“Ha a Nap feljött, tudom, hogy nekem is fel kell kelnem” – Interjú Molnár Piroskával

Szabó Eszter 2018. aug. 31. 0 0

Az idei Szegedi Szabadtéri Játékok egyik előadása a Magyarországon először bemutatott Apáca Show volt, amelynek zárdafőnök-asszonyát Molnár Piroska játssza; a darabbal ősszel turnéra is indulnak. A szabadtéri játékokról már hazaérkezett Molnár Piroskával találkoztunk, hogy meséljen nekünk a szegedi élményekről, és persze sok minden másról is.

Milyen volt az előadás visszhangja?

Szerintem nagy siker volt, de erről a kritikusokat is meg kellene kérdezni. Ha a siker kérdéséről van szó, én a kollégáktól és a rendezőtől tájékozódom.

Szente Vajk rendezte az előadást, akivel még nem dolgozott. Hogyan ment a közös munka?

Láttam már munkáit, de engem még valóban nem rendezett. Azt kaptam, amit vártam: hihetetlenül jól dolgozik, felkészült, egy hangos szó nem hagyja el a száját. Nem lehetett könnyű dolga, hiszen sokszereplős előadásról beszélünk, de abszolút kézben tartott mindent. Egyébként pedig sok olyan színészkollégával ismerkedhettem meg, akikkel személyesen még nem volt szerencsém találkozni. De hadd említsem meg Feke Pált, akiről bár tudtam, hogy kiváló énekes, de azt nem sejtettem, hogy ilyen zseniális színész is egyben. Tehát egy remek csapat jött össze.

Mi történik akkor, ha rossz közegben kell dolgozni?

Minden közegben lehet dolgozni, olyankor a színész nyel egy nagyot. Garas Dezsőtől szoktam idézni egy remek mondást: „Az amatőr csak akkor játszik, ha kedve van, a profinak mindig muszáj. És az amatőrnek valahogy mindig van kedve.”.  Ez nagyon igaz!

Azt vettem észre az Önnel készült interjúkból, hogy nem igazán tud fürdőzni a kedves szavakban, amiket magáról írnak vagy mondanak, noha szinte csak pozitív kritikákkal illetik.

Igen, nos, fürdőzni a Balatonban kell. Nem igazán szoktam ezen gondolkodni, nem vagyok nagy visszatekintgető sem, hiszen jön a következő este, ahol ismét helyt kell állni.

De ha éppen motiváció hiányában szenved, nem tud erőt adni egy-két kedves szó?

Erőt más ad. A kollégák szeretete, a közös cél, hogy együtt akarunk elérni valamit.

Ha már a Balatont említette, volt nyaralni az idén?

Sajnos nem. Még kétszer öt olyan napom lesz, ami szabad, ezeket igyekszem okosan beosztani. Hévíz van a pakliban, ahol fel tudnék töltődni, hiszen a szegedi színpad nagy megpróbáltatás volt a térdeimnek. Ráadásul a díszlet nem túl színészbarát a sok csigalépcsőjével.

Fotó: Keszte Bálint

Egy riportban egyszer azt nyilatkozta, hogy nem vágyott rá soha, hogy a metrón felismerjék.

Igen, az a helyzet, hogy ez tud zavaró is lenni, amikor az embert hátba veregetik… Egyébként igyekszem egészen más lenni civilben, mint a színpadon, így inkább a hangomra szokták felkapni a fejüket. Ráadásul koromnál fogva el kell hagynom a tömegközlekedési eszközöket. Hozzáteszem, nagy fájdalmamra, hiszen sokat ad az embernek, ha embertársai között van. De ha este játszom, nem eshetek be úgy a színházba, hogy éppen ki vagyok borulva, mert láttam, hogy embertársaink néha miként viselkednek egymással.

Bosszankodó típus?

Ha ilyent látok, azon sokáig rágódom.

Mindent mélyen él meg?

Igen, és az a helyzet egyre több rosszat tapasztalok, vagy csak én járok mindig olyan környezeteben. De egyébként szerencsére a jó dolgokat is sokáig őrizgetem.

Szemet szúrt, hogy a legtöbb interjújában szóba kerülnek a fiatalok, mindig megvédi őket.

Igen. Nagy marhaságnak tartom, amikor azt mondják: „ezek a mai fiatalok”. Sőt, ha a mai fiatalok elfogadják azt, hogy mi is éppen ilyen fiatalok voltunk, az számomra megtiszteltetés. Boldog vagyok, hogy a Színművészetin taníthattam beszédet, illetve a Zeneművészetin is egy évig oktattam tíz operistát. Fiatalok között jó lenni, kinyitja az ember szemét. El kell fogadni azt, hogy nem biztos, hogy ma egy Krúdy-regénnyel mennek el aludni, hanem egy telefonnal; de lehet, hogy éppen egy Krúdy-regényre kattintanak rá!

Fotó: Keszte Bálint

Ha már kattintgatás. Hogyan áll a technikai „kütyükkel”?

Kezdetben ellenálltam, de nagy szerencsémre már megbékéltem ezekkel. Ma már úgy használom a gépet, a telefont, hogy bármikor el tudok küldeni egy emailt, vagy például a szövegtanulásnál pár kattintás és kinyomtatom magamnak a szöveget. Sőt, nyaralásra sem kell húsz könyvet bepakolni a bőröndbe, hiszen letöltöm az E-bookra, amit olvasni szeretnék és máris nem kell cipekedni.

Két évvel ezelőtt azt nyilatkozta, lassan meg kellene már tanulnia nemet mondani. Halad ezzel?

Igen, az a helyzet, hogy minden felkérésnél találok valamit, ami miatt rábólintok. Akár azt, hogy még nem dolgoztam a rendezővel, akár a szerep olyan, ami kíváncsivá tesz. Úgy látszik ez a gyengém. Talán nem szép ezt mondani, de a közelmúltban játszottam egy ifjúsági sorozatban, amiről most azt vallom, lehetséges, hogy nem kellett volna bevállalnom. Teher volt a hajnali fogatás, onnan próba, este előadás. De ott is volt bennem egy érzés, hogy nézzük meg, milyen lesz.

Egyfajta kíváncsiság is vezérelheti?

Az is. De már erősen gyakorlok nemet mondani. Sok mindent meg kell gondolnom, mit bírok és mit nem. Hiba, amikor úgy tesz az ember, mintha nem lenne tisztában az életkorával. Szellemileg szerencsére nincsen semmi baj.

Vannak babonái?

Nincsenek. Semmi ezotéria! De érdekes ez a dolog. Nemrég Csókay András professzorral hallgattam egy interjút, aki azt mondta, hogy imádkozás közben jött rá egy módszerre. Ez tőlem annyira távol áll, szinte leesett az állam. Aztán rájöttem, hogy mennyire tiszteletben kell tartani a másik gondolatát, a másik tapasztalatát. Még ha nekem furcsa is volt ezt hallanom, rá kellett jönnöm, hogy ha ezt egy komoly ember mondja, akkor nekem komolyan kell vennem, és meg kell értenem, hogy neki mi adja az erőt.

És Önnek mi adja az erőt?

Ha látom, hogy feljött a Nap, hiszen tudom, akkor nekem is föl kell kelnem. Abban hiszek, hogy ha már élünk, akkor éljünk. El kell indulni, csinálni kell a dolgunkat!

Kiemelt kép: Keszte Bálint fotója

Tags: Apáca Show, Csókay András, Feke Pál, interjú, Molnár Piroska, portré, Szegedi Szabadtéri Játékok, Szente Vajk, színész, Színház Categories: PORTRÉ
Related Posts