A legprimitívebb élőlények legfőbb és talán egyetlen ösztöne: a létfenntartás. Az ember a legkifinomultabb pszichével rendelkezik Földünkön, de mégis az életben maradásáért küzd nap mint nap; és ezért hisz.
Hisz a gondviselésben, származzon az egy transzcendens erőtől, egy szerettünktől, a lelkisegély telefonközpontjának diszpécserétől vagy éppen önmagunktól. Hisz amikor már minden remény elveszni látszik, és a statisztikák alapján sincs semmi esélyünk egy adott élethelyzet megoldására, legyen az a történelem órai felelés vagy a rák elleni gyötrő küzdelem, egyszerűen nem tudjuk feladni. Bizakodunk, imákat mormolunk, talán még be is csapjuk saját magunkat, ám ezzel semmi gond nincs. Az, hogy miben, kiben, hogyan és miért hiszünk, magánügy. Mindenkinek joga van kialakítani saját világképét, eldönteni mit vall igaznak, kihez fohászkodik. De ehhez nincs szükség közvetítőkre. Nincs szükség egyházra. Főleg nincs szükség azokra a destruktív egyház-szervezetekre, amelyek háborút hirdetnek azok ellen, akik más igazsággal rendelkeznek.
Minden ember különböző pszichikai apparátussal rendelkezik, mindannyian kialakítunk magunknak egy saját, szubjektív valóságot; hogy ezért bármilyen felekezet tagja egy tőle különböző vallású embertársát elítélje, bármilyen formában bántalmazza, vagy egyenesen az életére törjön, talán a középkorban elfogadott attitűd volt, de a 21. század liberális keretei között egyenesen nonszensz. Évszázadok küzdelme árán sikerült kibővíteni az emberi szabadságjogokat, széleskörűen elfogadóbbá tenni az emberiességet. Ezalatt az egyház némileg modernizálódott, alapjaiban mégis mindmáig letűnt korok normáihoz és molyrágta törvényeihez ragaszkodik, főként az európai és közel-keleti területeken.
Kialakult egy téves kép, miszerint az él tiszta életet, aki a felekezete szolgálatába áll, annak korlátozásai szerint hoz döntéseket a mindennapokban. Hiába szül az gyűlöletet, előítéleteket, diszkriminációt. Hiába gyökerezik benne rasszizmus, szexizmus , hímsovinizmus, elfojtás, homofóbia. Hiába hirdetnek háborúkat és hiába gyilkolnak a felsőbb jó nevében. Mégis létezik egy olyan réteg, amelynek tagjai képesek kollektív szemellenzőt gyártani egy több ezer éve keletkezett, fikcióval átszőtt dokumentumból. Hisz az egyház nem foglalkozik a globális felmelegedéssel és a rászorulókon is csak akkor segít, ha a szükség az ő hívei között ütötte fel a fejét.
Pedig egy ilyen, irányításra tervezett szervezet, amelynek szavaira több millió ember hallgat, milyen léptékű változásokat érhetne el, ha összefogna valamilyen világi ügy érdekében? Vajon hány embert emelhetnénk ki a mélyszegénységből, ha a hívők remény adagjukért beszolgáltatott idejük és pénzük egy részét az ő segítségükre fordítanák? Vajon felszabadulhatnak valaha hitviláguk konvenciói alól azok a nők, akik viselik a mindennapi megaláztatást, pszichés és fizikai bántalmazás terheit? Vajon belátja valaha a katolikus egyház, hogy a cölibátus csak szexuális frusztrációt szül és nem lelki tisztaságot? Vajon mennyit kell még fejlődnie a világnak, hogy ezek a kérdések végre ne csak a levegőben lógjanak?
A legtöbb hívőt számláló vallások a kereszténység és az iszlám. A keresztény egyház a történelem során a legvirágzóbb üzletet ütötte és üti nyélbe nap mint nap, muszlim csoportok pedig a legalattomosabb harcot vívják a tőlük eltérő nézetekkel rendelkezőkkel szemben. Pedig a terrorizmus semmilyen szempontból nem vallás. Felfoghatatlan, hogyan eshet ennyi ember a tömegpszichózis áldozatául, és cselekedhet antihumánus módon, hogy a saját hitét bizonyítsa kizárólagos igazságnak. Pedig a hit magánügy – senki sem erőltetheti ránk, senki sem szabhatja meg nekünk. Nem minden út vezet Rómába. Sem a Vatikánba, sem pedig Mekkába.
