Mindössze 27 éves, de sorra zsebeli be a díjakat Dobó Enikő, a kecskeméti Katona József Színház színésznője – augusztusban a szarvasi Magyar Teátrum Nyári Fesztiválon kapta meg a legjobb női mellékszereplőnek járó elismerést a Függöny fel! című darabban játszott szerepéért. A műben alakított kettős szerep közel áll hozzá: a színpadon töltött hat év alatt már számtalanszor bizonyította sokoldalúságát.
Amikor legutóbb találkoztunk, már Prima-díjas színésznő voltál és éppen Soós Imre-díjjal tüntettek ki, most pedig tessék: itt egy újabb elismerés. Milyen érzés ilyen fiatalon ennyi díjat kapni?
Igazából minden díj mindig nagyon jókor, a legjobbkor jön: az ember ilyenkor azt érzi, hogy: „Istenem, akkor lehet, hogy nem hiába léptem erre a pályára, talán tényleg eljut az emberek szívéhez-lelkéhez az, amit közölni szeretnék.” Nekem különösen azok a díjak fontosak, amiket a színháztól, a közönségtől kapok, Kecskemétről. Ez a szarvasi díj is egy igazán pozitív megerősítés volt így az évad végén, egyféle biztatás, hogy jó irányban vagy, érdemes ezen a pályán lenned.
Ezt a díjat a Függöny fel! című darabban játszott szerepedért kaptad, amiben tulajdonképpen két szerepet játszol el, Brooke és Vicki személyeiben. Kihívást jelentett maga a karakter, illetve a kettős szerep? Szeretted?
Nagyon szerettem ezt a szerepet! Van ez a tipikus karakter, a buta szőke nő, aminek meg van az esélye, hogy átbillen egy érdektelen, idegesítő, ostoba libává. Nekem az volt a célom, hogy semmiképp ne legyen ellenszenves, sokkal inkább egy gyermekien naiv, szerethető figura. Emellett ugye hoztam a „rossz színészt” – aki kinéz a közönségre, úgy mondja a szöveget, hogy azt sem tudja, miről beszél, egyáltalán nem figyel a partnerére, és történhet bármi, ő mint egy robot, ami meghibásodott, egyszerűen menthetetlen. Úgy általában halvány fogalma sincs, mit és miért csinál, csak a külsőségek számítanak, hogy szép legyen, vonuljon… Pont azt a színésznőt próbáltam eljátszani, ami én sosem szeretnék lenni.
Aki látta már ezt a darabot, biztosan felmerül benne a kérdés: tényleg ilyen mozgalmasan és bakikkal telis-tele zajlik az élet a színpadon?
Persze, mindig vannak bakik, megmosolyogtató pillanatok, ezek elkerülhetetlenek, hiszen minden este a pillanat szüli a helyzetet, a meglepetéseket nem tudhatjuk előre. Például, ha véletlenül nem kerül be egy kellék; vagy mondok jobbat: a partnered!
Történt már veled hasonló?
Igen, például egyszer nem mentem be egy jelenetre. A Marica grófnőben Lizát játszottam, kimentem a színpadról, és azt gondoltam, hogy a következő felvonás jön már, át kell öltöznöm. Szépen elkezdtük átvenni a ruhámat, amikor meghallottam: „Enikő, sürgető, Enikő!” Akkor jöttem rá, hogy még volt egy jelenetem abban a felvonásban. Elkezdtük az öltöztetőkkel letépni a ruhát, felvenni a másikat, de hát fűzős volt, össze-vissza bontogattak. Közben csak arra tudtam gondolni, hogy már rég a színpadon kéne lennem. Az a jelenet úgy kezdődött, hogy Sirkó László meg Kiss Zoltán egy hatalmas mulatság után alszanak, én pedig bemegyek felébreszteni őket. Hát, én nem mentem, a színpad pedig gyakorlatilag állt némán, két alvó emberrel. De természetesen nem kell félteni Lacit és Zolit, ugyanis nagyon gyorsan konstatálták, hogy valami baj történhetett a háttérben, ezért Sirkó Laci elkezdett álmában beszélni, aztán Kiss Zoli felkelt, felébresztette Lacit és folytatva az előző esti ramazúrit, még ittas állapotban beszélgetni és énekelni kezdtek… Arra gondoltam, hogy kész, engem most kirúgnak, tönkretettem az aznap esti előadást, majd mire beértem a színpadra, azt láttam, hogy az egész ház nevet! Zseniálisan mentették meg a helyzetet, poén poén hátán landolt. Egy barátnőm ott volt aznap este, neki fel sem tűnt az egész. Ezek után zavaromban még ki is csaptam egy lepedővel Zoli szemét, mert annyira ideges voltam, hogy alig bírtam visszazökkenni. És persze ez összesen körülbelül egy-két perc késés lehetett, de ez idő alatt öregedtem pár évet. Hát, ilyen egy vicces este a színházban.
Marica grófnő, Csókos asszony, Mágnás Miska, Csárdáskirálynő, most pedig a Cirkuszhercegnő: sorra osztják rád a primadonna szerepeket. Közel áll ez a te világodhoz?
Nagyon szeretem ezeket a szerepeket is, noha prózai szakon végeztem, és mindig inkább a drámaibb szerepekhez vonzódtam, de közben karakterileg inkább komikusabb alkat vagyok: merek bátran, vastag ecsetvonásokkal karaktert formálni. Néha primadonna vagyok, más darabokban lehetek naiva, komika, bohóc és drámai hősnő is. De egy szó mint száz, imádok játszani, mindegy milyen szerepet.
Ez a sok minden a hétköznapi életben is benned van? A bohóc, a primadonna és a drámahősnő?
Biztosan. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem, az ember nem tudja levetkőzni ezeket a tulajdonságokat. Én is tudok ugyanolyan kajla, vagy akár hisztérika, primadonna lenni, mint mindenki más, vagy mint a szerepeim. Vannak kiegyensúlyozottabb periódusaim és mélypontjaim. Bár az igazat megvallva nem sok szabadidőm volt ez idáig, ezért is lesz nagyon jó most az El Camino, ahol kicsit talán belekóstolhatok abba, hogy ki is vagyok én valójában.
Szóval az El Camino-ra készülsz? Mikor fogsz menni?
Most, ősszel.
Mit vársz az utazástól?
Évek óta tervezem, érdekel ez az út. Szeretnék kiszakadni, egyedül lenni, kihívásokkal, kérdésekkel szembenézni, feszegetni a határaimat, magamba szállni, összegezni az elmúlt időszakot, és még sorolhatnám.
Ha már összegzés: hogyan értékeled az előző évadot?
A Csárdáskirálynő egy életre szóló élményt adott, életem egyik legszebb szerepe, és óriási ajándék, hogy ilyen fiatalon eljátszhatom. Sokat tanultam a kollégáktól, és azt gondolom, hogy a színészi pályámra vonatkozó „felnőtté válási folyamat” is felgyorsult időközben. Visszahúzott egy mélypontról, bizonytalanságból, ami korábban kialakult bennem. Nagyon meghatározó volt idén a Vérnász is, vagy a Függöny fel!, amiről már beszéltünk, aztán pedig meglepetésként a Cirkuszhercegnő. A premierre a Margitszigeten került sor háromezer ember előtt, és furcsa ezt mondani, de azt gondolom, hogy nem tudnám most jobban megcsinálni. Idáig nem tapasztalt nyugalom töltött el a bemutató napján.
Miből merítetted a nyugalmad?
A szeretteimből, a családomból és a barátaimból.
Több interjúdban említetted már, hogy Ibsen Nóráját szeretnéd eljátszani. Miért áll közel annyira a szívedhez ez a szerep?
Még fiatalkoromban talált rám a mű, és már akkor is azt gondoltam, hogy ez az egyik legőszintébb és legerősebb darab a női sorsról. Nagyon tudok azonosulni Nórával. Például ő is állandóan édességevésbe menekül. Viccet félretéve, úgy általában véve azt gondolom, hogy „Atyaég, én ezt nagyon értem és érzem!” Hiszek abban, hogy mindenkinek joga van a boldogsághoz, a saját boldogságához, kicsit talán önző módon is. Tudni kell döntéseket hozni, akár egy rossz házasságból kilépni, változtatni az életünkön, esélyt adni magunknak és másoknak. Számomra ez a mű erről szól. Hiszek az erős nőkben, és nagyon szeretem az ilyen példákat magam elé állítani.
