Csend van a Weöres Sándor Színház Nagyszínpadán, de a díszletek már a helyükön. Este az Ahogy tetszik nyilvános főpróbája lesz, a nyugalom látszólagos. Az „ardennesi” erdő mélyén a rendezővel beszélgettünk.
Ha jól tudom, a Weöres Sándor Színház történetében te vagy az első rendező, akinek egyszerre három produkciója is műsoron van: A dzsungel könyve, A padlás, és most az Ahogy tetszik. Mielőtt a jelennel foglalkoznánk, most is szeretnénk interjúnkat a múlttal kezdeni. Mikor kerültél kapcsolatba a színház világával és döntötted el, hogy rendező leszel?
Festőművész szerettem volna lenni, azt terveztem, hogy jelentkezem a Képzőművészeti Főiskolára. A színház azonban mindig érdekelt, így még a gimnáziumi években elmentem felvételizni az Arvisura Társulathoz, ahová fel is vettek színésznek. Első látásra szerelembe estem a színházzal, nyolc évig színészként dolgoztam… Sajnos a társulat egy idő után kezdett leszállóágba kerülni, néhányunkban pedig megfogalmazódott az igény, hogy történjenek végre új dolgok, ekkor kezdtünk többen rendezni. Nekem már volt koreográfus tapasztalatom is. Sokan közülünk még mindig rendezéssel foglalkoznak, például Pintér Béla, vagy Schilling Árpád is innen indultak. Én az Arvisurában eltöltött évek után csináltam egy saját társulatot, az Atlantis Színházat, ahol már elsősorban rendező voltam.
A képzőművészetektől teljesen elkanyarodott az életed?
Egyáltalán nem! Azért tartom csodálatosnak a színházat, mert összművészeti forma. Foglalkozom zenével, akár írni is tudok a darabokhoz; a látványvilág pedig, ami a rendezéseimben megjelenik, az én képzőművészeti alkotásom.
Akkor úgy tekintesz a rendezéseidre, mint egy képzőművész a munkáira?
Igen, sokszor nagyon fontos a képiség is.
Tudjuk, hogy művészcsaládból származol. A testvéreddel, Horgas Péterrel sokat dolgoztok együtt. Mindig egy húron pendültök?
Minden munkámat Péterrel csinálom, egy nyelvet beszélünk, együtt jártuk be a színház világába vezető utat. Vannak vízióim, amiket Péter nagyon jól tud kiegészíteni ötletekkel, vagy ő javasol olyat, ami engem fog meg.
A dzsungel könyvén is együtt dolgoztatok, ami Szombathelyen már-már legendássá vált. Régebbről mely darabokról ismerhetett a vasi közönség?
Több darabot is színpadra állítottam a Dzsungel előtt: először a Lüzisztratét, majd a Mesterdetektív című produkciót, utána következett a Szakmák Színháza, ami közös munka volt Jordán Tamással, később ennek folytatása lett a Mérnökszínház, ezután jött Maugli története.
A Dzsungel sikere meglepett téged?
Nagyon örülök a darab népszerűségének. Eleve sikerre van ítélve: nagyon jó szövegkönyve van, kiváló dalok vannak benne, egyszerűen könnyű megszeretni. Hallatlanul jó munka, szerelmes együttlét volt a csapattal dolgozni.
Nem zavart, hogy nem te voltál a koreográfus, hanem Bodor Johannáé volt a feladat?
Nem. Azért volt nagyon jó dolgozni Johannával, mert koncepcionálisan felvázoltam az elképzeléseimet, a mozgások mögötti lelki tartalmakat, ezek alapján pedig kiválóan működtünk együtt. Csodálatos szakembernek tartom.
Szokták mondani, hogy ha angol nyelven íródott volna, akkor biztosan ez válik világhírűvé. Tavaly egy másik musicallel, A padlással tértél vissza hozzánk. Úgy sejtjük, hogy az Ahogy tetszik-ben is lesz zenés-táncos elem.
Az előzőleg említett két darab kimondottan musical. Talán a szombathelyieknek meglepő lesz hallani, de nem vonzódom különösebben a musicalekhez! Nem keresem a lehetőséget, hogy musicalt rendezzek, kevés szólít meg közülük, ezek pont ilyenek voltak. Az Ahogy tetszik prózai darab, de hangsúlyos szerepet kap benne a zene. Nincsen műfaji behatároltságom, szeretek sportot űzni belőle, hogy minél többfélét alkossak.
Ha a musicalek nem is, de Shakespeare közel állhat hozzád, ő is szerette az átjárhatóságot.
Egyre több Shakespeare-t rendezek, nagyon vonz. Úgy érzem, hogy őt is érdekelték az álom és valóság határán szőtt történetek. Izgat a mitológiákkal való játék, nagyon szeretem a műveit. Ráadásul sok nézőpontból hozzá lehet nyúlni a Shakespeare-darabokhoz, ami nagy szabadságot ad a rendezőnek; a saját gondolataimat tudom a művein keresztül ábrázolni.
A Rómeó és Júliában rengeteg humorforrás van, mégis az a vége, ami. Shakespeare a vígjátékaiba is ültetett szomorú vagy véres történéseket.
Érdekes, hogy ezt mondod, mert pont ezzel a gondolattal kezdtük az elemzőpróbákat! Tetszik benne, hogy sokáig eldöntetlen, tragédia vagy vígjáték lesz-e a történetből. A Rómeó és Júlia lehetne akár vígjáték, a bajok megoldódhatnának, folyton ott ez a lehetőség is. Ugyanígy az Ahogy tetszik-ben ott lappang a tragédia, de háttérben marad. Sok izgalmas játékra ad lehetőséget!
Tavaly Szombathelyen Alföldi Róbert rendezte a Makrancos Katát. Rá jellemző, hogy szereti aktuálpolitikai utalásokkal megtölteni az előadását. Az Ahogy tetszik-ben is várhatunk hasonlót?
Elengedhetetlen, hogy a művészre hasson az a jelen, amiben él. Erre többféleképpen reflektálhat az egészen konkrét utalástól kezdve, az elvont ábrázolásokig. Nem gondolom, hogy csak a politikai helyzetből áll a jelen, rengeteg dolog érdekel azon kívül is. Az Ahogy tetszik-ben azonban pont vannak ilyen reflexiók, de nekem sosem lesz ez a fő rendező elv. Gondolok valamit a világról a maga összetettségében, remélem, hogy általában ez jelenik meg a színpadon.
Az Ahogy tetszik szövegét is átdolgoztad. Erre a ráncfelvarrás miatt volt szükség, vagy más célja van?
Nádasdy Ádám fordítása kiváló munka, de az eredeti dramaturgiát napjainkban elavultnak tartom. Shakespeare egy Rosalinda című pásztorjátékot dolgozott fel az akkori dramaturgiai rendszerben, számomra ez már nem értelmezhető. Shakespeare idejében nem volt szempont, hogy lélektanilag elemezzék a szereplőket: elfogadott volt jó vagy gonosz voltuk, a nagy jellemváltozásokat is magyarázat nélkül hagyták.
Maga Shakespeare vajon elgondolkodott ezeken a kérdéseken?
Úgy gondolom, hogy nem. Akkoriban nem volt nézői igény arra, hogy a nagy váltásoknak pszichológiai hitele legyen; napjainkban – úgy érzem – ez már nem tartható, elsősorban emiatt nyúltam bele a szövegbe és a dramaturgiába.
Manapság sokat vitatkoznak azon, hogy meg lehet-e változtatni nagy és tisztelt fordításokat, vagy akár műveket.
Szerintem erre pont Shakespeare ad választ és jogot: az ő korában sem játszottak egy darabot egyféleképpen. Egyes művekből készítettek hosszabb és rövidebb változatot, mindig a körülményekhez legjobban illőt adták elő. Shakespeare nagyon nyitott, tele vannak a művei aktuálpolitikával. Jelenszerűen kezelte a színházat, ez az irányadó elvem nekem is. Nem hiszek a kanonizált formákban.
Amikor megérkezel egy színházba, már előtte összeáll a fejedben a rendezendő darab? A szereposztásra, a látványra, színpadi megoldásokra gondolok.
Általában a rendezés előtt lejátszom a fejemben az előadást, de nagy nyitottság van bennem, hogy ez a próbafolyamat alatt változzék. A színészek sokszor jobban éreznek egyes pillanatokat belülről, de előfordulhat az is, hogy nekem nem tetszik már egy megálmodott jelenet. Mindenesetre kell a munka előtt egy határozott elképzelés, hogy mit akarok csinálni: a leghosszabb próbaidőszak is nagyon rövid! Magas színvonalon csak felkészülten lehet teljesíteni. Ha tudom, hol fogom megvalósítani a következő darabot, akkor nagyjából összeáll bennem a szereposztás, van elképzelésem róla, hogy kikkel szeretnék együtt dolgozni. De szeretek kockáztatni! Most is így volt. Még sosem dolgoztam Hartai Petrával, aki Rosalindát játszik, de mondhattam volna Edvi Henriettát vagy Bányai Kelemen Barnát is, de Orosz Róberttel és Gonda Katával sem dolgoztam együtt még rendezőként.
Akár évekkel előre is van egy-egy mű kapcsán koncepciód?
Nem, évekre előre ritkán, arra szerencsére nincsen időm, de a nyarakat többnyire ezzel töltöm.
A győri színház Dzsungelében élénk és zöld erdő volt a díszlet, itt nagyon meglepődtem, hogy „fehér a dzsungel”– aztán jött a fényfestés! De mi történik, ha csődöt mond a technika, ami a te rendezéseidhez elengedhetetlen? Pont az egyik A padlás előadáson szállt el majdnem minden, a hangpulttól kezdve a fényekig.
Az a világvége! Borzasztó érzés volt, hiszen rengeteget dolgoztunk rajta, különösen a látványon. De a színház ilyen: az a szépsége és félelmetessége, hogy a jelenben történik. Hála Istennek, olyan jó színészek vannak itt, hogy teljes értékű előadás tudott lenni a nehézségek ellenére.
A Weöres Sándor Színházat említve mindig hangsúlyozzák, mennyire jelentős dolog, hogy ilyen népszerű és rangos hely lett egy vidéki teátrum. Tényleg ekkora „csoda” egy jól működő vidéki színház?
Országosan jellemző, hogy a nézőszám érdekében hamar elcsúsznak könnyű irányba a színházak. Szombathely azért kiemelkedő hely, mert mer kockáztatni, nagyon bátor dolgokat is bevállal, ezek pedig rendre bejönnek. Ez az egyik alapja a magas szakmai minőségnek is, nem biztos, hogy minden vidéki nagyvárosra jellemző ez.
Az interjút Egervári György és Kocsis Marcell készítette.
A ház ajánlata: Ahogy tetszik, avagy Shakespeare Horgas módra!
