A Szerda esti akusztik egy remek kezdeményezés, hiszen az ország legtehetségesebb zenészei, énekesei adják elő új köntösbe bújtatott szerzeményeiket. Így történt ez tegnap este is, hiszen az alternatív rock igazi úttörői, Leskovics Gábor és Molnár Balázs léptek fel Szombathelyen.

fotó: Herczeg Ákos

Leskovics Gábor – művésznevén Lecsó – már több mint 30 éve van a pályán, így nevét mindenki ismerheti a Pál Utcai Fiúkból és a Kiscsillag zenekarból. Tegnap remekül érvényesült a Molnár Balázzsal közös duója, ami nem meglepő, hiszen a PUF-ban is összedolgoztak már.
Várható volt, hogy sokakat érdekelni fog a rendezvény, hiszen egy nagy múltú zenekarról van szó, amelyet rengetegen szerettek, szeretnek – az előérzetünk pedig be is teljesült, szinte minden ülőhely foglalt volt a Sportház aulájában, akadtak olyanok is, akik állva nézték a koncertet.

fotó: Herczeg Ákos

Sok fellépéssel a háta mögött érkezett Lecsó, azonban elsőre mégis úgy tűnt, mintha zavarban lenne. Ez annak volt köszönhető, hogy ritkán, szinte sosem lépnek fel ilyen akusztikus formációban. Az ilyen koncertek általában személyesebbek, így volt ez náluk is, hiszen a dalok között barátságos hangulatú beszélgetés zajlott a fellépők és a közönség között.
Megtudtuk, hogyan készültek fel erre a fellépésre, illetve a dalszövegekbe való belerontás sem maradhatott ki a témák közül. Kiderült, hogy a próbákon még dobgép segítségével készült a duó a szombathelyi koncertre, aztán elhatározták, hogy nélküle állnak színpadra. Az már csak a sors furcsa fintorának volt köszönhető, hogy végül mégis igénybe vették azt.

fotó: Herczeg Ákos
fotó: Herczeg Ákos

A repertoár nagyon ismerős volt, hiszen rengeteg felvétel köszönt vissza a múltból, előfordult, hogy 30 éves sláger csendült fel. Természetesen nem maradhattak ki az újabb dalok sem, amelyek talán előbb-utóbb rákerülnek egy lemezre. Bánhatja, aki lemaradt a koncertről, mert igazi zenei utazásban volt részünk.

A koncertsorozat következő elemeként jövő héten a 30Y lép a színpadra.

Forrás: ugytudjuk.hu