Úgy tartják, a hegyeket óriások lakják. Láthatatlan, ám erős, mindig figyelő óriások. Ők a nagyhatalom, akikkel szemben mindenki kisember: rángatható babák, bábok csupán, akik álmaikba menekül(het)nek kiteljesedésért.
A nappal vakít,
az éjszaka az álmoké;
csak derengésben éleslátó az ember.
Az alkony a múlt; a hajnal a jövő.
Úgy tartják, ezek között a hegyek között veszett el a szörnyű titkot cipelő társulat. Egykor gazdagok voltak, egy grófnővel, mint első számú színésznővel az élen. Felkértek egy írót, aki ennek a társulatnak minden vagyonáért írt nekik egy pompás darabot. De az író öngyilkos lett a grófnő iránt érzett viszonzatlan szerelem miatt, a társulat tagjai pedig a bűntudatot súlyos átokként viselve bőrükön, lerongyolódott vándorszínészekként próbálják a darabot előadni: sikertelenül. A társulat a hegyek között egy varázslatos villába ér, ahol megpróbálják lebeszélni őket tervükről, mondván, a művészet úgyis haldoklik, nem kíváncsi rájuk senki – de ha minden áron elő akarják adni, a hegyek óriásai előtt kell megfelelniük.
Úgy tartják, Paolo Magelli az egyik legkiválóbb kortárs (olasz) rendező. Luigi Pirandello A hegyek óriásai (I giganti della montagna) című mítoszának kisembereiben ő a világ kisebbségeit ismerte fel, ebből az ötletből építkezve az előadását Európa kisebbségi színházainak tagjaiból válogatta: a gondosan összeállított társulatban találunk romániai német, macedóniai albán, olaszországi szlovén, és szerbiai magyar színészeket is. A két hónapos műhelymunkával egybefűzött próbákat Rijékában tartották, de az előadásnak nincs valódi központi bázisa, sem kőszínháza, amelyhez tartozna, így a produkcióban részt vevő színházakban tájolnak (a darabban szereplő vándorszínészekhez hasonlóan). Az ősbemutatót Horvátországban tartották márciusban, ezután Szlovéniába és Olaszországba vitték a darabot, majd április 21-én, 22-én és 23-án a szabadkai Kosztolányi Dezső Színházba (az utolsó állomás Macedónia lesz).
Az előadás további különlegessége, hogy a koprodukciós, nemzetközi daraboktól eltérően nem angolul játsszák, e helyett minden színész a saját anyanyelvén beszél. Ez a rendhagyó megoldás különleges dinamikát ad a darabnak, de a bábeli forgatag a legnagyobb gyengesége is egyben: a felirat olvasása elvonja a figyelmet, amit a színpad és a színészek megkövetelnek, a késett vagy hiányos fordítás pedig nehezíti a történet követését. Rendkívül érdekes, hogy a nemzetek között a játékmód is más és más, Valentina Banci és Mauro Malinverno kifejezetten erős játékai miatt az olasz színpadi megjelenés volt a leghatásosabb mind közül.
Az előadást egyszerű és visszafogott, de mégis kifejező, giccsmentes és kedves, apró részletekkel teletűzdelt díszlet jellemzi. Mint a vízililiommal díszített mikrofon és a viktoriánus kor stílusát idéző pókhálós-esernyős balerina; a kifejező zenei aláfestéssel a történethez tökéletesen illő meseszerű, varázslatos hangulatot teremtenek. Egy elátkozott kastélyhoz, vagy egy rejtélyes cirkuszhoz hasonlatosat, a tarkónkat bizsergető érzést keltve, mintha alvó hintalovak és életre kelt porcelánbabák figyelnének minket a sarokból.
A hegyek óriásai a címében hordozott monumentalitást a színpadon is életre kelti – és a reményt, hogy az óriásokat le lehet győzni, és még érdemes álmodni a művészetért, érdemes álmodni magunkért, érdemes álmodni, érdemes.
A koprodukcióban részt vett színházak:
Kosztolányi Dezső Színház (Szerbia)
Ivan pl. Zajc Horvát Nemzeti Színház (Horvátország)
Állami Német Színház (Románia)
Szlovén Repertoárszínház (Olaszország)
Nemzeti Intézeti Albán Színház (Macedónia)
SZÍNÉSZEK:
Daniel Dan Malalan
Dorotea Nadrah
Fisnik Zequiri
Giuseppe Nicodemo
Ivna Bruck
Kiss Anikó/Blénessy Enikő
Kucsov Borisz
Mauro Malinverno
Mirko Soldano
Richard Hladik
Török Szilvia
Valentina Banci
Xhevdet Jashari
RENDEZŐ: Paolo Magelli
DRAMATURG: Željka Udovičić Pleština
ZENE: Ivanka Mazurkijević és Damir Martinović Mrle
ZENESZERZŐ: Frano Đurović
DÍSZLET: Aleksandra Ana Buković és Lorenzo Banci
KOSZTÜM: Manuela Paladin Šabanović
FÉNYTERV: Dalibor Fugošić
RENDEZŐASSZISZTENS: Barbara Babačić
