Masa Ivasincova (1942-2000) élete során több mint harmincezer tekercs negatívot halmozott fel szentpétervári lakásának padlásterében, ahogy Vivien Maier esetében, a fényképek halála után kerültek értő kezek közé, értő szemek elé.
Vivien Maierről (1926-2009) annyit, hogy dadaként (nanny) dolgozott, szabadidejében fényképezőgépet ragadott, meg rengeteg tekercs filmet és járta New York és Chicago utcáit „emberekre vadászva”. Míg alkotott senkinek sem mutatta meg munkáit, azt a körülbelül százezer fényképet, amit John Maloof fedezett fel (2007-ben) egy chicagói árverésen. Vivien Maier fényképei azóta világhírűek lett és méltán tartják az utcai fotózás „street art” egyik legnagyobb képviselőjének.
Mostanában tűnt fel Masa Ivasincova, aki a huszadik század második felében alkotott, de családján kívül senki nem tudott erről a szenvedélyéről és ők sem látták 2000-ben bekövetkezett haláláig az említett negatívokat. Utána a padláson döbbentek meg a mennyiségén. Azóta folyamatosan digitalizálják, majd teszik közzé a képeket.
Masa arisztokrata családban született, 1942-ben vagyonukat elkobozták a bolsevikok, nagyanyja kérésére balerinának tanult, de aztán a felmenő halála után kivették az akadémiáról és műszaki főiskolára járt. A művészetektől azonban nem tudott és nem is akart elszakadni, a fotózás mellett színikritikákat írt. Házassága megromlott, majd se veled, se nélküled ápolt kapcsolatot Viktor Krivulin költővel és Borisz Szmelov fényképésszel, aki mellett egyáltalán nem érezte magát jó fényképésznek, emiatt nem mutatta meg senkinek az elkészült képeket. 1981-ben aztán újabb tragikus törés állt be az életében, depressziós lett és már a munkahelyére se járt be, ez, az akkori korban az egyet jelentett a bűnözéssel, így ismerősei, rokonai elmondása szerint önként vonult elmegyógyintézetbe, hiába kezelték, semmi sem segített javítani az állapotán. Végül rákot diagnosztizáltak nála és nem bírt tovább küzdeni, egyetlen lánya, Aszja karjaiban halt meg.
Ivasincova képei jórészt a kommunizmus „sötétségében” készültek, új, érdekes látásmóddal mutatják be a kor embereit, körülményeit. Az állandó magány és kilátástalanág mellett olykor feltűnik a derű, az életigenlés is, bár készítőjükre ez kevésbé volt jellemző. Lánya így nyilatkozott róla – Zseninek láttam az anyámat, bár ő sosem tekintett így magára – és soha nem engedte, hogy bárki is annak lássa őt, aki valójában volt.
Képek forrása: lightartacademy.com
