Örkény István egyik legismertebb művét 2013. március 9-én állította az Örkény István Színház színpadára Mácsai Pál. Az elmúlt öt évben ugyanolyan sikeresen játszották, mint a kezdetekben, a nagyobb pesti gimnáziumokban szinte természetes lett, hogy megnézték a mátraszentannai történéseket. Gáspár Ildikó a regény alapján készítette el a darab szövegkönyvét, annak ellenére, hogy Örkény 1967-ben már megírta a drámai átírást.
Családtörténet
A nézőtérre beülve – a függöny hiánya miatt – azonnal megpillantjuk a Bagossy Levente által tervezett díszletet. A színpad közepén elhelyezett kisebb iránytű mintázatú dobogó mögött alkalmanként égősor világít, ami a korabeli orfeumok hangulatát idézi. A régi időkben jellemző zenés szórakozóhelyeken énekes, táncos előadásokat mutattak be, miközben a kis asztaloknál ülő vendégeknek ételt és italt szolgáltak fel.
Ez a hangulat visszatérően elevenedik meg a színpadon, hiszen Gáspár Ildikó a szövegkönyv elkészítése mellett korabeli dalok válogatásával (Horthy Miklós katonája vagyok, Szomorú vasárnap, stb.) is dolgozott; ezeket a dalokat az előadás során a színészek tolmácsolásában többször hallhatunk, a színpad mellett játszó élőzenekar kíséretében. Ráadásnak Ficza István kezében többször feltűnik egy magnó, amiből többnyire komolyzene szól (Vivaldi – Négy évszak) aláfestőként, a színpadon uralkodó hangulat alátámasztásának érdekében.
A Tót család története 1942-ben, a II. világháború idején, az észak-magyarországi Mátraszentannán játszódik. Itt él együtt Tót Lajos, a község nagy tiszteletnek örvendő tűzoltóparancsnoka, Mariska, Tót felesége és lányuk a tizenhat éves Ágika. Életük egyik napról a másikra változik meg, amikor Oroszországban szolgáló fiúk, Gyula hozzájuk küldi pihenni vágyó, kissé szeszélyes természetű parancsnokát, Varró őrnagyot. A család a fiú érdekében próbál minél inkább az őrnagy kedvére tenni, miközben teljesen elvesztik az irányítást önmaguk és a történések felett – mit sem sejtve, hogy Gyula fiúk mindeközben hősi halált halt.
Játszók és játékaik
A szereposztás is nagyívűnek mutatkozik, ismert, szeretett arcokból nincsen hiány a színpadon. A színészek egyszerre narrálják az eseményeket és vezetnek be minket gondolataikba a dialógusok során. Csuja Imre Tót Lajos szerepében maga lenne a megtestesült családfőfigura. Varró megjelenésétől azonban elvesztjük és fokozatosan megy össze a szemünk előtt. Sajnálkozunk, nevetünk, értetlenkedünk vele és végigkísérjük természete és a kontroll elvesztését. Csuja arcmimikája nem árul el sokat, mintha tényleg nem gondolna semmire – teljesen alá veti magát Tótnak és Varrónak egyaránt.
A karakterek közötti ellentétet Benedek Mari a jelmezeivel is érzékeltetni szerette volna: a két férfi ruházata színekben teljes tükörképe egymásnak. Epres Attila merül el az őrnagy szerepében, bár a kisregénytől eltérően Mácsai egy kissé finomabb formában rendezte elénk a karaktert. A színész alakítása kivételes, amitől a parancsnok egyszerre mutatkozik szeretetéhes, megtört embernek, akinek a viselkedése az orrunk előtt, de számára láthatatlanul teszi tönkre mások életét. Pogány Judit Mariskája szeretetteljes, de a hatalomtól való félelem és az anyai féltés teljesen kiszolgáltatja vele a parancsnokot, és sokszor a férje akarata ellen vezeti tetteit. Ágikaként Takács Nóra Diána lép a színpadra – teljesen pirosban. Egy éppen nővé váló kamaszlányt mutat nekünk, aki számára az apja az igazi és egyetlen férfiminta, de az őrnagy érkezése még ezt is képes elmásítani. A karaktere fokozatosan építkezik felfelé, ahogyan izgatott tinilányból csábítástól sem megrémülő nővé változik, a végén azonban visszahullik szülei karjába és újra csak egy gyermek lesz. Ötödik főszereplőként Ficza István játékát említhetjük, aki igazi átváltozóművészként jár-kel a színpadon. Ő lett egyszerre Gyuri bácsi, a félkegyelmű postás, a csatában elesett Tót Gyula alakja, színpadi kellékes és az előadás során nevezhető a közönség kalauzának is.
Kitekintések
Mácsainak volt egy sarkas elképzelése és tudta hogyan vigye színpadra az ismert történetet, miközben mégis új köntösbe csomagolva mutatja be nekünk a már közismert művet. Egyszerre alkalmazta Brecht elidegenítő technikáját a narráció vagy a közönséghez forduló kiszólással és Moliére stílusában a helyzetkomikumok sorozatát; néha már magam sem tudtam eldönteni, hogy a szereplőkkel vagy rajtuk nevetek.
Ha igazán figyelünk az 1969-es Fábri Zoltán által rendezett Isten hozta, őrnagy úr! című filmre, fedezhetünk fel utalásokat. A Latinovits Zoltán és Sinkovits Imre főszereplésével készült film kosztümjei egy az egyben megegyeznek a színpadon található „dobozoló” gépekével. Az előadás keretének is nevezhető padjelenetek is egyértelmű utalások a filmadaptációra.
A humor és a groteszk különös egyvelege öleli fel ezt a két óra negyvenöt perc hosszúságú előadást. Aki olvasta a regényt vagy látta a Fábri-filmet az némiképp kevesebb meglepetéssel találkozhat az előadás folyamán (bár a Mácsai-köntös pontosan ilyen), de talán nem is ez a legfőbb cél: Tótékat már úgyis ismerjük, de így énekelni még sosem hallottuk őket.
