamnek. Kezdetben csupán egy egyszerű dobbantó állt a csapat rendelkezésére, ám ennek ellenére olyan produkcióval rukkoltak elő, amely után már akkor megalapozottnak vélhettük törekvésüket.

Akik még sosem hallottak erről a mostanra hivatalos sporttá nyilvánított extrém mozgásformáról, nekik bátran ajánljuk a Face Team Vlogs Youtube-csatornát, hiszen a videókból mindent megtudhattok a csapatról. De más közösségi platformon is jelen vannak, többek között az Instagramon, ahol extra tartalmakat szolgáltatnak.

Mit is értsünk akrobatikus kosárlabda alatt?

Az egész sport az akrobatikán alapul, ezt ötvözik különféle labdajátékokkal (kosárlabda, kézilabda, korfball), és van egy harmadik része is, ami nem más, mint a freestyle. De hogyan is áll össze mindez egy látványos produkcióvá? Sok-sok munkával. Megszámlálhatatlan trambulinra ugrás, még több kihagyott zsákolási kísérlet, és annál is több szaltóból rosszul érkezés, ami arra ösztönzi az elkötelezett akro-kosarasokat, hogy a tökéletes előadásért újra meg újra nekifussanak: szó szerint is. Aki megnéz egy show-t, lát benne különféle akrobatikus ugrásokat, táncot, egy kis színházat és freestyle-kunsztokat, mindemellett pedig egy varázslatos produkciónak lehet részese, ha a szerencsésebbek közé tartozik, hiszen a srácok előszeretettel borzolják a kedélyeket a nézők bevonásával.

De mi is az a Face Team?

Magyarország első akrobatikus sportszínháza, mára tekintélyes nemzetközi hírnévnek örvendő csapat, komoly utánpótlással. A felnőtt fellépő gárda tagjai, mint az a vlogokból is kiderül, folyamatosan azon törik a fejüket, hogyan tudnak a világon egyedülálló show elemeket kitalálni. Nem egy ilyen van már, ami a Face Teamhez köthető, mint például Áron Gannicus nevezetű ugrása, ami már-már ellentmond a gravitációnak, és ennek láttán garantáltan tátva marad a nézők szája.

Nem mehetünk el szó nélkül a Guinnes Rekordok mellett sem, hiszen a csapat tíz csúccsal büszkélkedhet!

#BuDUNKpest

Áron ismét gondolt egy nagyot és két éve, 2016-ban újabb álmát valósította meg. Az akrobatikus kosárlabda történetében először rendeztek nemzetközi versenyt, amire felfigyeltek az amerikai és francia kosárlabda szövetségek. A nagy sikerre való tekintettel idén is megrendezik a versenyt, szeptember 22-én a Hősök terén láthatja a világhíres csapatokat a nagyérdemű. Ez az extrém sport az USA-ból indult közel 40 éve, de őket megelőzve, mi magyarok alkottuk meg a sportág szabálykönyvét, valamint pontozási rendszerét, és hazánk az első olyan ország, amelyben hivatalosan bejegyzett sport lett az akrobatikus kosárlabda (hála és köszönet az MKOSZ-nek), így idén kezdetét veszi az első hazai bajnokság. A BuDUNKpest kapcsán pedig külön öröm, hogy 2018-ban ismét indul a nemzetközi versenyen az a Jerry L. Burrel, aki az USA mára legnagyobbá vált akrobatikus kosárlabda csapatát alapította 23 évvel ezelőtt.

2016-ban az első nemzetközi megmérettetést az USA válogatottját és a magyar Face Team együttest megelőzve a szlovén Dunking Devils csapat nyerte, de idén sor kerülhet a trónfosztásra. A BuDUNKpestre a világ legkiválóbb akrobatikus kosárlabdázói érkeznek hazánkba versenyzőként, valamint versenybírókként Szlovéniából, Franciaországból és az Amerikai Egyesült Államokból.

Külföldi sikerek

Világszerte már több mint ötszáz alkalommal léptek fel olyan rangos eseményeken, mint NBA, FIBA-mérkőzések, nemzetközi fesztiválok, revük és cirkuszi show-k. Láthattuk őket a Britain’s Got Talentben, és tíz hónapot töltöttek Franciaország leghíresebb színházában, a Royal Palace-ban. A felnőtt csapat egy része jelenleg is Makaóban van, ahol keményen dolgoznak minden egyes fellépésükön, s közben életre szóló élményeket szereznek.

Utánpótlás

Aki kellően merész, az kipróbálhatja magát az edzéseken, hiszen komoly hangsúlyt fektetnek az utánpótlás nevelésre Budapesten és Győrben egyaránt. A Youngsters csapat olyan 15-18 éves fiatalokból áll, akik méltó utódai lehetnek Áron csapatának.

Képek forrása: Face Team hivatalos