A Körmendi Kastélyszínház Társulat június 10-én mutatja be legújabb színdarabját, az Aranyhajat. De mi is az a KASZT és mit várhatunk tőle?
Vörös Attilával („Vörével”), a társulat elnökével és jó barátommal beszélgettem a körmendi színjátszásról és annak múltjáról. Számomra nem volt idegen a téma, ugyanis én is éveken keresztül koptattam a körmendi színház deszkáit KASZT-os színekben.
Megtudtam, hogy Körmenden nem új keletű dolog, ez a fajta kulturális tevékenység, sőt! A Rába-parti kisvárosban már az előző század elejétől folyt színjátszás, ez főleg az ötvenes és hatvanas években erősödött meg. Ezt követően, egy kisebb szünet után, 1995 novemberében alakult újra az azóta is töretlenül működő Körmendi Kastélyszínház Társulat, avagy a KASZT. Tagjai egytől-egyig amatőrök, civil foglalkozásuk van vagy tanulnak. Életkorukat tekintve is elég változatos a csapat, ugyanis az általános iskolás diákoktól a nyugdíjas korosztályig mindenki közreműködik az előadások sikerében. Céljuk elsősorban a szórakoztatás, a körmendi kulturális élet fellendítése, és nem utolsó sorban az, hogy ők is jól érezzék magukat a színpadon. Egy évben legalább egy darabot mindig szeretnének színpadra állítani, ahogy idén is.
A Társulaton belül működik az úgynevezett „Stúdió”. Ez tulajdonképpen nem más, mint a fiatalok színpada. Minden évben saját előadást csinálnak a stúdió vezetőjével, Jóna Andreával. Itt tevékenykednek a kicsik és tanulják meg, hogyan mozogjanak a színpadon; elsajátíthatják a szakma csínját-bínját. A felnőttek különösen nagy hangsúlyt és figyelmet fordítanak arra, hogy az itt színészkedő gyerekek jól érezzék magukat és szívesen járjanak a próbákra.
Kérdésemre Vöre elmondta, hogy az évek során a társulat szép eredményekkel és díjakkal gazdagodott: talán a legbüszkébb a Kazincbarcikai Színjátszó Fesztiválon kiérdemelt első helyre volt, ugyanis ezzel országos sikert értek el. De emellett az Ifj. Horváth István Nemzeti és Nemzetközi Amatőr Színjátszó Fesztivál fesztiváldíjasai is lettek, ezeket a sikereket a Művészet című darabbal érték el. Ugyanez az színmű lett a 2010- 11-es évad legjobb amatőr előadása is, amit a Pál István-diploma bizonyít. Emellett bezsebeltek hét arany-, négy ezüst- és egy bronzminősítést is. Az elmúlt időben már rendszeresen meghívást kapnak a Komlói Amatőr Színházi Találkozóra, ahol tavaly harmadik helyezést értek el, idén pedig az Az öldöklés istene című darabbal indulnak el a megmérettetésen.
Ezután Jóna Andit is sikerült elkapnom pár mondat erejéig, hogy meséljen az éppen készülő darabról és a stúdióról: “Ez a társaság egy olyan közösség, ahol mindenki szeret mindenkit és ahova kikapcsolódni, jól érezni magukat, hasznosan tölteni a szabadidejüket járnak a fiatalok.” – fogalmazott a stúdióvezető. A társaság összetétele évről évre változik, mert a tagok többsége most éli fiatalkorát, így a tanulmányok, szerelmi élet, barátok határozzák meg őket, de Andi nem aggódik, mert, ahogy fogalmazott: „Mindig van friss hús az asztalon és abból kell dolgozni, amink van.” Elmondta, hogy az idei darab kiválasztásakor fontos tényező volt, hogy mindenképpen mesedarabot akartak készíteni, hogy megfogják a gyerekeket, hiszen korábban ez már nagyon jól működött, például amikor az Anasztázia került feldolgozásra. Végül sikerült leszűkítenie a választási lehetőséget két mesére. Ezek közül már a stúdió tagjai együtt választottak.
A próbák nagyon jó hangulatban teltek, a gyerekek nagyon lelkesek és imádják Andit. A színdarab tulajdonképpen nem más, mint az Aranyhaj mese színházi adaptációja, ami kicsiknek, nagyoknak, de még szülőknek is egy nagyon jó szórakozás és élmény lehet. Tehát aki szeretne egy nagyon jó szombat délutáni programot, látogasson el június 10-én a Körmendi Színházba délután 5 órakor és nézze meg a saját szemével a fiatalok lelkesedését, tehetségét!
A borítókép forrása: vaskarika.hu