Ősbemutatóra készül a Szegedi Nemzeti Színház, ráadásul nem is akármilyenre. Mindenki nagy izgalommal várja már a 2019/2020-as évad egyik legkiemelkedőbb bemutatóját, a Mohácsi-testvérek Johanna című legújabb darabját. Az első olvasópróba után az előadással kapcsolatban kérdeztük az alkotókat.
Aránylag hosszabb idő után jelentkeztek új darabbal. Honnan jött az ötlet, hogy ezt a történetet dolgozzák fel?
Mohácsi János: Ez egészen egyszerű, a felkérés miatt. Nekem eszembe sem jutott volna. Nem szeretem sem Shaw, sem Anouilh darabját. A témát is nagyon epikusnak tartom, de tiszteletben tartom a felkérést.
Ezek szerint Shaw darabját egyáltalán nem használták fel. Milyen forrásokból építkeztek?
M. J.: Csak történeti forrásokból, tényekből.
Hogy nézett ki a darabírás folyamata?
Mohácsi István: Leültem a gép elé, és olvasgattam a Wikipédiát, történelmi feljegyzéseket a száz éves háborúról, filmeket néztem, megismertem a történelmi kontextust, és csak írtam, ami jött.
Lesz-e a darabnak valami kiemelhető mondanivalója, üzenete?
M. J.: Szerintem az a darab, aminek az üzenetét meg lehet fogalmazni egy mondatban, azt nem érdemes színpadra állítani. Annál jóval gazdagabb lesz ez a dolog, sőt nagyon szeretném, ha ellentmondó dolgokat tudnék üzenni, mint ahogy a megírt darabban is ellentmondások vannak.
Tehát mindenkiben szülessen meg a saját értelmezése?
M. J.: Az már egy nagyon előrehaladott dolog lenne, én nagyon boldog lennék, ha egy vicces előadást tudnánk csinálni, ami után tán még meg is hatódnak a nézők.
M. I.: Nekem az a lényeg, hogy ne unatkozzanak a nézők. Ez az egyetlen vágyam.
Említették korábban, hogy olyan előadást szeretnének csinálni, aminek a végén állva sír és nevet a nézőtér. Ennek a történetnek alapvetően igen komoly témája van, de az első olvasópróba után láthattuk, hogy sikerült olyan megközelítéssel feldolgozni, hogy valóban lehessen rajta nevetni.
M. J.: Igen, ez egy tragikus történet, de abban a pár évben, ami ennek a lánynak jutott, azért nem biztos, hogy csak tragédiák voltak. Azt meg nem lehet élve kibírni, ha végig csak a szélsőségekkel foglalkozunk. Abban megegyeztünk Isóval, hogy a szélsőségeket is csak a maga vicces formájában akarjuk megmutatni: az ember ne tudja, sírjon-e vagy nevessen. Különben borzalmasan unalmas lesz, és ez terheli is a nézőt, amit mi nem szeretünk.
Ezúttal is lesz valamilyen aktualizálási szándéka az előadásnak?
M. J.: Nem, ez most nem arról szól. Ennek a lánynak a története alapján szeretnék, én legalábbis, egy elég nagy asszociációs hálót felépíteni, ami végül mégiscsak arrafelé mutat, hogy egyáltalán hogyan történhet ez meg. Hiába tudjuk, hogy megégették őt, annyi történelmi kontextusa van ennek a dolognak, amit ma nem fogunk fel ép ésszel. És nem csak a mobiltelefonok miatt, hanem mert teljesen megváltozott a társadalom körülöttünk. De mivel nem biztos, hogy érthető lesz, azt a bizonyos történelmi dolgot nem tudjuk feltenni a színpadra, és valószínűleg nem is lenne helyes.
Az olvasópróbán említették, hogy a zeneiségnek fontos szerepe lesz a darabban. Hogyan fog ez megjelenni?
M. J.: A szövegből érződik, hogy szinte megköveteli a zenei effekteket. Biztos lesznek kitüntetett dolgok, amiket én a zenére fogok bízni, ezt viszont nem nagyon mondanám el előre. De a szereplők nem fognak folyamatosan dalra fakadni. Nem csinálunk musicalt, még ha egy-egy dal be is kerül valahova. De a formai megoldások kitalálása még előttünk van. Az viszont biztos, hogy az egész előadást át fogja szőni a zene. Szinte az elejétől a végéig szólni fog Kovács Márton népi zenekara. (mosolyog) De a pontos effekteket még nem tudom.
Az, hogy testvérekként mindig együtt dolgoztok, az meghatározó minden alkotásotokra nézve. Hogyan tudtok hatékonyan együttműködni? Szoktak felmerülni konfliktusok?
M. J.: Van, amiben nem értünk egyet.
M. I.: De ezek általában szakmai dolgok.
M. J.: Mindketten meggyőzhetőek vagyunk.
M. I.: Van, amiben kiegészítjük egymást, van, amiben vitázgatunk, de ez összességében tök jó.
M. J.: És tulajdonképpen meg is szoktuk ezt a dolgot, igazából már fel se tűnik. Vér még nem folyt.
A Johannát 2020. február 21-én láthatja majd először a Szegedi Nemzeti Színház közönsége.
Szerző: Tfirst Mariann
