„Újra szabad. Ha megfontoltan is, de ez az érzés hatja át a Radnóti társulatát és tágabb viszonylatban a társadalmunkat. Ez a világjárvány a bizalomba vetett hitünket tépázta meg, mindannyiunknak vissza kell térnünk a megszokott kerékvágásba, miközben pontosan tudjuk, hogy újat kell kialakítanunk vagy a megszokottat másként járni. De bízunk abban, hogy a közönségünk hamarosan újra megtölti a színház tereit” – üzeni Kováts Adél.

Rajtra készen hat bemutatóval, köztük két ősbemutatóval készül a Radnóti Miklós Színház a 2020|2021-es évadra. A tervek szerint ősztől normál üzemmódban nyit a színház, két premiert is időzítve szeptemberre. A társulat is átrendeződik a következő évadban, Kelemen József és Vilmányi Benett megy el a színházból. A Radnóti társulata jövő évadtól három új fiatal taggal bővül: a színházhoz szerződik a Junior Príma-díjas Mészáros Blanka, aki az elmúlt években kivételes tehetségével és nagy formátumú alakításaival generációjának egyik legfontosabb színésznőjévé vált. Diplomázása után a Katona József Színház tagja volt, ahol a Jeanne d’Arc – a jelenidő vitrinében címszerepéért 2019-ben elnyerte a Színházi Kritikusok Céhe legjobb színésznőnek járó díját. A színház csapatát erősíti a jövőben Baki Dániel, aki számos független és kőszínházi produkcióban bizonyította, hogy jelentős és sokoldalú színész, tele tűzzel, játékos és szerethető energiákkal. A Radnótihoz szerződik Nagy Márk, akit a nézők legfőképp a Nemzeti Színházban láthattak, ahol többek között eljátszotta a 2019-es POSZT legjobb előadás díját elnyerő Woyzeck címszerepét. Mind a fiatal, mind pedig az idősebb rendezőgeneráció szívesen dolgozik vele, színészi lendülete és karizmája minden alakításán átsugárzik.

Csapodár madárka

Az idei évadban kezdte el próbálni a társulat, de a járványhelyzet miatt végül szeptemberben fogják bemutatni Ruzante Csapodár madárka című reneszánsz komédiáját Szőcs Artur rendezésében, aki először dolgozik a színház társulatával. A Radnóti számára Peer Krisztián, a kortárs magyar költészet eredeti, kendőzetlen hangú alkotója készített a darabból új átiratot. Peer könnyed szemtelenséggel reflektál a darab keletkezésének korára és az azóta eltelt időre; átiratában a korabeli figurák, ügyeskedéseik és viszonyaik kortárs életfilozófiákként és kapcsolati dinamikákként jelennek meg. Az előadásban Rusznák Andrást, Sodró Elizát, Pál Andrást, Baki Dánielt és Bálint Andrást láthatják a nézők, díszlet Slárku Anett, jelmez Kovács Andrea, zene Nagy János munkája, dramaturg Sándor Júlia.

Fotó: Valóczki Dániel

Gina

Szeptemberben a második évadát kezdő alternatív játszóhelyen, a Radnóti Tesla Laborban tartják a következő bemutatót. A Gina című kortárs magyar színdarab az aktuális társadalmi problémákat feszegető előadásaink sorába illik, amely megtörtént eset alapján készül: egy középosztálybeli házaspár élsportoló fia csoportos szexuális abúzus elkövetőjévé válik. E helyzet feldolgozását vizsgálja a történet, nem a tettes vagy az áldozat, hanem a szülők szemszögéből. Az előadás írója és rendezője a filmrendezőként is ismert Schwechtje Mihály, aki első színházi munkájával, az Örökséggel tette le névjegyét a színházi szakmában. Egyedi módszerrel dolgozik a társulattal: az ősbemutató szövegkönyvét a próbafolyamat alatt, a színészekkel együttműködve, az ő improvizációik alapján írja. László Zsolt, Schneider Zoltán, Martin Márta és Nagy Márk mellett vendégként Török-Illyés Orsolya, Moldvai Kiss Andrea, Hajdu Lujza és Szőke Abigél csatlakozik a csapathoz, a látványt Izsák Lili tervezi, az előadás dramaturgja Kelemen Kristóf.

Don Carlos

Az évad harmadik, novemberi bemutatója Schiller Don Carlosa a frissen végzett Nagy Péter István rendezésében. A spanyol királyi udvarban játszódó családi- és politikai tragédia generációk ütközésének történeteként kerül színre a Radnóti színpadán. Egy mozdíthatatlanságba merevedett társadalom tétlenségre kárhoztatott fiataljai feszülnek apáik világának és annak korlátainak. A nagy német klasszikust kortársunkként újraolvasó előadáshoz Sándor Júlia és Nagy Péter István – akiknek közös munkái közül az Ódry Színpadon nagy sikerrel futó Octopus, avagy Szent György és a sárkány után Budapesten legutóbb a Trafóban bemutatott Éhség című előadást láthatták a nézők – friss, prózai szövegváltozatot készítenek, az előadás szabadságkereső hőseit a társulat fiatal színészei, Nagy Márk, Baki Dániel, Mészáros Blanka és Sodró Eliza alakítják, míg II. Fülöp szerepében László Zsolt lép színpadra. A díszletet Devich Botond, a jelmezt Giliga Ilka tervezi, zeneszerzőként Dargay Marcell és Csizmás András, operatőrként Vincze Alina dolgozik az előadásban, a dramaturg Sándor Júlia.

Szerb Antal Száz verse

A Keres Emil Próbateremben mutatják be decemberben Bálint András új önálló estjét, a Szerb Antal Száz verse című előadást. A balfi munkatáborban 1945 januárjában elhunyt szerző az élete végén, a háború borzalmainak árnyékában jelentette meg Száz vers címen az általa összeállított világirodalmi antológiát, amely sokakat bevezetett a kötészet világába. Levelek, regény- és naplórészletek, emlékezések, anekdoták és versek idézik fel Szerb Antal alakját, és ahogy Bálint Andrástól megszoktuk, az irodalmon keresztül ezúttal is egy nagyon személyes, bensőséges hangvételű esttel készül. Az előadást Deák Krisztina rendezi, a dramaturg Hárs Anna.

Egy csepp méz

Valló Péter, a színház főrendezője idén Shelagh Delaney, angol drámaírónő Egy csepp méz című kamaradrámáját rendezi februárban a Radnóti színpadán, amelyet a színházban már visszatérőnek számító Totth Benedek fordít újra, hogy az minél élesebben és érvényesebben szóljon a mai társadalmunkról. Az angolszász színházi közegben rendkívül népszerű színdarabban egy fiatal lány vágyai és keserűségei, anyjához való viszonya és nélküle megélt terhessége kerülnek a fókuszba, mindezeken keresztül pedig a marginalizált helyzetben lévők élete. A produkcióban Mészáros Blanka, Kováts Adél, Rusznák András, Baki Dániel és Porogi Ádám játszik, díszlettervező Horváth Jenny, a jelmeztervező Benedek Mari, dramaturg Hárs Anna.

Vad nyomozók

Az évad utolsó bemutatóját május elején a Radnóti Tesla Laborban tartják: a latin-amerikai irodalom legszerethetőbb zsenijének, Roberto Bolañonak Vad nyomozók című nagyregénye alapján készít előadást Kelemen Kristóf, aki azon túl, hogy négy éve a Radnóti Színház dramaturgja, több darabot írt és rendezett. Az elmúlt években többek között olyan díjnyertes előadások fűződnek a nevéhez, mint a Magyar akác vagy a Megfigyelők. Az életrajzi elemeket és a zabolátlan fantáziavilágot ötvöző Vad nyomozókban egy hetvenes évekbeli, mexikóvárosi, underground költőmozgalom életébe pillanthatunk be, amelyből egy évtizedeken és kontinenseken átívelő, krimiszerű történet bomlik ki. Olyan művészgeneráció lenyomata ez, amelynek tagjai szenvedélyesen, egy életen át önmaguk szabadságát és művészi kiteljesedését keresték, nem pedig a meggazdagodás és a láthatóság lehetőségeit. A Radnóti Tesla Laborban színre kerülő ősbemutatóban Baki Dániel, Gáspár Sándor, Mészáros Blanka, Pál András, Porogi Ádám, Rusznák András és Sodró Eliza látható, a látványt Schnábel Zita tervezi, dramaturgként Sándor Júlia csatlakozik a csapathoz.

Kiemelt kép: est.hu