A művészet városa – Artopolis

Kocsis Marcell 2018. dec. 28. 0 0

Minden évben egyre többet lehet hallani a pályaválasztás fontosságáról: arról, hogy az önmagukat és jövőjüket kereső felvételizők leginkább a munkaerőpiac elvárásait vegyék figyelembe; a lehetőségeknek azonban sokszor ellentmondanak a belső vágyak, köztük a művészi adottság. Az Artopolis egyike azoknak a kezdeményezéseknek, amelyek nem szeretnének kompromisszumot kötni az önmegvalósítás és az alkalmazhatóság között: mindkettőt célul tűzték ki megálmodói.

Mert az Artopolis egy most induló Vas megyei képzőhely, sőt, ahogyan a kezdeményezés vezetőivel folytatott beszélgetésemből kiderült, inkább tervbeli műhely, amely az értékes szakképesítéssel azoknak kíván tudást adni, akik jövőjüket a grafika világában képzelik el.Szombathelyen nincsen ilyen jellegű, kimondottan felnőtteknek szóló, iskolarendszeren kívüli akkreditált grafikusképzés, sem az egyetemen, sem a művészeti középiskolában. Igény viszont van rá a régióban, mutatott rá az egyik oktató, Nagy Anna esztéta az iskola megalapításának legfontosabb okára. Véleménye szerint a grafikusképzés terén is szükség van olyan intézményes felnőttképzésre, amely versenyképes, konvertálható tudást biztosít, ugyanakkor az alkalmazott grafikai ismeretek mellett mégis művészettel telített.

Nagy Anna – Forrás: Artopolis

Erre a dualitásra hívta fel a figyelmemet Nagy Ákos is, aki az iskola menedzsmentjéért felel: olyan Grafikus OKJ-oklevelet szeretnének a végzettek kezébe adni, amely kompromisszummentes, valódi oktatói és technikai hátteret nyújtó képzés során szerezhető meg; a művészet és a modern elvárások pedig egyensúlyban vannak a tananyagban. „Olyan tanfolyamot indítunk februárban, amelyben nincsen üresjárat. Egyensúlyba szeretnénk hozni a tervezőgrafikát, az illusztrációkészítést, a kép- és kiadványszerkesztést, a logótervezést, a webdizájn-ismereteket. Emellett használható angol szakmai nyelv és munkajogi tájékoztatás is része a tantervnek, hiszen a tanulmányok után helyt kell állni a világban is.” Kérdésemre, hiszen pedagógusként ismerem ennek fontosságát, az ügyvezető kifejtette, hogy a technikai apparátus készen áll: a szombathelyi Dózsa György utca 11.-ben rendeztek be tantermet, ahol 15, a kor követelményeinek megfelelő számítógép és az összes szükséges szoftver az oktatókat és a diákokat szolgálja. Az értékes programokon túl a személyi feltételek megteremtése során is a hitelességre törekedtek, elismert szakembereket hívtak meg oktatónak – tette hozzá.

Forrás: Artopolis

Kiscsoportos képzésben gondolkodnak, félévente 15 tanulót szeretnének fogadni: bemeneteli követelmény az érettségi és egy motivációs elbeszélgetés, sorolja Masszi Ferenc képzőművész, az Artopolis szakmai és művészeti vezetője. Nagy Ákos annyival egészíti ki a technikai adatokat, hogy a négyféléves képzés igazán személyes, mindenkinek valódi figyelmet szeretnének adni, továbbá rengeteg tapasztalatot és szakmai anyagot rendelkezésre bocsátani. A szakmájukban elismert oktatói gárda a jövőbeli kapcsolatrendszernek is letéteményese lehet, ráadásul a két év alatt számos referenciamunka készül: ezek a munkáltatóknak is különösen fontosak.

Masszi Ferenc – Forrás: Artopolis

A szakmai kapcsolatokra kitérve elárulták, hogy a Budai Rajziskola egyetlen vidéki partnerei lesznek az országban. „Felmértek minket és méltónak találtak rá, hogy együtt dolgozzanak velünk, ez tovább tágítja a lehetőségeinket, hiszen ők régi, híres műhely. Továbbá a jövőben szeretnénk az EU által is elismert Europass bizonyítvány-kiegészítőt is kiállítani, hogy a diákjaink külföldre is mehessenek dolgozni.” – mondta az ügyvezető. Szerinte manapság már nem csak az egyetemi diploma fontos, hiszen a cégek kifejezetten keresik és sokra értékelik a szakmai jellegű, széles körű gyakorlati ismereteket is. A tanfolyam a program szerint egy nagy, közös kiállítással és modulzáró vizsgákkal zárul.

Kompozíció – Forrás: Artopolis

Természetesen egy tanfolyam kapcsán nem kizárólag a fenti, minőségi és hitelességi követelmények számítanak, az anyagi paraméterek sem megkerülhetőek, amely ebben az esetben az ehhez hasonló képzések árait tükrözi. A négyféléves képzés félévenkénti díja 147500 Ft, az Artopolisnál részletfizetésre is biztosítanak lehetőséget; a képzési napok pedig péntekenként és szombatonként lesznek, felnőttképzés-rendszerben.

 „Szombathelyen és környékén eddig nem volt ilyen jellegű grafikusképzés, most viszont minden adott hozzá.” – nyomatékosította Nagy Anna.

Az első, február 1-én induló tanfolyamra január 15-ig lehet jelentkezni.

A képzőhely Facebook-oldala.

Tags: Artopolis, Budai Rajziskola, Budapest, grafika, grafikus, képzés, Masszi Ferenc, művészet, Nagy Ákos, Nagy Anna, okj, oktatás, rajz, Szombathely, Vas megye Categories: VILÁG
Related Posts