Három középiskolás tanulót és két egyetemi hallgatót kérdeztem az elmúlt hetek mozgalmairól. Ahogy az előző cikkben a tanároknál, úgy a diákoknál is személyenként eltérő véleményekkel és megállapításokkal találkoztam. Egy valami viszont közös volt a megkérdezettek gondolataiban: VÁLTOZTATNI KELL!!!

Mielőtt interjúzni kezdtem volna a fiatal társaimat, kíváncsi voltam, hogy milyen erejű is volt a február 29-ei mozgalom. Tényleg megvalósult a nagy arányú hiányzás amit terveztek?

519 diákot volt lehetőségem megkérdezni, (ami nem nagy mennyiség, viszont egy alapképet tud számunkra biztosítani) hogy részt vettek-e a hétfői tanórákon. Őszintén, nagyjából 50%-os arányra számítottam, így az eredmény engem is meglepett. Összesen a megkérdezettek közül 103-an mentek iskolába, a többiek a mozgalmat követték. Ez 519 főnél kevesebb, mint 20%. Megdöbbentő, hogy mennyire hatásosra sikerült a kezdeményezés. A vízhangok pedig azt mutatják, hogy nem sokkal volt ez magasabb országos szinten sem.

 

Ahogy a tanároknak, mind az öt fiatalnak ugyan azt a két kérdést tettem fel:

1.Mi a véleményed az elmúlt hetek diákmozgalmairól, a kockásingesről és a 29-ei hiányzásról? Mennyire valósultak ezek meg a te iskoládban?

2.Szerinted mi lesz az eredménye, ilyen módszerekkel vajon tudunk-e változtatni, és jó megoldásnak tartod ezeket?
Hamana Mátyás (22 éves, az NYME SEK BDPK hallgatója)

– Személy szerint örülök nekik, mivel tanár, diák és szülő is ugyanazt a célt szeretné elérni, az eredményes tanulmányokat és nyugodt, tartalmas ifjúkort a gyerekeknek, és ezért össze kell fogni. Ahogy ezek a megmozdulások megmutatták, elindultunk egy olyan irányba ahol közös érdekeket nézve képesek egymásért szolidaritást vállalni a fiatalok és az “öregek”. Mivel egyetemre járok, a 29-ei hiányzás az nálunk olyan mint minden más hiányzás, viszont láttam, hogy többen is beálltak egy csoportképre a kockás ingükkel. A gimnáziumban, ahova régen jártam, ott a hatalmas aulát megtöltötték kockás inges diákok és tanárok is.

– Úgy gondolom, hogy egy politikus sem fog kapásból alkotmányt módosítani azért mert az ország minden iskolájában felvették a kockás inget az emberek, vagy azért mert egy napig nem mennek suliba a gyerekek. De ezt már megszokhattuk, hiszen minden békés megmozdulás ami változtatni akar sokszor évekig, évtizedekig nem ér el semmit. Szerintem nem közvetlen következményei lesznek az elmúlt pár hét eseményeinek. Ami itt történt az sokkal eszmeibb. Az emberek rájöttek, hogy számíthatnak egymásra és bár kívülről sokan mocskolódnak, azt is láthatjuk, hogy főként azok teszik ezt akik kívül állnak az oktatáson már és nincsen rálátásuk a tényleges problémákra. A változást, szokták mondani, lent kell elkezdeni. Most éppen az történt.


 

Kocsis Marcell ( 22 éves, az NYME SEK BDPK hallgatója)

– Én tanárszakos főiskolásként fokozott figyelemmel követem a tanár- és diákmozgalmakat. Minden törekvésüket támogatom. Véleményem szerint nem a konfliktust, hanem a megoldást keresik. Előre kockás favágók, …akarom mondani tanárok

– A jelen hatalomgyakorlási szokásai nem hagyják, hogy egy ilyen kezdeményezés célt érjen, sokkal fontosabb nekik az erő látszata. De mégsem haszontalan a mozgalom mivel egymásnak erőt adhatunk.

 

 

Horváth Zsolt ( 16 éves, a Szombathelyi Premontrei Rendi Szent Norbert Gimnázium tanulója és a Független Diákparlament képviselője)

 Én személy szerint úgy gondolom hogy minden diáknak közös ügye hogy egymásért , és tanárainkért szolidalitást vállaljunk. Az én iskolámban is megpróbáltuk a lehető legtöbb embert megmozgatni és együtt kinyilvánítani a véleményünket , kifejezni szolidaritástunkat. Azt éreztem hogy az én iskolámban viszonylag sikeresen zajlott mind a kockásinges akció mind a hétfői sztrájk.

– Teljes mértékben jó megoldásnak tartom a tüntetéseket és azt hogy így próbáljuk meg elérni a változásokat . Az elmúlt években is folyamatosan fennálltak az oktatás problémái és most végre összefogunkAzt gondolom hogy ha változtatni akarunk jó úton járunk , most nem szabad leállni folytatni kell. Folytatni mert az oktatás egy olyan terület amit nem lehet elhanyagolni. Csak úgy tudunk változtatni ha sokan vagyunk .. Nem engedhetjük meg hogy ellehetetlenítsék az életünket. Nem engedhetjük meg hogy hogy tönkreverjék az oktatást! Még van hova hátrálnunk és pont ezért minden diáknak ,tanárnak és szülőnek most egy emberként kell kiállni és a kormány tudatára adni hogy sürgős változások kellenek.

Üres termek várták a tanárokat hétfőn.
Üres termek várták a tanárokat hétfőn.

 

Pintér Fanni (16 éves, a Nagy Lajos Gimnázium Diákönkormányzatának elnöke) 

– A mi évfolyamunkon vettem észre talán a legtöbb hiányzást, osztályonként 4-5 diák volt összesen, viszont a többiben sem voltak sokkal többen, tehát a mozgalom kiteljesedett a mi iskolánk diákkörében. Ennek ellenére ez nem lehet állandó megoldás, ezt nem fogjuk tudni mindig megcsinálni. Ezzel az egy alkalommal sokat még nem értünk el, de felhívtuk magunkra a figyelmet.

– A legtöbben véleményem szerint azért nem jöttek, mert kihasználták az alkalmat, hogy pihenhessenek egyet, mivel ezen a héten lesz a szombati munkanap is ráadásul. Viszont ahogy tapasztaltam vannak, nem is kis számban akik tudják miről is szól ez igazán, mert fontos, hogy mi is segítsünk, fontos, hogy összefogjunk az oktatásért. Egyszerűen a tanárok és mi is túl vagyunk hajszolva, ezzel pedig muszáj kezdeni valamit. A KLIK-ről meg ne is beszéljünk… Ami érdekes, hogy van olyan gimnázium Szombathelyen, ahol szigorúbban vették ezt a mozgalmat, de mégis voltak akik ott sem mentek be hétfőn.


 

Kuglics Lajos (17 éves, a Nagy Lajos Gimnázium diákja)

– Szerintem egy nagyon nemes cél érdekében történik mindez azonban nem a megfelelő módszerekkel. Azzal, hogy a diákokat nem küldik iskolába, nem a kormánynak vagy bármi más, oktatással kapcsolatos intézménynek bizonyítanak hanem pusztán azt gátoljuk, hogy a diákok további tudáshoz jussanak hozzá.

– Annyit maximum elérünk és meg tudunk mutatni vele, hogy itt valami nagyon nincsen rendben, itt valamit változtatni kell, viszont ennél többet nem hiszem, hogy ért ez a mozgalom. Bizonyos szinten ennek is van súlya, viszont ennél többet is kihozhatunk a dologból, ha más eszközöket használunk. Az én osztályomba is kevesebb mint tíz ember jelent meg, iskolai szinten mindenképp többre számítottam.