„A kultúra összehoz” – IV. Pannon UniFest

Ágel Zita 2018. nov. 20. 0 0

Idén immár negyedik almalommal rendezték meg Veszprémben a Pannon UniFestet, az összművészeti ifjúsági kulturális fesztivált, ahol az indulók a rendezvény szokásaihoz híven értékes tanácsokat kaptak a zsűritől.

„A fesztivál célja, hogy minél több diákot buzdítsunk arra, hogy a szakmai zsűritől kapott vélemény alapján tudjon fejlődni. Hangsúlyozzuk, hogy nem egymáshoz mérjük őket, tehát ez nem verseny. Vannak díjaink, de nem ez a cél, hanem hogy mindenkit önmagához mérünk, és a zsűri személyesen elmondja, hogy ők miben tudnak fejlődni az adott produkció alapján.” – foglalta össze a fesztivál lényegét Ruszin Éva, a Pannon UniFest egyik önkéntes szervezője.

A fesztivál zsűrijét mindig úgy állítják össze a szervezők, hogy egyrészt mindenki veszprémi kötődésű legyen, másrészt pedig, akik tényleg letettek valamit az asztalra, mutattak valamit a közönség felé is, akik hiteles tájékoztatást és útmutatást tudnak adni a versenyzőknek. Idén a zsűri és workshop előadók csapatában Áfrány Gábor intermédia-művész, Bodor Áron énekes, dalszövegíró, Buvári Tamás rendező, forgatókönyvíró, producer, Gáspár Gábor fotográfus, Kéménczy Antal zenei vezető, zongorista, orgonaművész, zeneszerző, Kovács Benjamin zeneszerző, zongorista, Kovács Gábor, a Pannon Egyetem MFTK egyetemi adjunktusa, Környei Ágota múzeumpedagógus, Tóbiás Krisztián költő, író, a Tempevölgy folyóirat főszerkesztője, Trokán Anna színművész, valamint Vörös Ákos fotós álltak a különböző szekciókban induló művészpalánták rendelkezésére.

Deli Kitti főszervező

„Remek lehetőségnek láttuk a fesztivált arra, hogy egy hozzáértő, szakmai zsűri vizsgálja meg azt a zenei- és életformát, amit mi képviselünk. Örömmel fogadtuk az építő kritikákat, arany minősítésünk pedig bizonyította, hogy játékstílusunk napjainkban is megállja a helyét, nem csak underground, de akár mainstream vonalon is. Az utcazenén már biztosan találkozunk, addig pedig sok meglepetéssel készülünk, amit Facebookon és Instagramon is követhetnek az érdeklődők!” – nyilatkozta az f21.hu-nak Kovács Máté, a zenekar szekcióban induló The Tree Band gitárosa.

A fesztivál minden szekcióban értékes tapasztalatot nyújtott az indulók számára. Sári Diána, aki a prózaírás szekcióban vett részt, így nyilatkozott élményeiről: „Idén voltam először az UniFesten, de biztos, hogy visszatérő versenyző leszek. A prózaírás szekció értékelése családias hangulatban zajlott, a zsűriktől hasznos tanácsokat kaptunk, ezek segítségével biztosan fejlődni fogunk, és nem követjük el ugyanazokat a hibákat, mint eddig. Nagyon pozitív élményként éltem meg az egészet, mindenkinek bátran ajánlom, aki meg szeretné versenyeztetni az irományait!”

A fesztivál szervezői nemcsak a magyar, hanem a külföldi diákok felé is nyitnak: a Szeretföld című filmet angol felirattal vetítették, és a külföldi hallgatók kaptak egy fellépési lehetőséget, hogy megmutassák saját néptáncukat. A fesztivál további programjain – a táncházon, a Prométheuszról című, Turós-Máté Kinga által előadott táncházi darabon, illetve a népek táncán – pedig nem volt feltétlenül szükséges a közös nyelv, így a külföldi diákok is élvezhették az idén hiányzó tánc szekciót kompenzáló eseményeket.

A Pannon UniFest idei eredményei:

Zenekar szekció

Arany minősítés  The Tree Band
Ezüst minősítés   Laciakkusztikband
Ezüst minősítés   Seven Miles
Bronz minősítés  Szabó Eszter és Lengyel Laci
Bronz minősítés  AortaVp

Hangszer szekció             

Arany minősítés  Borsos Dominika
Ezüst minősítés   Szili Alexandra
Ezüst minősítés   Nyőgér József
Ezüst minősítés   Tóth Gábor

Énekes szekció  

Arany minősítés  Galambos Mónika
Arany minősítés  Magasmarti Karina Lúcia
Arany minősítés  Szabó Dorottya
Arany minősítés  Csutak Noémi
Arany minősítés  Kusnyér Anna
Ezüst minősítés   Fenyvesvölgyi Máté
Ezüst minősítés   Góczán Anna
Bronz minősítés  Rompos Ádám
Bronz minősítés  Guzmits Gabriella Rebeka

Vers- és próza mondás    

Aranyminősítés   Sólyom Lili Anna
Ezüst minősítés   Péter Lea
Bronz minősítés  Szautner Katalin Enikő
Bronz minősítés  Pavlényi Gyula Márk
Bronz minősítés  Lőrincze Klaudia
Bronz minősítés  Petrányi Anna           

Fotó szekció       

Arany minősítés  Király Tünde
Ezüst minősítés   Vági Ilona
Ezüst minősítés   Guzmits Viktória
Ezüst minősítés   Xü Jáde Li
Bronz minősítés  Tamási Kinga
Bronz minősítés  Skrinyár Dóra
Bronz minősítés  Nagy Dominika

Festmény/rajz szekció    

Arany minősítés  Keő Péter
Ezüst minősítés   Kávai Zsuzsanna
Ezüst minősítés   Kovács Virág
Bronz minősítés  Guzmits Viktória

Vers- és prózaíró szekció               

Arany minősítés  Sólyom Lili Anna
Arany minősítés  Szeifert Anita
Ezüst minősítés   Sári Diána
Ezüst minősítés   Tábori Katalin
Ezüst minősítés   Fodor Krisztina
Bronz minősítés  Szautner Katalin Enikő
Bronz minősítés  Kapornaky Veronika

Rövidfilm szekció            

Arany minősítés  Holdosi Máté
Arany minősítés  Palánki Dávid
Ezüst minősítés   Pavlényi Gyula Márk
Ezüst minősítés   Hoax Entertainment

Képek forrása: Pannon UniFest hivatalos

Tags: Áfrány Gábor, Bodor Áron, Buvári Tamás, fesztivál, Gáspár Gábor, IV. Pannon UniFest, Kéménczy Antal, Környei Ágota, Kovács Benjamin, Kovács Gábor, művészetek, néptánc, Pannon UniFest, Ruszin Éva, Szeretföld, tánc, The Tree Band, Tóbiás Krisztián, Trokán Anna, Vörös Ákos Categories: VILÁG
Related Posts