Ha az űrkutatásban jelentős eredményeket elért országokat kellene felsorolnunk, valószínűleg nem az elsők közt jutna eszünkbe India. Talán el sem hinnénk, hogy az űrversenybe egyidőben léptek be a két hidegháborús szuperhatalommal, hogy a NASA az ő eszközeikkel fedezett fel vizet a Holdon, vagy, hogy rekordidő alatt, az űrprogramok költségeinek töredékéből juttattak szondát a Marsra, női mérnökök irányításával.

A Mars Orbiter Mission – a helyieknek csak Mangalján, azaz Mars-szonda – 2013. november 5-én indult el küldetésére. Célállomását a következő évben érte el, és bár eredetileg csak hat hónapos kutatómunkára szánták, mai napig a bolygó körül keringve kutatja annak légköri állapotát. Főként metán kutatására specializálódott, hiszen a NASA marsjárója, a Curiosity ekkoriban fedezte fel a bolygón található szénhidrogént, aminek jelenléte bizonyítékul szolgálhat a földönkívüli életre.

India ezzel a teljesítményével lekörözte az USA-t, Oroszországot, Japánt vagy Kínát abban, hogy csak neki sikerült már az első próbálkozásra sikeres Mars-kutatást indítania. És minderre összesen 74 millió dollárnyi keretük volt – a NASA hasonló kezdeményezése, a Maven csaknem tízszer ennyibe került. Az idő is sürgetett, a programot mindössze tizennyolc hónap alatt kellett végrehajtaniuk. A helyi kutatóknak viszont már gyakorlatuk volt abban, hogy szűkös erőforrásukból, a maguk módján érjenek el áttörő tudományos sikereket.

Az űrhatalom, akit nem vettek komolyan

Indiai kutatók már az 1920-as években tanulmányozták az ionoszférát, ám a csillagászat áttörését nekik is az 1945 utáni időszak hozta el. Az ország szervezett űrkutatása Vikram Sarabhai és Homi K. Bhabha nevéhez kötődik, akik ekkor alapították meg kutatólaboratóriumaikat. Mérnököket a nemzeti védelmi ügynökségtől hívtak, mert kezdetben csak ott találtak a témában jártas szakértőket. A kozmikus sugárzást, a felső légkört tanulmányozták, és neutrínórészecskékkel való kísérleteket is végeztek a Kolar aranybányában.

Az Indiai Űrkutatási Szervezetet Vikram Sarabhai hozta létre 1969-ben. Maga is elismerte, hogy korlátozott erőforrásokkal bíró, fejlődő országként nem is érdemes beszállniuk az USA és a Szovjetunió közt kibontakozott űrversenybe. Céljuk az volt, hogy a nemzetközi tudományos életben szerepet játsszanak, nem pedig az, hogy eredményeikkel saját hatalmukat és fejlettségüket fitogtassák. Kísérleteiket gyakran istállókban és fészerekben végezték, elektronikus számítógép helyett lassú, lyukkártyás mechanikus számológépeket használtak. Mégis sikerült már az 1960-as években rakétákat tervezniük, 1980-ban pedig elindítaniuk az elsőt Föld körüli pályájára. 1984-ben egy indiai űrhajós, Rakesh Sharma is részt vett a szovjet Interkozmosz programban: hét napot töltött el a Szaljut-7 űrállomáson.

Forrás: pbs.twimg.com

A két akkori szuperhatalom nem ismerte el valódi riválisának Indiát, a lenézett harmadik világbeli országot, hiába rukkoltak elő áttörő tudományos fejlesztéseikkel. De amikor India 2006-ban elkezdte előkészíteni az első holdszondája elindítását, esélye nyílt újra bemutatkozni a tudományos világnak. 2008. október 22-én indították el a Chandrayaan-1-et, mely novemberben sikeresen állt Hold körüli pályájára. A NASA is ezt az eszközt használta, amikor először fedezett fel vizet az égitesten.

A Marsot kutató akció tervét az ISRO 2012-ben jelentette be. Fő céljuk az volt, hogy a bolygó légkörén átjussanak, és annak összetételét tanulmányozzák. Ennek megvalósítására 2013 novemberében nyílt lehetőség, amikor a távolság a Föld és a Mars között ciklikusan a lehető legkisebb volt. Tehát alig 18 hónapjuk volt az akció végrehajtására.

„Szárit hordanak és rakétákat lőnek az űrbe”

A sikeresen kilőtt Mars-szonda 500 fős koordináló csapatában nagy szerepet játszottak az űrtechnikusként, mérnökként dolgozó nők. A sikerüket ünneplő fotó bejárta a világot, és a Wired szerint új hősöket állított az indiai lányok elé: olyanokat, akik szárit hordanak, virágot tűznek a hajukba, és rakétákat lőnek az űrbe.

Forrás: media.wired.com

Az operációs igazgatóhelyettesi feladatokat Ritu Karidhal űrtechnikus látta el, akit csak India rakétanőjeként emlegetnek. Már gyermekkora óta tudta, hogy az űrkutatással szeretne foglalkozni, tizenévesen újságkivágásokat gyűjtött a NASA és az ISRO eredményeiről. Szülei nagy hangsúly fektettek oktatására, de nem volt lehetőségük drága intézmények programjaiba beíratni őt, így neki önerőből kellett felhoznia magát szerencsésebb társai szintjére. Egyetemi tanulmányait Lucknowban végezte, itt szerzett doktori címet fizikából, majd űrtechnikai mesterdiplomát is Bangaloreban. 1997-ben kezdett el az ISRO-nál dolgozni. A Mars-kutatás előkészítésekor őt bízták meg a szonda önirányító rendszerének tervezésével és kivitelezésével.

Minal Rohit gépészmérnökként vett részt a programban. Tizenévesen egy műhold kilövéséről szóló tévéprogram győzte meg arról, hogy űrkutatással akar foglalkozni. Azonban a társadalmi nyomásnak engedve először nem mert belevágni, inkább orvosi tanulmányokat kezdett meg. A felvételi vizsgán való megbukás és szülei győzködése kellett ahhoz, hogy végül mégis a mérnöki kart válassza. A Gujarati Egyetemet és az ISRO kutatási központjának képzését is elvégezte. Műhold-kommunikációs szakértőként kezdett dolgozni az űrhivatalban, innen válogatták be a Mars-programba, ahol a szonda szenzorjait kellett integrálnia és tesztelnie. Következő célja, hogy a nemzeti űrügynökség első női vezetője legyen.

Moumita Dutta fizikus projektmenedzserként vett részt a Mars-szonda üzemeltetésében. A Chandrayaanról még diákként olvasott, ekkor fordult érdeklődése a csillagászat felé. A kalkuttai egyetemen alkalmazott fizikából végzett, és ő is az ISRO kutatási központjában folytatta tanulmányait, ahol aztán munkába is állt. Itt részt vehetett a gyerekkorában csodált Chandrayaan irányításában, és további neves projektekben is. A Mars-szonda elkészítéséhez a teljes optikai rendszer megtervezésével, a szenzorok kalibrálásával és optimalizálásával járult hozzá. Jelenleg is egy optikai eszközöket és gázszenzorokat fejlesztő kutatócsoport vezetésével foglalkozik.

Pozitív példájuk jelentősen hatott az indiai társadalomra, ahol a lánygyermekek oktatása még mindig háttérbe szorul, a természettudományos pályára lépő nőknek pedig rengeteg kimondatlan akadállyal kell szembenézniük. Erőfeszítéseik még a helyi filmipart is megihlették: 2019-ben készült el az életükön alapuló indiai sikerfilm, a Mission Mangal.

Az indiai űrkutatás jövője

India jelenleg is korszerű űrkutatási eszközöket használ az ásványkutatáshoz, a meteorológiához és a mezőgazdaság fejlesztéséhez. Az ISRO 5000 embert foglalkoztat, és országszerte hoz létre újabb kutatási központokat. A legjelentősebb bázisa a Satish Dhawan Űrközpont az ország délkeleti részén, ahonnan az indítások is történnek. A hivatal éves költségvetése folyamatosan növekszik: jelenleg évente 1,45 milliárd dollárt szánnak a működtetésére.

Az ország máig tartja magát ahhoz, hogy programjait önerőből valósítsa meg, és a nemzeti fejlődés szolgálatába állítsa. Ugyanakkor a nemzetközi együttműködésekben is jelentős részvételük: eddig 55 ország és 5 nemzetközi szervezet 235 űrműszerének építéséhez járultak hozzá. Saját 109 műholdjuk mellett 33 másik ország 319 eszközét is ők állították pályára.

Miközben saját hordozórakétáikból már 75-öt fellőttek a világűrbe, 2019-ben azt is bejelentették, hogy következő céljuk a saját űrállomás megépítése, illetve a Nap és a Vénusz kutatására irányuló missziók elkezdése. Abban az évben indult útjára a második holdszonda, a Chandrayaan-2, hogy felmérje a víz eloszlását az égitesten. Ez a program is Ritu Kalidhar vezetésével valósult meg, Minal Rohit pedig vezető mérnöke és projektmenedzsere volt a munkafolyamatnak.

A helyi űrhivatal következő célja, hogy 2022-re embert küldjön a Holdra, saját rakétával és járművel. Ezt a Gaganyaan, azaz Égi jármű nevű űrhajóval tervezik megvalósítani, mely alacsony föld körüli pályán, hétnapos küldetésen képes három főt szállítani.

Források:

www.wired.com

www.isro.gov.in

www.urvilag.hu

spacejunkie.hu

www.bbc.com

Kiemelt kép: resize.indiatvnews.com