Számomra mindig is hatalmas jelentőséggel bírt október 23. A nemzeti hőseinkre való megemlékezést – kérdőjel nélkül – minden magyar embernek büszkén és becsületesen kellene megélnie. Ha hazafi, ha nem, ha libsi, ha jobbikos, sőt továbbmegyek: ha fideszellenes, ha nem… – A tegnapi napnak arról kellett volna szólnia, hogy megmutassuk: büszkék vagyunk magyarságunkra, hiszen ez a dátum nemzetünk összetartásának legnagyobb példája.
…
Na, elég is ennyi az álmodozásból, hogy milyen lehetett volna, ha.. Miről kellett volna szólnia, ha nem.. Valljuk be, telibe lett sz*rva minden dolog, ami miatt fontos és egyedülálló ez az esemény!. Úgy tűnik, hazánkban a “fenti rétegben” már nem létezik az a szó, hogy hazaszeretet, de még a “becsület” kifejezést is pusztán látásból ismerik. Amit én láttam, az nem egyszerűen egy egyoldalú negatív behatás, hanem teljesen megcsömörlés a magyar politikában.
Kezdve azzal, hogy drága vezérünk, Viktorbá’ fülig érő mosollyal sétál föl a szónoki pavilonjára egy ilyen megemlékezésen, már az első pillanattól nagyszerűen tükrözi beszéde őszinteségét…
Pedig bevallom őszintén, amikor először megláttam a díszletet, és természetesen a már két hónapja elhelyezett plakátokat (mert kezd divattá válni, hogy lassan Magyarországon már csak a plakátgyártó nyomdákban lehet megélni) országszerte a forradalom 60. évfordulójáról, nagyon is tetszett. Arra gondoltam, hogy idén igenis kitesznek ezért a nemzeti ünnepért, vártam izgatottan az eseményeket.
De utólag úgy érzem, jobb lett volna, ha nem is láttam/tudtam volna meg semmit… Hatalmas düh és szégyenérzet fog el minden cikk, külföldi hír, vagy videó után, amit meglátok. Csak, hogy tisztábban érthető legyen, miről is szólt valójában ’56 60. évfordulója, négy pontban összefoglaltam az eseményeket:
1. fejezet: Erkölcsi öntudat
- A már fent említett fülig érő vigyor a Miniszterelnök Úrtól… Kicsit olyan kontrasztot éreztem ebben a pillanatban, mintha egy temetésen a pap röhögve mondaná fel az imát az elhunytért. Ennek ellenére (előre jelzem, hogy teljes mértékben független vagyok mindenféle politikai hovatartozástól) minden elismerésem a kormányé, amilyen ünnepséget tartott a kisebb afférok után. Ahogy megtörtént a tiszteletadás a ma is élő hősöknek, az hidegrázós élmény volt. Viszont erre sem tudom azt mondani, hogy nagyon el lennék ragadtatva, hiszen ez a legkevesebb, amit ilyenkor meg kell tenni.
2. Megjött az ellenzék
- Ami mellett soha nem tudunk elvonatkoztatni a magyar politikában, az az ellenzék. Akármelyik párt is legyen “hatalmon”, abban biztosak lehetünk, hogy az ellenzék nem arra fog törekedni, hogy a magyar embernek jó legyen, hanem, hogy minden áron ellene legyen a kormányon lévő pártnak. Sokan teszik fel költői kérdésként, hogy miért nem fejlődik a magyar politika? Egyszerű a válasz: A minden jólét felett álló önzőség és énközpontúság miatt. Csak, hogy egy példával tegyem érthetővé a gondolatomat (FIKTÍV PÉLDA, MÉG REMÉNYKEDNI SE TESSÉK BENNE): Ha a Fidesz kijelentené holnap reggel, hogy 500 ezerre emeli a minimálbért, az összes ellenzék azt keresné, hogy hol lehet belebökni a kormánypártba, nehogy még túl sok ember megszeresse őket; természetesen ilyen esetben még a “legszélsőjobb” Jobbik és a DK-s sem fél felrúgni azokat a bizonyos “elveket”, és képesek összefogni. Közben pedig mindenki elfelejti azt, hogy esetleg a népnek ez jó dolog lenne, a lényeg, hogy ellenségeskedés és önzőség mindig legyen…
3. Fúvósok
- Amikor megláttam a fütyülős brigádot a megemlékezésen, komolyan elfogott a hányinger. Nem érdekel, hogy milyen pártnak hódolnak, és hogy mi bajuk van Viktorral, de csinálják máskor és máshogy. Ahogy a cikk elején említettem, egy magyar ember számára ’56 emlékének nem kis jelentősége kellene, hogy legyen. Erre mi történik? Konkrét kabarét csinálnak az egész megemlékezésből. Gusztustalan, tahó, paraszt, és ostoba húzás volt mindez. Persze, az egész magyarázata az volt, Viktor ellen lázadnak, mert ez egy diktatúra, amit csinál. Bevallom, részben egyetértek, viszont pont egy olyan nemzeti ünnepen állnak ki sz*ros sípokkal “forradalmárkodni”, amikor olyan emberekre emlékezünk, akik öngyilkosságba rohantak a hazájukért és szabadságukért. Ha ilyen nagy forradalmárok, akkor mondják azt, “addig nem tágítunk a Kossuth térről, amíg Viktor a miniszterelnök”, nem belesípolgatok az október 23-ai megemlékezésbe… Egyetlen egy szó jut eszembe: szánalom!
4. Nyugdíjas bunyók
- Ez volt az a szint a tegnapi nap során, amihez egyszerűen már nem tudok mit hozzáfűzni, vagy mondhatnám úgy is, hogy inkább nem is akarok. Beszéljen inkább az euronews oldalán megjelent videó. Jó szórakozást…!
Mindenesetre a tegnapi történések roppant megosztóak. Én csak annyit tudok mondani, hogy ’56 nem ezt érdemli, és ha Magyarország ennyire széttört és ellenségeskedő ország lesz a továbbiakban, akkor jobb, ha félünk a jövőtől, mert ez már nem a 60 évvel ezelőtti fényes és erős nemzet…
