Február 25-én, a Budapest Táncfesztivál tizedik napján a MüPa adott otthont a Magyar Nemzeti Balett Threestyle című előadásának. Az est során (ismét) bebizonyosodott, hogy a balett hihetetlenül sokoldalú, rendelkezik rengeteg különböző arccal, hangulattal, mozdulattal és hatással. Mi pedig csak ámulunk: ez mind-mind balett?
Három, egymástól nagyon eltérő stílus elevenedett meg a színpadon az est folyamán: balett és tangó érzéki, szenvedélyes keveredése, a modern és kortárs balett elegyének ösztönös, zsigerből jövő, a (táncosokból és nézőkből is) lúdbőrzést kiváltó mozdulatai és a klasszikus balett feszes, energikus, erőteljes, lélegzetelállító ugrásai, forgásai, amelyeket mintha nem is emberek, hanem valamiféle természetfeletti erők produkálnának.
5 tangó
Az este első balettjében két műfaj ötvözését láthattuk: a balett felkérte a tangót egy táncra – pontosabban öt táncra. A balerinák és partnereik a klasszikus balett kecsességét olvasztották össze a tangó szenvedélyességével. A spicc cipőben való tangózás látványa – még ha valójában az 5 tangó elsősorban mégiscsak a balett műfaját képviselte is – merőben új élmény volt. Ahogyan a látvány, úgy a zene is egy érdekes és szokatlan, de lelket simogató elegyét alkotta e két műfajnak. Az öt kisebb tangó felállásában és hangulatában is változatos volt: szemtanúi lehettünk például egy klasszikus női-férfi felállás táncának, egy szokatlanabb, ám nem kevésbé szenvedélyes férfi páros tangójának, valamint egy harsányabb, látványos produkciónak is, amely során egyszerre hat pár „balett-tangózott”, hol gyönyörű szinkronban, hol pedig „zűrzavart” keltve, elszakadva a többiektől, és csak páron belül, egymásra figyelve.
Bedroom Folk
A Bedroom Folk olyasvalami, amit nagyon nehéz szavakba önteni. A nyolc táncos mozdulatai nem is igazán táncosokat, hanem ösztönöket, érzéseket és belső feszültséget idéznek. A táncosok teste végig együtt mozog, egy tömegben, szinte masszává olvadva. Egyszerre gyönyörű, ijesztő és nagyon furcsa mindaz, ami a színpadon a táncosok jelenlétével, kisugárzásával, mozdulataival és a szívdobogást idéző, lüktető zenével megelevenedik a színpadon. A fényekkel-árnyékokkal való játék pedig még tovább fokozta a hatást. Nem szeretem az olyan közhelyeket, mint a „mai rohanó világunkban egyre nehezebb megállni és kiszakadni kicsit”, ezt a semmihez sem fogható csodát mégis úgy néztem, mint akit kiszakítottak a földi világból, semmire másra nem tud figyelni, csakis arra, ami a színpadon történik. Kizárólagos, szinte fárasztó koncentrációval figyeltem ezt a már-már veszélyesen beszippantó mesterművet. Amit tényleg nem lehet elmagyarázni – ezt látni kell.
A tökéletesség szédítő ereje
Olyan energikus, erőteljes mozdulatok, ugrások, feszes, kitartott pózok, végtelenségbe nyúló ugrások tarkították a Tökéletesség szédítő erejét, hogy felmerül bennünk: a balett-táncosok nem is emberek. Emelések, ugrások és forgások olyan tökéletes kivitelezését szedte csokorba ez a darab, mintha az lett volna a célja, hogy garantáltan mindenki álla leessen és még pislogni is elfelejtsen. Nem voltak üresjáratok, „pihenők”, megállás nélkül zúdult elejétől a végéig – valójában minden: az energia, a lendület. A balerinák kecsessége sem a könnyedséget vagy a légiességet fejezte ki, sokkal inkább az erőt, a feszességet, a dinamikát. Akárcsak a Bedroom Folksnál, itt is sodródtunk mindvégig, csak egészen másképpen; míg az előző tánc inkább zsigerileg, a bensőnkre hatott, addig a Tökéletesség szédítő ereje a mozdulatok fizikai tökéletessége által volt elkápráztató.
A három produkció bemutatta azt, hogy mennyi minden rejlik a balettban. Mennyi különböző érzést és hangulatot képes kiváltani, mennyi különböző technikát tud felmutatni, milyen sokféle módon lehetséges kiteljesedni benne. És ez még mindig nem minden, amire a balett képes.
Kiemelt kép: tanc.reblog.hu
