A 70-es évek mára már retrónak számít. Retro a zene, amit akkoriban hallgattak az emberek, retrók a ruhák és cipők, retrók az emberek, retro minden. Retro lesz minden, hogy főnixmadárként támadjon fel az új kor, egy újabb évtized. Még a madár is, amely a blokknak csapódik és forró aszfaltra zuhan, legalábbis a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Retromadár blokknak csapódik és forró aszfaltra zuhan című előadásában. Fantasztikus híradás a jelenségről, amely egyszerre készteti gondolkodásra és bűvöli el a közönséget.
A nézőt a terembe lépve, már helyfoglalás előtt magával ragadja a 70-es éveket idéző retro-világ, ami egy panelházi környezet sajátosságaival, jól ismert embertípusaival, a főszereplő kettős narrációján átszűrt emlékképet elevenít meg a már régen elmúlt időszakról díszlet formájában.
A Radu Afrim által írt és rendezett színmű díszlete egy blokk tökéletes mása, ahol az ablakok mindegyike más-más típusú karaktert, és más életutakat, személyes történeteket, álmokat, vágyakat, problémákat, konfliktusokat és ezekkel együtt jellemhibákat rejt. A káprázatos tér Irina Moscu díszlet- és jelmeztervező munkáját dicséri és támogatja bravúrosan a történet elbeszélését.
A darab cselekménye keretbe zárt, ezt a keretet pedig a főszereplő narrációja teremti meg, aki a darab felütésekor már felnőttként, retrospektív módon reflektál gyermekkori tapasztalataira és akkori önmagára. A történet elején a kisfiú és a felnőtt férfi egy monológban mesél múltjából átszűrődő emlékeiről, majd a felnőtt hang eltűnik, és a darab végéig csak a kisgyermeken keresztül látja a néző a ’70-es árvíz után állami blokklakásokban élők mindennapjait. A történetvezetés keretességének vizuális megfelelője a díszlet, amelynek fizikai kerete a blokk, a kisebb történetek pedig az ablakkeretekbe zárva elevenednek meg, és a blokk előtt fonódnak össze egy egész közösség életévé, a történet tehát többszörösen keretes.
A közeg, amelyben a darab játszódik, ismerős húrokat penget: a ködös éjszakában világító lámpák fénye, a környéken játszó gyerekek hangjai, a labda pattogása az aszfalton mind saját életünk képeit elevenítik meg. Nincs ez másként a lakókkal sem, hiszen a keményen dolgozó, szerető férj, az alkohollal küzdő, álmokat kergető, elégedetlen feleség, a delegációba küldött férj és annak magányos felesége, a tini szépfiú és az újonnan beköltözött mérnök, akiért rajonganak a naiv tinilányok, a megesett középiskolás, a hatodik osztályban ragadt, örökbefogadott fiú és testvére, az egyedülálló anya, az idős hölgy, és annak művész, provokatív lánya, az elvált asszony és csalfa férje, és a gyermekkori nagy szerelem alakja részei a blokk-enciklopédiánknak.
Különösen érdekes Olimpia és Polimpia karaktere. Mivel mindent a kisgyermek szemén, emlékezetén keresztül látunk, így a két lány boszorkányokra emlékeztető figurákként folyton megtöri a gyermeki lét vidámságát, a néző szemszögéből pedig a humorba valami rémisztőt csepegtetnek. Nem mellékes Laura, a gyermekkori szerelem személye sem, hiszen a főszereplő kiemelt figyelemben részesíti, így csak az ő sorsának alakulásáról, pontosabban szólva életének tragikus és korai végéről szerez tudomást a befogadó.
Minden, ami a színpadot betöltő, impozáns díszletben megelevenedik, az a kisfiú szubjektivitásában keletkezett emlékek sora. Természetesen megjelennek a kor sajátosságai és toposzai, legalábbis utalnak rájuk: rikítóan színes ruhák, a nő, akinek olyan a haja, mint az ABBA énekesnőjének, a kazettás magnó, az Azuga sör, a Dallas című amerikai sorozat, Sue Ellen neve és minden más, ami mára már retro. Ehhez a letűnt korhoz hozzátartoznak a Ceaușescu-rendszer sajátosságai is, hiszen az események a kommunista Romániában játszódnak. Nem maradhat ki a katonai behívó, a lakók órarendje, a reggeli torna, a tiszt megjelenése, készülődés Ceaușescu látogatására, a cédulával váltott élelmiszer, és az sem, hogy legyen egy Securitate-s rendőr a lakók között.
Bár a történet keretét egy elbeszéléssel elegyített monológ, vagyis visszaemlékezés teremti meg, ezt a közlésformát több szereplő használja gondolatai, vágyai, álmai megfogalmazására, vagy éppen saját tragikus sorsának megjövendölésére. A színpadi mű emellett bravúrosan alkalmazza a dialógusokat is, túlnyomó részt erre építve a humor forrását. A végén a visszaemlékezés helyett a felnőtt főhős elmélkedésének lehet szem-és fültanúja a színházközönség, ezzel a gondolatvezetéssel pedig visszavezeti az előadás a múltat a jelenbe.
Az előadás korhű és hitelességet fokozó eleme a zene, amely a 70-es évek nagy slágereit listázza. A Radu Afrim, Gáspár Álmos, Pál Petra és Roşaţă Cătălin által megálmodott, tökéletesen odaillő hanghatások, és a gondosan kiválogatott dalok komplementer-elemei a bemutatott kornak. A szórakoztató tánc Ruszuly Ervin ötletes koreográfiáját viszi színpadra. Nem kevésbé figyelemreméltó a darabhoz használt videomapping, amely egy újabb vetületet ad a műhöz és még inkább fokozza a közönség figyelmét, valamint üzenetet is közvetít, legyen az egy utalás, egy álomkép, egy színes elem, egy főnixmadár vagy akár egy időjelölő “NYÁR“ felirat.
A színészi játékot illetően nem tudunk kiemelni egyetlen szereplőt sem a karakterek sorából, hiszen az előadás integritásának szembeötlő tényezője, hogy mindegyik karakter ugyanolyan fontos, és egymással folytatott párbeszédeik, cselekvéseik formájában adják át az ábrázolt közösség létének elemeit. Nagyszerűen megformált karakterekre utal az is, hogy bár vannak nagyobb figyelmet követelő lakók, nem nyomják el a többieket, ők sem vonulnak háttérbe; a főszereplőt is sokkal inkább látásmódja, emlékezete és keretet teremtő narrátori funkciója emeli a darab kulcsfigurájává, mintsem a mozgalmasság.
Hogy a néző megtapasztalta-e a 70-es évek retrovilágának életérzését, vagy csak történetekből ismeri, az nem számít. Tükör ez a darab a múltba és útmutatás a jövőre: bárkik is voltunk évekkel ezelőtt, bárkik is vagyunk ma, mi is “retrók” leszünk, ha felnő néhány újabb generáció. A tragikomédiát Románia egyik legelismertebb rendezője saját szövegkönyve alapján vitte színre, a kiváló színművészeket felsorakoztató darab pedig tavaly a POSZT-on is képviseltette magát.
Írta és rendezte: Radu Afrim
Szereposztás:
László Csaba
Takács Örs mv.
B. Fülöp Erzsébet
Lőrinc Ágnes
Simon Boglárka-Katalin
Kádár Noémi
Gecse Ramóna
Csíki Szabolcs
Varga Balázs
Bokor Barna
Berekméri Katalin
Fülöp Bea
Kiss Bora
Varga Andrea
Ördög Miklós Levente
Tollas Gábor
P. Béres Ildikó
Biluska Annamária
Nagy Dorottya
Moldován Orsolya
Bartha László-Zsolt
Huszár Gábor mv.
Ruszuly Ervin
Kiss Péter mv.
Kiss Anna mv.
Sebesi Borbála mv.
Pál Mátyás Áron mv.
Sebesi Sarolt mv.
Hunyadi Virág mv.
Szakács László mv.
Díszlet- és jelmeztervező: Irina Moscu
Rendezőasszisztens: Fülöp Bea
A tervező asszisztense: Andreea Tecla
Videomapping: Andrei Cozlac
Videomapping asszisztens: Marian – Mina Mihai
Hangzásvilág: Radu Afrim, Gáspár Álmos, Pál Petra, Roşaţă Cătălin
Light Design: Aszalos Attila
Koreográfus: Ruszuly Ervin
Fordító: Sándor László
