A Művészetek Völgye fesztivál harmadik napja az eddigi napoknál színesebb programkínálatot sorakoztatott fel a látogatói számára, több helyütt kettő, három, akár négy kiemelkedő program közül választhattunk, amelyek egymással párhuzamosan zajlottak. A harmadik napot színdarabokkal, illetve magyar és világzenei előadásokkal töltöttük, mondanom sem kell – remek döntés volt.
“Ez a ház kész őrültek háza”
Honnan lehet a legegyszerűbben megállapítani egy színházi előadásról, hogy egy mesterművel állunk (ülünk) szemben? A válasz sokkal egyszerűbb, mint gondolnánk: onnan, hogy a zsúfoltságból kifolyólag biológiailag szinte értelmezhetetlen pozitúrákban is képesek vagyunk végigülni az előadás teljes játékidejét, sőt, szájtátva várjuk a következő és a következőt követő fordulatokat. Ezt az élményt hozták el a Színház- és Filmművészeti Egyetem harmadéves hallgatói a 29. Művészetek Völgye Fesztiválra, a Taliándörögd határán felállított SZFE Globe színházba, ahol az Ódry Színpadon a már 2018-ban bemutatott Lakásavató című darabot játszották el, amely korábban a színészosztály zenésvizsgája volt.
“A falak ilyen szürkék maradnak?” – talán az ilyen jellegű megjegyzések azok, amelyek egy házigazdát a végletekig fel tudnak bosszantani, különösképpen, ha a lakásavatóra meghívott vendégétől hangzik el ez a kijelentés, de ez főként akkor kínos, ha a lakás valóban félkész állapotban kerül felavatásra. Az ismertetett ballépés az okból alakult ki, hogy az ifjú feleség a ház elkészülte előtt kiküldte a lakásavató ünneplésre szóló meghívókat, így a vendégek a festési munkálatok előtt érkeznek, a nem mindennapi lakóközösséggel “megáldott” belpesti bérház emeleti lakásába.
Sorjában megismerjük a szereplőket, akik fő karakterisztikájukat – lévén komédiáról van szó – kisarkított, sztereotipikus mintákból, illetve magyar popkulturális termékekből nyerik, amelyek már a szereplőkben is megmutatkoznak: a színdarab kiégett művész karaktere még az általa kimondott mondatok szintjén is Menyhárt Tamás Menyus festőművész kétezres évek elején megjelent interjújából táplálkozik, ami azóta tekintélyes szeletet tudhat magáénak a magyar mémkultúra metaforikus értelemben vett tortájából. A darab jellemábrázolási receptje egyszerűnek tűnhet, de valójában egy olyan igényt elégít ki a nézőben, amire már hosszú ideje szüksége volt a modern magyar színjátszásnak, elképesztő közlésbeli közelséget tudtak kialakítani a jelenkor tényleges kommunikációs stílusával és ami a legfontosabb, ennek ellenére sem vált modorossá a színészek közötti párbeszéd. Ellenpontként sajnos valóban kijelenthető, hogy a mű által felsorakoztatott jellemek többsége elnagyolva rajzolódik csupán ki, a valós történések vezette fejlődés pedig csak kevés karakterrel történik meg igazán.
A mű legfőbb attrakciója mégsem a szereplők karakterisztikájában, hanem a darab atmoszferikus hatásában keresendő. A színészek egyszerre teremtik meg a színpadon a Bukowski életmű dohányfüstjét, amellyel keveredik a pesti bérházak sajátságos hangulata (az ezen keresztül bemutatott néplélek), valamint a becketti groteszk komédia átfogó eszmeisége. A meghökkentő az előbb felsoroltak alapján, hogy ez egészében egy nem csupán működésre képes, de társadalomkritikailag mély jelentéssel bíró színházi előadást képez.
Lévén a darab egy egyetemi zenés vizsgaként szolgált, felcsendülnek az előadás alatt dalok, de az előbb felsorolt értékek mellett az ének háttérbe szorul, a legtöbb esetben csak hangulati elemként jelentkeznek, a történetmesélésben sajnos nem vesznek részt. Sajnálatos hírként ért minket, hogy a Globe Színház harmadik napra tervezett darabjai, mint a Tűznyelők elmaradt.
Stafétaváltásban adták át egymásnak a színpadokat a zenészek
Kőbánya Udvarába a Szeder zenekar invitálta be a közönséget “Feri” fenekének fogdosására, ahogy azt a zenekar legismertebb száma is üzeni dalszövegében. A kezdés után pár perccel már fel is töltődött a domboldal a fűben üldögélő fesztiválozókkal. A koncert zeneileg jól összerakottan szólt, kellemes egyveleget alkotott az énekesnő akusztikus gitár kísérete és az ezzel keveredő szólógitár dallamok, ezzel kiemelve a dalszövegeket, amik a Szeder zenekari ars poeticájában a legfontosabb helyen szerepelnek.
A délután ezt követő programjának a Hobo Klub adott otthont, ahol Földes László Hobo billentyűsével Utcazene címen emlékezett meg az irodalomtörténet egyik leginnovatívabb modern szerzőjéről, Jack Kerouac-ról és a művészi beszédmódban az íróhoz nagyon közel álló Tom Waits zeneszerzőről.
Ezután szerencsémre életemben először alkalmam nyílt a Szirtes Folk zenei remekeit meghallgatni, melyek loopolt hegedű és beatbox alapra épülő nagyzenekari Pilinszky feldolgozások voltak. Az ismétlődő dallamsorokat tökéletes pontossággal illesztették össze, és egy egészen egyedi összhatást értek el a klasszikus hangszerek és a elektronikus zenei eszközök párhuzamos alkalmazásával.
Az este fő fellépője a Panoráma Színpadot felszántó szerb Boban Marković Orkestar zenekar volt, akiknek a koncertjére a Völgy teljes népessége feltolódott a dombtetőre. A kétórás előadás és persze a tomboló tömeg miatt fogadni mernék rá, hogy centiméterekkel alacsonyabbá tették Kapolcs legnagyobb dombját. A zenekar koncertje után egyértelműen kijelenthető, hogy ma is megállja a helyét a rézfúvós hangszerekre épülő zene, a balkáni hangulat és a keleties dallamminták, amelyeket főként a formáció szaxofon szólistájának köszönhettünk. A koncert felénél Boban Markovic néhány közös dal erejéig felhívta a színpadra a magyar népdalénekes Palya Beát, akivel a közönséget is megénekeltették. Az előadás tetőpontját a filmtörténeti klasszikusnak számító Bubamara című dalra egy emberként tombolt a közönség a zenekar tagjaival, akik legalább annyira élveztek játszani, mint amennyire mi hallgatni őket.
Gráczer A. István
Gráczer Asztrik István galériája
Márk Martina galériája
Szabados Petra galériája
