Hogyan működhet egy thriller-horror hibrid hang nélkül?– tettük fel magunkban a kérdést a film kezdete előtt. Mert, bár természetesen nem némafilmről van szó, a Hang nélkül című filmből tényleg hiányzik valami, amit ebben a műfajban elengedhetetlennek hittünk, ám éppen ez a hiányosság adja hozzá a pluszt.
Olyannyira előnyére formálja ezt a hiányosságot a film, hogy a történet, a cím, sőt az izgalmak forrása is erre épül. Nagyon jó lépésnek tartom ezt, mivel a horror és a thriller műfajában talán már mindent bevetettek, amitől megriadhat a néző. A rendező, John Krasinksi (aki egyébként a film forgatókönyvírója és főszereplője is egyben) ráérzett arra, hogy talán egyvalami van, amit még be lehet vetni egy feszültségre épülő filmben: ez pedig a némaság.
A jó thriller egyik alapja a hanggal való játék – ez a „szabály” itt is érvényesül, azzal a különbséggel, hogy beszédet alig hallunk. Nem találkozunk ebben a filmben sikítozásokkal, kiabálásokkal, segélykérő ordítozásokkal – csupán kétszer, amivel aztán meg is pecsételik a sorsukat a hangok kiadói. A normál hangerejű beszéd is kimarad a filmből, ezt suttogás és jelelés váltja fel. A neszek kapják a főszerepet, ezek alkotják a film legnagyobb részét, amelyeket nagyon ritkán egy-egy hirtelen zaj szakít meg. A film nem áll meg ott, hogy thriller létére szinte teljesen emberi hang nélkül működik; az egyik főszereplő süketnéma. Mikor tehát az ő szemszögéből látjuk az eseményeket, hatványozódik a stresszfaktor, nem halljuk, sem a kislány, sem mi, ahogyan a háta mögé kerül a szörny, sem azt, amikor éppen menekülni kéne, mert valami megcsörrent mellette. Mindehhez a hangokban erőteljesen visszafogott világhoz kötelező, hogy olyan színészeket lássunk, akik szavak nélkül is el tudják mondani, “mi van”. Emily Blunt és a már említett John Krasinski tökéletes választás tehát a feladatra, de a gyerekeik (Millicent Simmonds és Noah Jupe) sem maradnak el mögöttük színészi teljesítmény terén. Az arcuk, a mimikájuk minden kimondatlan szóért kárpótol.
De mégis miért nem adhat ki zajt senki ebben a filmben? Valójában az előzmény nincsen az orrunkra kötve. Az események közepébe cseppenve megtudjuk, hogy a világot ellepték bizonyos ismeretlen eredetű lények, akik vakok ugyan, de a hallásuk kifinomult. Egy hangosabb lépés, egy véletlenül megszólaló elemes játék, egy tányér csörrenése már a vesztedet okozza.
Cikkünk folytatását megtalálod a Kritizátoron.