A „Hate Speech” Monologues névre hallgató előadássorozatot Molnár Péter, akit sokan Slam Poetry estekről ismerhetnek, indította 2012-ben. Azóta hagyománnyá vált a CEU-n, hogy néhány ott tanuló diák az előadás keretein belül elmeséli a saját történetét, tapasztalatait, és reflektál az őt ért vagy környezetében tapasztalt diszkriminációra, előítéletekre. Minden előadás más, mindig attól függ, hogy kik lépnek fel, nekik milyen gondolataik vannak, és azokat hogyan adják elő.
Legutóbbi előadás november 21-én került megrendezésre. Az esemény borítóképének egy CEU-s diák fotóját választották. A kép a CEU Weekly-ben jelent meg ezzel a felirattal: „A »Soros-tervről« zajló nemzeti konzultációt reklámozó, kormány által fizetett óriásplakát – ahogy a szegedi zsidó temetőből látszik, Magyarországon.” A plakát is egy formája a gyűlöletbeszédnek, amelyre Molnár Péter reflektált az előadáson. Véleménye szerint a magyar holokauszt áldozatainak emléke megköveteli, hogy az egyetem, amelyet egy magyar holokauszt túlélő Soros György alapított és majdnem a kezdetektől fogva itt is üzemel, itt is maradjon. Hisz benne, hogy ezt a kormány is tiszteletben fogja tartani. Cikkeket is írt erről és az előadásról magyarul és angolul is.
Az előadás célja, hogy felhívja a figyelmet az Európában, Magyarországon, és a világban jelen lévő diszkriminációra és gyűlöletre azzal, hogy a legkülönbözőbb nemzetiségű, származású és más sajátosságok szerint is sokféle csoporthoz tartozó diákok teret kapnak, hogy elmondhassák a tapasztalataikat, és gondolataikat. Legutóbb például egy pakisztáni származású fiú elmesélte, hogy az ő népcsoportját hogyan üldözik a hazájában, hogyan kényszerülnek menekülésre a népírtás miatt. Egy szerbiai, roma származású lány megosztotta a gondolatait arról, hogy milyen érzés nem fehérnek lenni, egy fehéreket preferáló társadalomban. Egy venezuelai fiú pedig azt mesélte el, hogy neki külföldiként milyen tapasztalati vannak azzal kapcsolatban, hogy a magyarok hogyan vélekednek az országban élő romákról. Előkerült a nők hátrányos megkülönböztetése, és a még ma is tapasztalható antiszemitizmus is.
Az előadás után a közönség is kérdezhet, reagálhat az elhangzottakra. Egy úr felvetette például, hogy miért nem zárjuk ki a politikából az identitást, nem lenne az úgy sokkal egyszerűbb? Több válasz is érkezett erre, miszerint az identitás mindig is szerves része és mozgatórugója volt a politikának, amit nem lehet csak úgy hirtelen kivenni belőle. Ez ugyanúgy azt eredményezné, hogy az elnyomottak továbbra is elnyomottak lennének, azzal a különbséggel, hogy ezt ezentúl szóba sem hozhatnák. Az egész tulajdonképpen csak egy látszat, színjáték lenne. Nem tehetünk úgy, minta a politika színvak lenne, mert nem az, sosem volt, és sosem lesz az.
Az este után talán mindenki egy kicsit jobban elgondolkozik azon, hogy hiába próbálunk néha úgy tenni, mintha a hátrányos megkülönböztetés nem lenne jelen a mindennapokban, az attól még ott van. Merjünk beszélni róla, ne maradjunk csendben, merjük felvállalni azt, hogy kik vagyunk, és mit gondolunk. Nem söpörhetjük a szőnyeg alá a problémát, hiszen ha nem szólalunk fel ellene nem is fog változni semmi.
Az angol nyelvű előadásokra szeretettel várják az érdeklődőket. A következő tavasszal lesz, addig is egy kis ízelítő arról, hogy miről is szól tulajdonképpen a program:
