Kölcsei Gergely, a The Coca-Cola Company marketing menedzserének előadásán volt szerencsém részt venni. Ezúton is köszönet és gratuláció az ELTE Navratil Ákos Szakkollégiumának, hogy utolsó Marketing műhelyét ilyen színvonalas előadóval zárta.
Az elismeréshez vezető út

A sikeres fiatalember, Kölcsei Gergely a marketingkommunikációtól kezdve a brandingen át egészen a digitális marketingig nagy utat járt be az elmúlt évek során. Kezdetben a SIÓ-nál tevékenykedett gyakornokként, majd őt is – mint minden feltörekvő tehetséget – vonzotta a nemzetközi karrier. Lehetőséget kapott, hogy a világ egyik legnagyobb vállalatánál dolgozhasson; így került a The Coca-Cola Company-hoz 2015-ben. Munkásságának kiemelkedőbb projektjei közé tartozik a Fanta arculatváltása, új palackozásának folyamatát menedzselte 2017-ben, majd egy évvel később megkapta a Cappy-t, végül 2019-től senior márkamenedzserként kezdte meg együttműködését a Cola-val.

Ekkor nyáron vette kezdetét a Coca-ColaLove is love’ kampánya, melynek szlogenje az volt, hogy „a szeretethez, szerelemhez való jog mindenkié, ahogy a Coca-Cola is”. Bár a termék reklámja megosztónak bizonyult, azonban Gergely szerint a fontos az, hogy a márka a hozzá közel álló értékek mellett tegye le a voksát, és erről bátran merjen beszélni. Még akkor is, ha ezzel valamennyi  kockázatot vállal, hiszen így keltheti fel az emberek figyelmét, amit ez a kampány kétségtelenül meg is tett.

2020-ban grandiózus tervekkel készült a csapat az évre, amelyet egyik napról a másikra a Covid-járvány sajnos nullára bombázott le. Újragondolt stratégiára volt szükség, hiszen napok alatt alakult át a fogyasztók vásárlási szokása. Voltak csatornák, ahol nullára esett az értékesítés; a digitális értékesítés nehezen tudta tartani a tempót a hirtelen fogyasztói igény növekedéssel.

coca-cola-changes-f21
Montázs: Kölcsei Gergely

Állandó változásra nem csak a piac képes, hanem a fogyasztók, annak vásárlási szokásai is folyamatosan változnak. Mivel a médiafogyasztók száma rohamosan növekedett, globális méretű kampányra volt szükség. Szóba került a TikTokon való terjeszkedés, hiszen a fogyasztók nem csupán igényt tartanak egyes tartalmak fogyasztására, hanem el is várják azok jelenlétét a különböző platformokon. A vizuális kultúra változásával a fogyasztó értékrendje is egyaránt változik.

Kölcsei Gergely szerint adott, hogy miről szól a márka, mit képvisel vagy éppen kinek is szól az üzenete. „Az értékek kőbe vannak vésve.” Az, hogy egy brand időtálló, azt jelenti, hogy képes megújulni, és az új generáció számára is értéket képviselni.

A negatív reklám is reklám” – szokták mondani. Amivel nem feltétlenül ért egyet mindenki, jelen esetben írásom alanya sem. Ő azt mondja, van azért olyan reklám, ami inkább árt, mintsem használ egy márkának. Fontos tehát az, hogy a reklám, amiért a vállalat felel, építse a márkát. Sose legyen öncélú a tevékenység, hisz az képes lehet lerombolni a felépített márkáról alkotott képet a társadalom szemében.

“Never ending branding”

Miért van szükség marketingre? Miért kell egyáltalán, hogy egy márka folyamatosan megújuljon? A vállalat a márka értékesítésével tulajdonképpen egy személyes élményt, egy saját életérzést értékesít a fogyasztónak. Minden márka és vállalat esetében fontos a versenyszellem annak érdekében, hogy egyre jobb legyen, ennek következtében tanuljon és képes legyen a fejlődésre, változásra, megújulásra. A versenytársak feltérképezésével kialakul majd a megfelelő reakció is.

A céltudatos marketing elemei; ún. “RPET”

R: right time, azaz jókor, jó időben jelen lenni és releváns üzenetet nyújtani

P: purpose; a pénzben mérhető eredmény mellett értéket teremteni az embereknek

E: experience, vagyis „kézzel fogható” élményt érdemel a fogyasztó (pl. egyedi terméket)

T: talkability; a fogyasztó akarjon róla beszélni (ha az előzők megvalósulnak, ez is teljesülni fog)

coca-cola-f21
Forrás: ogilvy.com

2021-ben Gergely hatalmas sikert tudhatott magáénak, hiszen a Coca-Cola magyarországi vállalatának marketing menedzsere lett. Így vélekedik:

A marketingkommunikáció jövőjét én abban látom, hogy mennyire gyorsan tudnak majd a márkák adaptálódni a fogyasztók körüli világhoz. Egyre fontosabb, hogy a vásárlókat a legnyitottabb pillanatában a számára legrelevánsabb üzenettel érjük el, és a mondanivalónk a lehető leginkább tudjon illeszkedni a környezetbe, és azzal ő könnyen tudjon azonosulni. A “right time” marketing és a “brand purpose” szerepe tehát óriási lesz a jövő marketing kampányaiban.”

Kiemelt kép: searchitlocal.com.au