A valódi ideák már kihunytak a világban. Minden nagy eszme, mely megrengette a világot a XX. században, már csak csökönyös állapotban vergődik az emberiség palettáján. Míg a baloldali érzelműek a gender-elméletbe, és a vélt vagy valós társadalmi egyenlőtlenségek kiegyenlítésében találták meg eszméjük utolsó szikráit, addig a jobboldaliak populistává vetkőztek át, és nemzetinek kiáltanak ki mindent, ami nekik kell, vagy éppen érdeküket szolgálja.

Isten óvó tekintete sincs már rajtunk, levetkőztük magunkról, immár semmilyen spirituális dologba nem kapaszkodhatunk igazán. De mit kezd magával az ember a rohamosan globalizálódó, egy nagy szürke masszává összeálló világban? Visszatér a gyökereihez.

,,Isten halott, és mi öltük meg” – Nietzsche, 1882

Újraszervezi a civilizáltság előtti világot, és új eszméket kreálva új isteneket emel magának. Ezekben az eszmékben a közös, hogy mindig egyetlen dologra vezeti vissza a világ minden problémáját, ami tudható helytelen; hiszen ehhez az emberi működés túl összetett.

Így érkeznek meg közénk az új primitívség aranykorának éllovasai: oltásellenesek, chemtrail-hívők, szcientológusok, laposföl-hívők… a lista szinte végtelen. Néhány év alatt ugrásszerűen megnőtt a számuk, egyre agresszívebbek, és őrületük már átcsapott a fizikai térbe is. Romániában egy nagyszabású oltásellenes kampány után 2016-ban 3109 kanyaróst regisztráltak, a normál érték pedig évi 7-8 körül kellene, hogy tendáljon.

Forrás: visual.ly

Ezeknek az új ,,törzseknek” az elterjedésében és megszilárdulásában nagyban hozzájárult a facebook, mely egy folyamatos mentális cellában tartja a felhasználóit. Konyhanyelven: ha valaki bizonyos témákban követ valamit, esetleg abban keres, a facebook onnantól szinte csak abban a témában dobálja fel a posztokat és a hirdetéseket a kezdőoldalra, így egyfajta kipukkaszthatatlan véleménybuborékban tartva ezzel a felhasználót. A közösségi portál segítségével így könnyebben lehet új tagokat téríteni, megtartani a már meglévőket, illetve a kommunikációt megkönnyebbítvén a szervezkedésben is nagy fegyver. Aki elég gyakran olvas olyan híreket, hogy a repülőből mérgezik az embereket, a facebook egy idő után csak ilyen posztokat jelenít meg.

Az efféle térítésnek olykor anyagi vonzata is van. A szcientológus egyház például óriási összegek kér el híveitől rendszeresen, de különféle őrületre különféle termékeket vagy szolgáltatásokat lehet felépíteni.

A megtévesztett emberek felvéve ősi törzsi jellemüket trollá züllenek, ellepik a valódi tudománnyal foglalkozó portálokat, és kommentárjaikkal tovább mérgezik a közéletet. Ez ellen a leghatásosabb fegyver a közszereplők és az értelmiség helytállása, és egy felkészült, modern oktatási rendszer, mely felkészíti a diákokat egy adott szöveg igazságtartalmának felismerésében, igazodva az új médiafogyasztási szokásokhoz. Látható azonban, hogy nem ez történik, nem egy példa akad, mikor politikusok meglovagolván az új primitívséget; sötét erőkkel, gonosz, emberfeletti háttérhatalmakkal riogatják az embereket, általában persze a riogató szerint ő az egyetlen, aki megvédhet a veszélytől. Kész is a hipermodern XXI. századi szavazatmaximalizáló mechanizmus.

A veszély új és valódi. A Stanford kutatása szerint az USA felső tagozatos diákjainak 82%-a nem tudja megkülönböztetni a valódi hírt egy fizetett promóciótól. A helyzet nem lehet sokkal rózsásabb itt, egy kontinenssel arrébb sem. Az internettel járó túlzott információáradat, melyre az evolúció nem kondicionálta az emberi agyat, teljesen elmossa a valóság és a konteók közötti határvonalat, hiszen egy idő után minden semlegessé válik, és a szemét is ugyanolyan szintű érdeklődéssel áramlik át a fogyasztókon, mint az értékkel és igazságtartalommal bíró cikkek. Ez keveredik az új, gyökértelen világképpel, mely mérhetetlen mennyiségben gyártja a hamis híreket fogyasztó -így könnyen manipulálható-, duzzadó tömegeket.