Folklorisztika-beadandó: Tótferi a Trafóban

Locker Dávid 2018. máj. 3. 0 0

Komikusan túlméretezett hangszerein két rongyos koldus játszik valami szánalmas cirkuszi nótát; a világvégi zsákfalu kopársága szegényes díszlet mögé rejtve; kilátástalan sorsok elmeséletlen történetei szivárognak a Tótferi első perceiben bőrünk alá a színpadról.

A groteszk felütést követően becsoszog rongyos valójában Szegénasszony (Stefanovics Angéla) és utolsó forintját a koldusok kalapjába ejti, amivel kapcsolatba kerül a nyomorúságos körülmények közt tengődő vénasszony és a két csavargó – akik valójában nem mások, mint Szent Péter és Jézus Krisztus. Pontosabban: Szempétőr és Uramteremtőm. Az asszony befogadja éjszakára a két nincstelent és morzsáiból vacsorát készít nekik, ekkor kezdődnek a sorozatos csodatételek: egy csipet tésztából egész fazéknyi duzzad, a hó dunyhává és párnává válik, a kertben hirtelen hat disznó terem, végül még az eltűnt férj is megkerül, akit azóta nem láttak, hogy negyven éve egy reggel kiment a szőlőbe.

A fenti cselekményelemek jól példázzák az egész darabra jellemző irracionalitást. Utóbbi kifejezetten minőségi humor alapanyaga lehet – a darab sok helyen él is a lehetőséggel –, azonban eltúlozva megnehezítheti a befogadást. Kárpáti Péter az ősi magyar és elsősorban cigány népmesék mitikus világából merítette az ihletet darabja megírásához.

“Miközben kultúrák épülnek egymásba, változnak, elpusztulnak, újjászületnek, az emberi képzelet nagy teljesítményei átadódnak. Tehát létezik valamiféle folytonosság, csak a folytonosság tudata nincs meg: hogy amit elképzelünk, azt már mások valamilyen formában, ötszáz, ezer, kétezer évvel ezelőtt elképzelték. (…)  Az elpusztult legendák előbányászása ezért fontos számomra. Értékmentés. Például amikor rátaláltam a Krisztus-legendákra és a népi világvége-látomásokra, rögtön tudtam, olyan csodavilágokat ások elő, amelyeket szeretnék behozni a köztudatba, szeretném megmenteni őket.” mesél alkotói céljairól Kárpáti.

Az értékmentés nemes cél. Tiszteletreméltó, ha az ember művészi eszközökkel, esetünkben színházi darab formájában feszíti ki a társadalom elé a megmenteni kívánt értékeket. Azonban kérdéses, hogy amennyiben alkotóként kizárólag ezekre a csak igen kevesek által ismert referenciákra építkezünk, nem lesz-e a produkció a társadalom jelentős része számára értelmezhetetlen. Kárpáti Péter darabja a nagyközönség számára – és itt most nem a kabarék vagy operettszínházak nagyközönségére gondolok, hanem egy szélesebb körű műveltséggel rendelkező publikumra – igencsak nehezen interpretálható. A produkció mélyebb élvezetéhez és feldogozásához ajánlott volna egy folklorisztika vagy romológia diploma – enélkül csak kapkodjuk a fejünket az ismeretlen mitikus jelenetek színrevitele során. (Egyébként tényleg kapkodnunk kell a fejünket, ugyanis a színészek a hagyományos színpad-koncepciót lebontva sokszor a hátunk mögött játszanak, amire jobb, ha felkészülünk.)

Persze komoly vita alapja lehetne és lesz is, hogy az alkotónak mennyire kell alkalmazkodnia a közönség kompetenciáihoz vagy elvárásaihoz – véleményem szerint nem feltétlenül –, azonban egy olyan előadás esetében, amelynek szó szerint kimondottan, az alkotó által deklaráltan célja, hogy a nagyközönség számára mutasson be egy kiveszőfélben lévő kultúrát, eléggé kontraproduktív, hogy a látottakat valószínűleg csak azok értik, akik ettől függetlenül szakértői, de legalábbis ismerői a témának.

Kárpáti talán jobban járt volna, ha nem egy komplett mondakört akar másfél órába és négy-öt szereplőbe belesűríteni, hanem elmesél egy történetet a szegénységről, a nyomorról és reményről, bemutatva az elveszett cigány és magyar népi kultúra igazi, egyszerűségében is komplex bölcsességét és szépségét. Hogy azt, amit “ötszáz, ezer, kétezer évvel ezelőtt” kitaláltak őseink, a nézők visszaemelhessék aktív emlékezetük kincsestárába – így téve őket a kollektív emlékezet részévé, ahol – tulajdonképpen – az igazi helyük van. Általános igazságaink ne csak a múlt és a jelen nemzedékeinek lelkében munkálkodjanak, hanem az elkövetkezendőkében is.

Galéria az előadásról.

Kiemelt kép: Mónus Márton fotója

Tags: cigány kultúra, folklór, Füge Produkció, Kárpáti Péter, misztériumjáték, Stefanovics Angéla, Titkos Társaság, Tótferi, Trafo Categories: SZÍNHÁZ
Related Posts