A drog az új alkohol?

Madaras Márton 2017. nov. 30. 0 1

Mint általában mindenkivel, velem is egészen fiatalon közölték a szüleim: nem baj, ha kipróbálom az alkoholt és a cigarettát, de a drogokra még csak rá se nézzek. Természetesen ez nem volt nagy kérés, így is cselekedtem, és szerintem egészen normális fiatal lett belőlem. De sajnos ez nem mondható el mindenkiről…

Az igazság az, hogy sokan a mai napig tévesen úgy gondolják, hogy a kábítószerezés a nyomor kultúrájának szerves része, és semmilyen kapcsolatban nincs a jó környezetből származó fiatalokkal és felnőttekkel. Ez azonban hatalmas önámítás. Sajnos egyre több tizenéves próbálja ki a különböző tudatmódosító szereket, ez a fiatal lányok számára különösen sok veszélyt rejthet.

“Szerencsére” az alkohol mellett még mindig a fű a legnépszerűbb ilyen anyag, viszont egyre nagyobb figyelmet kapnak a különböző biofüvek – ismertebb néven a herbál. Ez leginkább arra vezethető vissza, hogy ehhez az anyaghoz sokkal olcsóbban hozzájuthat az ember, mintha marihuána árut vásárolna, viszont annál veszélyesebb is. Egy, a szüleiből élő fiatal nem engedheti meg magának heti vagy akár napi szinten, hogy több ezer forintot költsön tudatmódosítókra, ezért fordul a herbál felé, amelyet szinte bagóért adnak – ráadásul legálisan. Sajnos ez így igaz: a legtöbb biofű a mai napig legális az országban, sőt, valószínűleg az egész világon. Ez azért lehetséges, mert az összetételük folyamatosan változik. Csak elrettentésképpen: a patkányméreg rendszeresen fellelhető ezekben a szintetikus anyagokban. Továbbá súlyos szívproblémát okoz a rendszeres használatuk, nem egy halálesetet kötnek a herbál használatához.

forrás: 21.hu

Arról már meséltem, milyen anyagokat próbálnak ki a mai fiatalok legtöbbször, most pedig beszéljünk arról, miért is teszik ezt. Minden bizonnyal a szüleik és a tanáraik őket is felvilágosították a drogok káros hatásairól. Ha így van, mégis miért lesz egy tizenévesből kábítószerhasználó? Ennek igen sok oka van. Manapság a gyerekek egyre korábban akarnak felnőttek lenni. Minden egyre előrébb tolódik az életükben. Kétezer-tizenhétben már gáz tizenöt évesen szűznek lenni, kinéznek, ha ennyi idősen még nem ittál legalább egyszer alkoholt. Az utcán sétálva már nem bírom megállapítani, a szembejövő lány vajon tizennégy vagy húsz éves. Ilyen korban az ember még sokkal inkább gyerek vagy tinédzser, mint felnőtt. Nem tud éretten dönteni, és ez nem is várható még el tőle. Azonban nem kötelező ostobának lennie. 

De mégis hogyan kapcsolódnak ide a drogok? Gondolkodjunk egy tizennégy éves lány fejével, akinek rettenetesen szörnyű élete van, és ezt rendszeresen tudatja is velünk a Facebookon:

 “Hát, az alkohol már nem menő. Manapság már mindenki iszik. A cigi se menő, már mindenki szívja. Hogy legyek akkor menő? Hogyan tűnjek ki a tömegből?”

Valahogy így kezdődhetett ez az egész. Sajnos az, hogy a tizennégy és tizenhat év közötti lányoknál egyre népszerűbb a „sadgirl” státusz, még inkább belekergeti őket a drogozásba. Persze nem azért, mert az életük ténylegesen olyan rossz, mint ahogyan azt az interneten hangoztatják, ez csupán egy díszlet a szerepükhöz. Az pedig, hogy manapság minden sarkon hozzá lehet jutni az olcsó drogokhoz, lényegesen megkönnyíti a fiatalok dolgát.

Megtaláltuk tehát a választ a miértekre: a droghasználat egy eszköz, státuszszimbólum a tizenéveseknek. Mártírok akarnak lenni a társaik közt, ezzel növelve a népszerűségüket, hogy tovább sárguljon a többi kislány/kisfiú az irigységtől. Tulajdonképpen ők érettet “játszanak”. Úgy gondolják, attól lesznek nagyok, hogy cigiznek, isznak és drogoznak. A legtöbben nem is tudják, milyen következményekkel járhat az, amit művelnek vagy ha igen, úgy gondolják: „Áh, én úgysem szokok rá!” Ez olyan náluk, mint amikor egy dohányzó ember azzal védekezik: „a nagypapám is egész életében cigizett, mégis több, mint nyolcvan évig élt”. A különbség az, hogy ezek a szerek fél év alatt tönkre tehetik egy ember életét. De ez csak akkor tudatosul a fogyasztóban, amikor már túl késő. Egy másik jelentős probléma, hogy a kábítószerfogyasztó fiatalok másokat is arra buzdítanak, hogy próbálják ki ezeket a szereket. Ha Ilonka azt látja, hogy Sári drogozik, és mindenki sajnálja, akkor Ilonka is ki akarja majd próbálni.

Azt már tisztáztuk, miért drogoznak a lányok. De egy kissrác miért nyúl a szerhez? Igazság szerint a fiatal fiúk védettebbek, mint a lányok. Ugyan náluk is jelen van a facebookos önsajnáltatás, de ez általánosságban véve mégsem jellemző.

Azonban van egy sokkal súlyosabb probléma, amely minden társadalmi csoportban egyaránt fellelhető: a fiatalkori dealerkedés. Sajnos elég sok gyerek fordul a drogeladáshoz. Még rettenetesebbé teszi a helyzetet az, hogy a legtöbben egyáltalán nem a pénz miatt teszik ezt, hanem mert ettől “keménynek érzik magukat”. A legérintettebb települések nagyrészt Borsodban vannak, de ez nem jelenti azt, hogy máshol nem fordul elő hasonló eset. Ez egy hatalmas probléma – és itt nem kizárólag a nyomorfalukról vagy a Hős utcához hasonló helyekről beszélünk. Számos jómódú fiú áll be a sorba, hiszen ilyenkor “felkaphatja a kapucnit”, hallgathatja a gangster rappet, és végre menőnek érezheti magát.

forrás: cannabisclubhungary.biz

Vajon régen miért nem létezett ez a probléma? Létezett, csak nem ilyen mértékben. Az utóbbi években, ha nem is rohamos tempóban, de folyamatosan növekszik a drogfogyasztók száma Magyarországon. Annak idején azért lehetett összekapcsolni a kábítószerezést a nyomorral, mert nem volt jelen a köztudatban, hogy ilyen egyáltalán létezik. Mondjuk ki: a szocializmus idején boldog tudatlanságban éltünk.

A megoldást ezekre a problémákra a korai felismerés jelenti, hiszen csak akkor tudnánk megvédeni az embert a drogoktól, ha karanténba zárnánk. A drog rossz, értem – akkor nem lehet vele mit kezdeni… Na, de emberek! Ha nehéz a sorsod, kérj inkább bocsánatot anyukádtól, hátha visszaadja a mobilod. Ha pedig kemény akarsz lenni, azt ajánlom, kezdj el sportolni – az még mindig egészségesebb, mint tizennégy évesen és negyvenöt kilósan gangstert játszani. Gondolkodjatok mielőtt cselekedtek!

Tags: alkohol, dealer, drog Categories: VILÁG
Related Posts