A 101 éves székely asszony, aki háromszor lett magyar állampolgár

„Mert én szívből, s lélekből magyar vagyok” – vallja Geréd Margit, aki 2019-ben 100. születésnapja alkalmából harmadjára kapta meg a magyar állampolgárságot.

János Margit a mai Románia területéhez tartozó Csíkszentmiklóson született 1919-ben, magyar állampolgárként. 1920-ban a trianoni békeszerződés aláírásával a települést elcsatolták hazánktól, ezzel ő (is) elveszítve állampolgárságát. Később, az 1940-es második bécsi döntéssel visszakapta, majd az 1947-es párizsi békeszerződéssel ismét román állampolgárrá vált. Túlélte a világháborút, átvészelte a Ceaușescu-rezsimet, és 101 év alatt háromszor kapta meg a magyar állampolgárságot – legutóbb 2019-ben. Nehéz életútja ellenére megőrizte jó kedélyét és hitét.

„Geréd Margit vagyok, Csíkszentmiklóson születtem; 80 éve Csíkborzsovába jöttem férjhez. Ötvenhét éve, hogy özvegyasszony vagyok. Agyvérzésben a jóságosszép férjem meghalt, mind aprók voltak a gyermekeim” – kezdi Margit néni a történetét.

Arra a kérdésre, hogyan telt az elmúlt 100 év, így emlékszik vissza: „Le van számítva a bánat, úgy érzem, mintha mind jó lett volna. Köszönöm az Istennek, hogy megtartott. Amikor egyik napról a másikra meghalt az uram, akkor mondom: »Istenem mindenünket elvitték a kollektívbe, most mit tudok én csinálni ennyi gyermekkel?!«. S kaptam egy idegsokkot, ami még ma is kísért. Édesanyámat, anyósomat is én temettettem el, s még három gyermekemet, én meg itt maradtam”.

1962-ben a kollektivizálások idején, amikor a román állam szovjet mintára akart egységes termelőszövetkezeteket létrehozni, Margit néniék gazdaságát sem kímélték, mindenüket elvitték. A férje, Geréd Vendel – aki arra tért haza, hogy a kapun hordják ki nehezen megkeresett vagyonukat, ezt látva – agyvérzést kapott és meghalt, ezzel magára maradt az asszony hét gyermekkel.

„Nagy szomorúságom volt, el lehet képzelni, mikor itt maradtam a semmiben a hét gyermekkel, de felneveltem őket. A falubeliek nem segítettek, mert nem volt miből. Mindenki szegényen maradt, de olyan szegényen senki, mint amilyenben én, mert az uramat kísértük a temetőbe. A szekeret, a hámot, a lovat, mindent elvittek, ezért kapott agyvérzést.”

• 

  

Miután egyedül maradt, akkor sem roppant össze, áldozatos munkával nevelte tovább gyermekeit. Fontos volt számára a gyerekek taníttatása, hiszen ő maga is olvasott asszony, aki jól beszél románul, oroszul és németül is. „Én úgy szerettem volna, hogy tudjanak. Olyan kicsik voltak, amikor iskolába kezdtek menni, akkor már tudtak románul, és tanítottam őket az USA-ra, meg Kantra. És amikor jött a román tanfelügyelő, már nyújtották az ujjukat, mert tudták a választ. Akkor ezért meg is szólt az igazgatónő. Azt mondta, »Marcsa, engedje, hogy én tanítsam meg a gyerekeit, ne maga, mert összetöröm magát!« – így mutatta a kezeivel” – mondja, és szemlélteti az asszony.

A faluban úgy tartják, hogy víg kedélyű asszony maradt a sok nehézség ellenére, aki a mai napig szeret énekelni és szavalni. „Ez a hosszú élet titka, meg a fajtámban van. Egyik unokabátyám tavalyelőtt halt meg 104 évesen, a nővére, Annus néni pedig azelőtt a százat töltötte be egyik nap, s a másik nap halt meg.” – árulja el.

A mélyen hívő asszonynak hite is sokszor erőt adott a nehéz időkben. „Imádkozok mindig és mindenkiért, nem csak magamért. Azt mondta nekem egyszer egy fiatalember: »Marcsa néni, maga annyit imádkozott, nem hiszem, hogy az Isten nem bocsát meg magának. Akkor mi lesz énvelem?« – meséli – Azt mondtam erre: »Tudod-e mit Péter? Imádkozzál, mert az Isten minden megtérő bűnösnek megbocsát«.”

Margit, vagy ahogyan mindenki szólítja őt, Marcsa néni a 101 év alatt háromszor lett magyar állampolgár. 2019-ben 100. születésnapja alkalmából pedig harmadjára kapta meg az állampolgárságot.

Arra a kérdésre, hogy fontos-e neki, hogy egyszer majd magyarként haljon meg, így felelt: „Fontos, mert én szívből, és lélekből magyar vagyok. De szeretem én a románokat, a németeket, még a cigányokat is emberként tisztelem” – vágja rá – „Ilyen asszony voltam mindig is, mert kereskedő volt az apám, és ha a kereskedőnek nincsen jó szája, marad az áruja. Igaz-e?”.

101 évesen is egyedül él, és amit csak lehet, maga intéz: főz, takarít, kertészkedik, de gyerekei is gyakran besegítenek neki a ház körüli teendőkbe. „Az idevaló fiam este-reggel jön, visz a kutyáknak enni, ad a tyúkoknak is, fát hoz be. A lányom is jön ide gyakran, de ő Csíkszeredában lakik.” Az idős asszony családjából csak fia él ugyanazon a településen, Csíkborzsovában, másik három gyereke távolabb lakik, Csíkszeredán, Székelykeresztúron és Budapesten. „Az iskola mind elvitte őket, mert úgy kínlódtam, hogy mindnek legyen valami hivatása” – magyarázza – „Azonban, ha csak lehet, összegyűlik a szűk család, és ilyenkor hatvanan is vannak, ugyanis hét gyermeke született, tizenöt unokája és tizenhat dédunokája van. – Mind az én fámról hullottak le ezek a gyümölcsök” – mondja Marcsa néni.

Így mesél róla dédunokája, Renáta: „Egy csoda! Én mint dédunokája büszke vagyok arra, hogy ismerhetem és része lehetek a nagy családjának. Ha nem lenne, ha nem élne, talán a rokonokkal ennyire sem tartanánk a kapcsolatot ebben a rohanó világban. Az elmúlt években is varrt ágyneműt, paplant, párnát és huzatot rájuk. A kedvenc párnám, amin gyerekkorom óta alszom, tőle kaptam ajándékba” – mondja meghatódva – „Sajnos csak ritkán találkozunk, de mindig megismer, mindenkiről tudja, hogy ki és éppen mit csinál, tanul vagy már dolgozik. Elmondja, hogy imádkozik értünk; a képeink a szobája falán sorakoznak. Van egy kis veteményes kertje, amit a mai napig ő gondoz. Az ott termelt rózsából lekvárt szokott főzni, és mindig félreteszi, hogy jusson mindenkinek belőle egy kis kóstoló. A helyi plébános minden héten elmegy mamához, és együtt imádkoznak. Az atya mindig mondja, hogy új imádságokat tanul tőle, amit videóra is szokott venni. Folyamatosan küldi a videókat és a közös szelfiket. A faluban mindenki imádja a dédit”.

„Egyszóval példa arra, hogy úgy lehet 101 évet leélni, hogy nem roppansz bele semmibe szellemileg, helyén marad az eszed és senki, de tényleg senki nem tud rólad mondani mást, csak jót” – zárja Renáta a gondolatait a 101 éves dédmamájáról.

A cikk létrejöttében segített: O. Renáta (a dédunoka) és a Marosvásárhelyi Rádió

Kiemelt kép: MTI/Veres Nándor