A második napon megtudhattuk, hogy a V4 mögött természetesen a visegrádi négyek állnak, Csehország, Lengyelország, Magyarország és Szlovákia. Az együttműködésnek hála a fesztivál négy napja alatt ezen országok lakói lépnek fel és szórakoztatják a közönséget. A napok során egymást váltják a koncertek és a különböző színdarabok, amelyeknek zárásaként az utolsó napon a négy ország színészei együtt lépnek színpadra egy közös darabbal. A fesztivál során az idelátogatók egy V4 füzetben kapnak tájékoztatást arról, hogy mit érdemes megnézni, ha az országok valamelyikébe látogatnak, akár a fővárosban, akár a környező településeken. A harmadik napról írt tudósításunkat olvashatják.

A napot, mint minden reggel, most is a közösségi reggeli nyitja meg a kempingezők számára, ami egy adok-kapok alapú együtt reggelizés. A délután folyamán a Zadam Társulat előadását láthattuk, amely zenés kísérettel a némafilmek világát idézte fel a látogatók számára. Ezután ismét megnyitotta kapuit a Színházi Sátor, ahol ez alkalommal a szlovák Colorato Színház által színpadra állított William Shakespeare: Szeget szeggel című vígjátékát tekinthettük meg, amelyben komoly etnikai dilemmákat láthatunk, amikor egy engedékeny herceg átadja a hatalmát a törvénykezésben a szigorú Angelonak. A darab során különböző értékek állnak egymással szemben humorral fűszerezve.

A darab végeztével a zenéé lett a főszerep, így a Hangfoglaló Színpad után a Déli Színpad előtt bulizhatott a fesztiválközönség, eközben a foci vb negyeddöntőjéről sem maradt le senki, a Szerencsejáték Zrt. kivetítőjének hála. Félidőtől a Déli Színpadon Péterfy Bori & Love Band adott koncertet. A két déli színpadi koncert között egy olyan előadást láthattunk, amely négy Shakespeare-drámát is egyesített, Rómeó és Júlia történetét, a Szentivánéji álmot, a Hamletet, A vihart; a látványos jelmezek és maszkok teljesen magukkal ragadták a közönséget. A négyszáz éves drámáktól elszakadva a Vad Fruttikkal bulizhattunk tovább, majd éjféltájt a Necc Party vette át a színpadot és vezette tovább az éjszakába a jól szórakozó közönséget.

A VéNégy Fesztivált július 4-e és július 8-a között, Vácon tartották.


Brehlik Bence galériája