A Bolyaiban immáron 14. alkalommal rendezték meg az angol nyelvű Drámafesztivált, ahol általános és középiskolás diákok is megmutathatták magukat és kiélhették a kreativitásukat.
„To be, or not to be…”- írta le Shakespeare anno a mára már klasszikussá vált sorokat, melyek a színház máig talán legtöbbet ismételt mondatai közé léptek elő. Persze egy jól megírt történet mellett kiállni a színpadra és megszólalni félelem nélkül, a remegést leküzdve beszélni, hitelesen játszani és jól érezni magunkat – ezek mind a színjátszás alapjai.
Ezek az alapelvek jelentek meg a szombathelyi 2016-os Drámafesztiválon is. Nevéhez hűen a rendezvény nem verseny: nincsenek helyezések, csupán az arany, ezüst és a bronz minősítés. Ahogyan azt már megszokhattuk, a diákok és felkészítő tanáraik minden évben egyre magasabbra helyezik a mércét, ezzel évente emelve a rendezvény színvonalát, így volt ez idén is. Kreativitásból se volt hiány: volt olyan versmondó, akinek az előadása alatt barátnője pantomimezett a háttérben, vagy éppenséggel egy színdarab jelenetei között táncosokkal oldották meg a jelenetváltást.
Rengeteg érdekes és csodásan kivitelezett előadást vittek színre a résztvevők, legyen szó egy részeg matrózról, vagy akar magáról a Mamma Miáról. Nem volt tehát könnyű a zsűri (Wagner Anikó, V. Farkas László és Joós Erika) feladata, ezt ők maguk, valamint a konferanszié, Riffel Katalin is megerősítette. Az eredményhirdetés a Vándorkupa átadásával zárult, mely visszakerült a tavalyi tulajdonoshoz, az Oladihoz.
Nekem – mint olyan személynek, aki nyolc évig minden angol nyelvű Drámafesztiválon részt vett – felemelő volt látni és hallani, ahogy az egészen kicsik és a nagyobbak is magabiztosan állnak fel a színpadra, remek élményt nyújtva alakításaikkal a közönségnek. Egy apró hiba után folytatni és nem összeomlani, kisebb technikai malőrök után újrakezdeni, talpraesetten kezelni a lámpalázat egy hatalmas kincs, amit minden szereplő az élményei mellett útravalóként magával visz egy életen keresztül.
