Kevés színházi előadás mutat rá úgy az ember cselekedeteinek és döntéseinek hatására, mint ahogy Székely Csaba 10 című előadása teszi a Radnóti Színházban, mindezt pedig némiképp bibliai kontextusban, bőséges fekete humorral párosítva, 21. századi módon. Székely Csaba tollából, Sebestyén Aba rendezésében került bemutatásra 2018 decemberében a Radnóti Színház jelenlegi legnépszerűbb darabja, a tízparancsolatot feldolgozó előadás.
Az impozáns méretű és kinézetű Operett és Erkel Színházak között bújik meg a pici, de annál jelentőségteljesebb Radnóti Színház, melynek négyszeres POSzT-díjat nyert 10 című darabjáról szinte legendák keringenek, jegyet aligha lehetséges gond nélkül kapni rá. A kamaraszínház pici nézőterében ülve szinte templomi hangulatba kerülök, amikor leoltódnak a fények, és azok az ismerős dallamok csendülnek fel, melyeket öt éven keresztül minden szerdán, az iskolai istentiszteleten hallottam. Kellemes emlékeket ébreszt bennem, bár mi sosem énekeltünk latinul, ellentétben azzal a tíz személlyel, akik egy-egy széken ülve, szinte kifejezéstelen arccal éneklik a Biblia és Isten tízparancsolata közül az elsőt.
Minden személy egy parancsolat, minden parancsolat egy személy, aki megsérti azt, amelynek számát magán viseli valamilyen módon. Rajta a nyakkendőjén, tetoválásként a karján vagy a nyakán, egyfajta kitűzőként ráhímezve a ruházatára, beleivódva a személyiségébe. Senkinek sem tudjuk a nevét, mindenkinek csak a számát, a feltételezhető bűnét. Nem személyek ők, hanem tanulságok, figyelmeztetések és szemrehányások számunkra. A parancsolatok összefüggnek, logikus sorrendben követik egymást, ahogy annak a tíz személynek az élete is egy, vagy akár több ponton összeforr, akik ledermedve ülnek egymás mellett addig a pillanatig, mígnem egyikük felpattan, és egy óriási kamerát szorongatva beszélni kezd. Nem hozzánk, nem a többiekhez, hanem az Úrhoz. Hozzánk csak rajta keresztül, a színpad tetején, a fejük fölé szerelt három nagyképernyős tévén jut el, hogy mit lát maga Isten. Vannak mélyen vallásos karakterek, és vannak, akiket teljes mértékben hidegen hagy az egyház. A lehető legkülönbözőbb személyiségek összessége, néhol logikátlannak tűnő kavalkádja ez, amiben mindenki kap 20 percet, hogy elmesélje a történetét. Van köztük anyátlan, a pénz és játékgépek szenvedélyévé vált fiatalember (Vilmányi Benett), prostituált (Martinovics Dorina), plasztikai sebész (Schneider Zoltán), Irakban harcoló katona (Márfi Márk) és elvont, öregedő festőművész (Tóth Ildikó) is.
Az egyetlen nyilvánvaló közös pont bennük, hogy valamilyen szinten mindannyian hibákkal teli, teljes mértékben 21. századi furcsa alakok, bűnösök és áldozatok, akik kivétel nélkül a Remény-lakótelepről származnak, és próbálják levetkőzni a szegénység és reménytelenség béklyóit. A Székely Csaba által írt, Sebestyén Aba rendezésében színpadra került előadás kemény élettörténeteket és sorsokat feszeget, melyben szinte a karakterek minden mozdulata és döntése befolyással bír valaki másra, ahogy valószínűleg a mi döntéseink, kimondott szavaink is befolyásolják számtalan más ember sorsát. A címével és alapötletével ellentétben a 10 egyáltalán nem mélyen vallásos darab. Egyaránt szól istenkeresésről és istentelenségről, bűnökről és bűnhődésről, igazságról, igazságtalanságról, valamint a karakterek és a nézők önvizsgálatáról, miközben görbe tükröt tart a világ, de maga a tízparancsolat, Isten és az egyház elé is. Banális fekete humor kíséri végig a jelenteket sokszor tv-n felnagyítva. Egy apa, aki annyira rondának tartja a gyermekét, hogy belepusztul, kamasz fiúkra veszélyes szexuális ragadozóként jelenik meg egy pap, a paráználkodásra utaló rengeteg jel pedig csak hab a tortán.
Valójában azonban a 10 rendkívül szomorú és elgondolkodtató darab emberi sorsokról és életekről, ami csak kellő odafigyeléssel és érettséggel érthető meg igazán. Nincs grandiózus díszlet (Bartha József), mindössze tíz szék és egy metróbelsőszerű üvegfal, amely az épp szükséges helyiségekké alakul át a Radnóti Színház pici színpadán. Nincs is szükség ilyesmire, beszélnek az elrejtett, apró jelképek, a fantasztikus élőzene (Cári Tibor), az a páratlan 21. századi videós technika (Ágoston Gábor, Valóczki Dániel), melyhez hasonlót még soha, sehol nem láttam, valamint a színészek, akik mindannyian megdöbbentő módon hozzák a rájuk kiszabott parancsolatot, és a parancsolat száma mögött megbúvó hányatott sorsú karaktert.
