Amikor szeptember elején mindenki siratja a fesztiválszezon végét, az olyan, mintha az üres boros poharunk miatt óbégatnánk, pedig van még benne néhány csepp, amit nem fogyasztottunk el. Ez a néhány csepp maga a mámor, a Kerekdomb Fesztivál szeptember 17. és 19. között.

A vonatút

Immáron harmadik éve térek vissza másodmagammal a Tokaj-hegyaljai borvidék egyik kedves részére, pontosabban Tállyára. Minden alkalommal a vonatos lejutást választottuk, és mindig valami különleges vagy komikus történt velünk. Első alkalommal egy roppant jó hangulatú sráccal futottunk össze a tállyai állomáson, akivel végül a fesztiválon túlra nyúlt a barátságunk. Másodszor még csak közeledtünk Tállyához, de az első koncertélményben már a dízelvonaton részesülhettünk három cimbora jóvoltából (őrült beleéléssel énekelték az Olyan Ő című dalt). Idén pedig egész egyszerűséggel olyan magabiztosak voltunk, hogy gondolkodás nélkül leszálltunk Tállya előtt (Rátkán), aztán a sok cuccal uccu az éppen induló távolsági buszra – és ez még csak az odaút.

Kerekdomb Fesztivál
Célállomás: Tállya, Kerekdomb Fesztivál – Fotó: Káldy Márton

A sátor áll, borútlevél és pohár a kézben, nincs más dolgunk, irány a pince

A szokásokhoz híven idén is hozzá lehetett jutni a fesztivál egyik legfontosabb kiegészítőjéhez, a borútlevélhez. Az előző évekhez képest ez annyiban változott, hogy kis- és nagy kiszerelésben tudtak vásárolni az érdeklődők. A nagy útlevél 15, míg a kicsi 8 pincészetet foglalt magába. Természetesen nemcsak a borospincék számában, de árban is különbség volt (nagy: 6000 Ft, kicsi: 1500 Ft), amelyről érdeklődve a helyieknél néhol érdektelenséggel vagy értetlenséggel fogadták a változást.

Fotó: Káldy Márton

Örömmel figyeltük meg, hogy a pincészetek egyre aktívabban kiveszik a részüket a fesztivál pezsgéséből, amely által több pinceudvar biztosított helyszínt a programoknak. Például a Merum Pincészetnél látható volt Lévai Ádám grafikus magával ragadó kiállítása – aki egyébként a pincészet borcímkéit is tervezi. A bokszos logós Szűcs Pincészetnél hallható volt pénteken Apey, szombaton pedig a Pandóra Projekt is ellátogatott az udvarba. A nemrégiben feloszlott Intim Torna Illegál frontembere, Dorogi Péter pedig a Nyerges Udvarban tartott szerzői estet.

Ugyancsak jellemző volt, hogy a pincészetek és udvarok az üde, gyümölcsös, friss és mámorítóan ízletes borok mellett szédületes ételkínálattal vártak. Mindenféle kulináris élményre vágyó fesztiválozó megtalálhatta a maga kedvencét, legyen az egy tepertős kenyér a Budányi Pincészetnél vagy egy elfogyasztásra váró „csendélet” a Gastro Hacknél. Azonban, amit bűn lenne kihagyni – nem csak a bor miatt –, az a Bagolyvár Pince. Ódákat hallottunk az itt kapható töltött káposztáról, és a magasztos szavak beigazolódtak: fenséges fogást kaptunk – mondom ezt úgy, hogy egyáltalán nem kedvencem a káposzta, de ez engem is levett a lábamról.

Fotó: Káldy Márton

Az ételek ára minden esetben pénztárcabarát és a minőség is kifogástalan. Sőt, volt egy baráti társaság által megnyitott udvar, ahova betérve az étel-ital és még az extra hosszú kávé ára is egy jóízű beszélgetés volt a gazdával.

Az idő nemcsak a bornak – kivétel például a rozé –, de a kapcsolatoknak is jót tesz

Évről évre jobban megismerjük a pincészeteket, egyre több emlék és érzelem köt minket hozzájuk. Tudjuk, hol mit várjunk. Egy évben egyszer találkozunk a borászokkal, mégis felismerve a másikat, barátként üdvözöljük egymást. A kedvenc történetem a Dudovics Pincészethez kapcsolódik, ahol az ifjú családtag borászat felé vezető útját évről-évre „figyelemmel” kísérhettük. Először arról beszéltünk a furmint és szamorodni között, hogy mennyire érdekli a borászat. Három évvel később tértem vissza (másodszor) Tállyára, akkor már majdnem befejezte a tanulmányait, idén pedig gratulálhattunk neki, hiszen hivatalosan is borász. Ráadásul most a nagypapájával, pontosabban Dudovics bácsival is találkoztunk, aki sokat mesélt a pince alapításáról (ami a nevéhez kötődik), meg a fociról is.

Fotó: Káldy Márton

Dudovicséknál összetalálkoztunk egy jó kedélyű csapattal, akikkel együtt kóstoltunk és próbáltuk minél szakmaibb oldalról – már amennyire tudtuk – ízlelni a borokat. Felfele jövet a pincéből Laci cimborám rájött egy dologra: szerinte a csapat három fiú tagja volt az, akiket a cikk elején is említettem, az éneklős srácok. Felidéztük nekik a róluk megmaradt képet a vonatról, és kiderült, hogy valóban ők voltak. Ez lehetne nagy véletlen, de nevezzük inkább tállyai varázsnak, ami csak itt esik meg az emberrel.

Száraz Furmint a palackban, pohár a kézben, irány a koncert

Az Európa Centruma (egyébként Tállya Európa geometriai középpontja) pincéjétől és Laci bácsi vendégszeretetétől megválva a nagyszínpad a célpont. A Lóci Játszik végét elcsíptük és ezzel együtt egy bőséges záport is. Azonban mire a Parno Graszt a megszokott fergeteges hangulatot megteremtette, a felhők odébb álltak. Punnany Massif-koncerten körülbelül gimis koromban voltam utoljára, így erős nosztalgikus érzések törtek a felszínre.

Fotó: Káldy Márton

Néhány pohár muskotály és egy nappal később a színpadra lépett az Elefánt, akiknek a koncertjén sose voltam még fényes nappal, de a családias közönséggel erőteljes egy órát kaptunk tőlük. Akik a Fakardra való tombolás helyett nyugalomra vágytak, ők az Oroszlános Borteraszon Háy Jánossal hallhattak egy beszélgetést. Szabó Balázs Bandája és a Bohemian Betyars felelt az utolsó éjszaka hangulatáért, amely során Hamvas Béla szavai beigazolódtak: „A bor az egyenes vonalat nem szereti. Ezért, aki már jócskán ivott, örvénylő mozdulatokat tesz, és ha megindul, szép parabolákban és hiperbolákban jár.”

Sok jó ember kis helyen is after

Amennyiben a Művészetek Völgyén Cili néni kocsmájában lenne egy teleportáló kütyü, az biztosan a tállyai Gyöngyöm Presszóba repítene minket. Miután a nagyszínpadnál véget ér a banzáj, a Gyöngyöm várja a mulatni vágyó delikvenseket, ahol a muzsika a Tutti Frutti zenegépből szól – ne tévesszen meg, hogy a leírás szerint százassal működik, zsetont kell kérni a pultnál, ahol viszont hitel nincs! Megmosolyogtató, amikor a Presszóban azokkal az emberekkel folytatunk diskurzust vagy éppen lejtünk egy táncot, akik délután még az ebédünket készítették vagy fél órája még egy hárslevelűt töltöttek a poharunkba.

Fotó: Káldy Márton

Levezetés, evezés

A tavalyi évben is lehetőség nyílt evezni, és az idei évre már szervezett buszok indultak, amelyek napi kétszer várták az evezni vágyókat. Az utolsó nap reggelén nincs is jobb, mint levezetni/evezni a hétvégét a Bodrogon. Persze, akik a vízi sportokban nem szeretnének elmerülni, ők választhatnak izgalmas e-bike dűlőtúrákat, futást vagy egy lazább Hosszúlépés. Járunk? gyalogtúrát.


Nem csalódtam idén sem a Kerekdomb Fesztiválban, még akkor sem, ha idén nem csütörtökön, hanem pénteken kezdődött – persze négy napot is el tudna viselni az ember. Statisztikai adatokat nem tudok, azt sem, hogy mennyivel voltak többen, mint eddig, de az egyik erőssége a fesztiválnak, hogy nincsen tumultus. Az emberek szépen eloszlanak Tállya utcáin, a rengeteg udvarban és természetesen a pincékben (esetleg a Szóráth Kisüsti Pálinka mámorában). Igazából egy-egy koncerten látja csak az ember a „tömeget”.

A borútlevelünk összes pecsétjét idén sem sikerült megszerezni (majd jövőre), és a hazafele vezető vonatúton megtudtuk, hogy a Lindengarden nevű gasztroportát kihagytuk. Így hát jövőre is lesz kihívás, az elmulasztott porták pótlása.

Borospohárral a kézben, vidéki nyugalommal a lélekben, az emberek végtelen vendégszeretete, felejthetetlen beszélgetések – számomra ez a Kerekdomb és Tállya definíciója.

Káldy Márton galériája