A Thália Színház egyik új, szeptemberi bemutatója során Woody Allen többszörösen Oscar-díjra jelölt, ma már talán egyik klasszikusnak számító filmjét, a Lövések a Broadwaynt vitte színpadra olyan színészekkel főszerepben, mint Szinetár Dóra, Mórocz Adrienn, Hevesi László és Ember Márk, mellékszereplőként Szabó Győző és Mentes Júlia. A cselekmény és a karakterek ugyanazok, mint az 1994-es filmben, pusztán musical révén itt gyakran dalra fakadnak a színészek, miközben fegyverekkel, boákkal, és szövegkönyvekkel hadonásznak, szerelembe esnek, virslikkel táncolnak, és gyilkolnak a színpadon.
Egy téglafal két ellentétes oldaláról ballonkabátos, kalapot viselő férfiak lőnek egymásra. A szervezett bűnözés közel 100 évvel ezelőtti, de akár manapság is ismeretes alakjai ők, akik a megnyerő külsejük mögött gyakran szörnyű történeteket és szörnyű tetteket rejtegetnek.
Először a 1930-as évek New Yorkjában vagyunk, ahol egy bár alulöltözött revütáncosnői közül az egyik, Olive Neal (Mórocz Adrienn) kényeskedve, sipító hangon panaszolja élete párjának, a maffiafőnök Nick Valentininek (Szabó Győző), hogy valójában sokkal többre hivatott annál, hogy bárokban táncoljon és mutogassa a testét, hiszen született színésznő.
Ezt követően egy lepukkant bérház egyik emeleti lakásában találjuk magunkat, ahol a több bukott darab után is reménykedő, törtető David Shayne (Hevesi László) drámaíró épp egy új művéről próbálja meggyőzni az ügynökét. A közös pont a két igencsak eltérő fő szál között éppen ez az ügynök, aki valahonnan ismeri a piszkos módon meggazdagodott Nick Valentinit, aki hajlandó anyagilag támogatni a színdarabot azért cserébe, hogy abban szerepet kap az ő Olive-ja, nyomában a személyi testőreként funkcionáló, szűkszavú, de annál fenyegetőbb Cheech-csel (Ember Márk), Nick szárnysegédjével.
Hamar kiderül azonban, hogy David Shayne darabját nem csak a tehetségtelen, kényes és idegesítő Olive teszi rosszá, hanem az a silány alaptörténet, amin még a kissé kiöregedő primadonna, Helen Sinclair (Szinetár Dóra) sem tud segíteni. Annál inkább a próbák alatt végig a nézőtéren ülő, unatkozó Cheech, aki leszólja a szereplők beszédstílusát, az unalmas történetet, a semmitmondó karaktereket, és ontani kezdi magából jobbnál jobb ötleteit, javaslatait, holott saját elmondása szerint az alapiskolát is éppen csak elvégezte.
Nem sokban, sőt, leginkább semmiben sem különbözik ez a sztori attól, ami Woody Allen 1994-es filmjében történik, éppen csak annyiban, hogy itt nem csak a színészeknek kell tudni énekelni és táncolni, hanem a maffiatagoknak is – Nick Valentini sokkal látványosabban teper a ki tudja hányadik hölgye kegyeiért, mint a filmbéli druszája.
Béres Attila rendezésében A Lövések a Broadwayn sokkal több, mint az eredeti film mókás maffiatörténete, amihez óriási mértékben hozzájárul Barta Dóra koreográfus, és Bolba Tamás zenei vezető munkája, nem beszélve arról a semmihez sem hasonlítható, egyedi látványvilágról, ami a led falaknak köszönhetően végigkíséri az előadást.
Miközben David Shayne az otthonában panaszolja a feleségének a színházi munka nehézségeit, addig az animált utcaképen ott pöfög néhány korabeli autó, időről-időre elszáguld az ablakban egy vonat, a New York-i felhőkarcolók között pedig hol Batman, hol Pókember tűnik fel, bár ez kissé ellentmondásos, mivel az ő karaktere csupán a 60-as években születik meg, mi pedig a színdarabban épp csak egy pár évvel vagyunk A Nagy Gatsby évtizede után.
Természetesen a háttér úgy változik, ahogy a helyszínek, de ilyen ehhez fogható meglepetések többször is felbukkannak az animációkon, vagy ha épp nem ott, akkor magán a színpadon, a legváratlanabb pillanatokban.
„Nem vagyunk zenés színház, de minden zenés színház büszke lenne erre a produkcióra” — mondta Kelemen József, a Thália Színház főrendezője a bemutatót követően, ez a kijelentés pedig aligha lehetne igazabb.
Bár nincs túl sok szerepe, Szabó Győző hősszerelmes maffiafőnök karaktere üdítő színfolt az egyébként is színes és szórakoztató karakterek özöne között. Mórocz Adrienn Olive-ként való fülsértő, de nevetséges kényeskedését tökéletesen ellensúlyozza Szinetár Dóra kissé megcsömörlött primadonnája, ahogy a folyton elégedetlenkedő, szorongó, valójában pocsék drámaíró David Shayne is teljes ellentéte Cheech rideg szigorúságának, őszinteségének, és fel-felbukkanó lelkesedésének a színház, és a felfedezett új tehetsége iránt, akinek megformálójára, Ember Márkra mintha ráöntötték volna a karaktert.
Túl sok mondanivalót nem rejt magában ez a nagyszabású zenés produkció, hacsak azt nem vonjuk le belőle tanulságként, hogy nem érdemes tehetségtelen önjelöltként színészi babérokra törni egy maffiavezér hátán felkapaszkodva, ahogy egyébként pénzt sem igazán javasolt elfogadni ettől a maffiavezértől, akinek az utolsó monológjából kiderül, hogy a gyümölcsök, azok közül is kiváltképp a banán, okozták élete legnagyobb traumáját. Annál szórakoztatóbb és színesebb viszont ez a 30-as éveket tökéletesen megidéző komikus musical, benne jobbnál-jobb színészekkel, dalokkal, és modern színházi elemekkel.
Kiemelt kép: thalia.hu
