A történetünk még tavasszal kezdődött, amikor nem tudtuk lemondani már lefoglalt szállásunkat Olaszországban. Gondoltam magamban, ezt sajnos megszívtuk.
Szerencsére a nyár folyamán (a jelenben hatályos sokkal drákóibb intézkedések előtt) enyhítettek a szigorításokon, így elhatároztuk, mindenképpen elutazunk, lesz, ami lesz. Nem kell találgatni, a legtöbb ember rögtön le akart beszélni és azt mondták, hogy egyenesen felelőtlenség elutazni ebben a helyzetben, ráadásul pont Olaszországba, ahol Európa elsőként döbbent rá, hogy mennyire veszélyes a koronavírus-járvány.
A lehető legjobb döntés volt ezekkel a véleményekkel nem foglalkozni és mégis elindulni. Mi egyenesen az „olasz csizma” orrába vettük az utunkat, de több helyen meg is álltunk a miliővel töltekezni. Úgyhogy a merítés nagy volt, van összehasonlítási alap a régebbi emlékekkel. A szabályokat egyébként szabadosan kezelő olaszok minden vendéglátó helységben pontosan betartották a WHO-s vírusvédelmi előírásokat. Nagyjából ugyanazok a feltételek voltak náluk nyáron adottak, mint itthon.
Az úti élmény azonban teljesen szokatlan volt, egész Olaszországban elvétve lehetett találkozni külföldi rendszámmal, nem volt a közmondásosan nagy tömeg a látványosságok körül. Sokkal szabadabban és nyugodtabban tudok kikapcsolódni, éreztem belül. Nem kell félni a dugóktól sem, vagy a fizetős kapuk hosszú sorban állásaitól. A templomok és múzeumok végeláthatatlan, kanyargós sorai is megszűntek. Velence terei és sikátorai üresek.
„Normális esetben” a Szent Márk téren akár húszezer ember (!) is van nyáron, karneválkor pedig jelentősen több a létszám. Ugyanakkor az utakon és városokban mégis csak volt némi élet. Ez főleg a belföldi turizmusnak köszönhető, illetve a helyiek megtöltik a tereket, mondhatni, időlegesen legalábbis visszavették a városaikat.
Az árak északon és délen semmit sem változtak, még a felkapott helyeken sem. Mindenhol örömmel fogadtak, ami nem csoda, hiszen idén ritkán járnak arrafelé külföldiek. Az olaszok a kezdeti balszerencse után benyomásaink szerint helyén tudják kezelni a helyzetet. Épp annyira félnek, amennyire kell: óvatosak, de immár pánik nélkül.
Horváth Dániel galériája
