A magyar köztudatba pár éve berobbanó Soulwave zenekar egyre több helyszínen csillogtatja meg tudását, nemrég a közismert külföldi énekesnő, LP előzenekaraként játszhattak hatezer ember előtt. Másnap már a zalaegerszegi Pont Ott Partin beszélgettünk Fodor Mátéval, a zenekar énekesével.
Milyen volt tegnap az LP koncert, milyen érzés, hogy egy insta mystoryn keresztül ilyen elismerést kaptatok tőle?
Igazán jó volt a koncert, nagyon jól éreztük magunkat. LP tényleg egy fantasztikus énekesnő és óriási élmény volt. Felmentünk a színpadra, és azt hiszem a Halhatatlan című dalunk szólt éppen, amikor óriási őrjöngés volt a tömegben, és azért gyanítottam, hogy nem feltétlenül nekünk szól ez a nagy ováció, úgyhogy kinéztem oldalra és ott állt LP, aki kamerázott minket, utána a menedzserünk mutatta, hogy fel is rakta az Instagramjára, úgyhogy tényleg nagyon király volt. Pacsiztunk a backstage-ben utána. Amúgy jó élmény mindig a parkban játszani, mert sokan vannak, és ez nagy lehetőség még a mi szintünkön is, ha fogalmazhatok így, hiszen nem mindig játszhat az ember hatezer ember előtt.
Ezek után terveztek akár külföldre is kacsintgatni, angol nyelvű dalokat írni?
Hát figyelj, mi külföldről kacsintottunk vissza hazafelé. Mi angol nyelvű dalokkal kezdtük a Soulwave pályafutását, és jártunk külföldre is turnézni. Viszont ez nyilván csak egy gag szintű dolog volt, ez holnapra elmúlik, hogy mi az LP instáján fent voltunk, mi ettől még nem fogunk New York-i karrierben gondolkodni, nekünk itt van dolgunk Magyarországon. Mi nagyon szeretünk magyar nyelvű dalokat írni, hála istennek, hogy ez a mai egerszegi koncert is megerősített minket, hogy szeretik az emberek.
Milyen volt a Nagyszínpad, ti hogy éltétek meg, és mennyivel lett másabb azóta szerintetek a közvélemény rólatok?
A nagyszínpados sztori abból a szempontból mindenképpen egy nagy lehetőség, illetve jó dolog volt, hogy összerántotta a zenekart. Technikailag nagyon sokat készültünk rá és azért volt fontos felkészülés, mert a nyári turné során úgy állhatunk színpadra, ahogy a Nagyszínpadon megmutattuk magunkat. Egyébként a közönség is nagyon jó volt, és egy tök jó intenzív klubkoncertet adtunk. A többi része igazából egy elég szubjektív dolog, hogy zenésztársak mondanak véleményt bizonyos gondolatmenetek alapján. Nem feltétlenül tudtam mindennel egyetérteni, de természetesen volt olyan, aki objektív kritikát fogalmazott meg, azt el is fogadtuk, sőt volt olyan zsűritag, akivel át is beszéltük a dolgokat. Szerencsére a közönségünk megmaradt.
Ti hogyan élitek meg, hogy egyre több helyen vagytok főfellépők, hiszen Egerszegen a tavalyi majálison is Nagyszínpadon szerepeltetek, volt idén már egy klubkoncertetek is, mindezek után máris főfogása vagytok a Pont Ott Partinak?
Nekünk volt egy 8-9 éves felkészülési időszakunk arra, hogy egyszer majd talán eljutunk ide, és ez hála Istennek sikerült. Úgyhogy kellő szerénységgel és alázattal próbáljuk megélni ezeket a pillanatokat, de természetesen dolgozunk tovább, hogy ez a később is így – , vagy esetleg még jobb legyen, mert ez nagyon gyorsan el tud múlni. Minden zenekar életében van, hogy legalább egy-két évet turnézik intenzíven. Mi próbálunk odafigyelni minden egyes bulira, minden egyes dalra, hogy kézben tartsuk a zenekart, és azt gondolom, hogy ebbe nem fér bele az, hogy elégedettek legyünk a produkciónkkal, hanem mindig egy kicsit elégedetlenkedni kell és javítani, jobbnak lenni. De az nagyon jó érzés, hogy Nyugat-Magyarország, Vas megye környékén kezdtünk el főfellépőként megjelenni, de most már az országban egyre több helyen lehetőséget kapunk.
Mennyivel nehezebb mondjuk egy fesztiválon eladni magatokat, mint mondjuk egy olyan fellépésen, ahol több az igazi Soulwave fanatikus?
Igazából a nagyobb, városi rendezvények nekünk azért jók, mert pontosan tudjuk, hogy 1000 nézőből esetleg 100 ismeri az összes dalt, valaki esetleg a Kalandort vagy egy-két másik dalt. De ezek azok a lehetőségek, amikor meg tudjuk szólítani azokat az embereket, akik eddig esetleg nem nagyon hallgattak Soulwavet, de egy jó produkcióval tudjuk őket további koncertlátogatásra ösztönözni. Nagyjából ennyi a különbség. Természetesen mi miden műfaját szeretjük a koncertezésnek: fesztiválozás, városi napok, de a klubkoncert is külön élmény, hiszen oda már kifejezetten, deklaráltan azért jönnek az emberek, hogy Soulwave dalokat hallgassanak, úgyhogy mindenhol megtesszük a magunkét, még ha fáradtak vagyunk, akkor is megpróbálunk 100%-ot beleadni.
Utolsó megfigyeléseink alapján, a Petőfi Rádión a top öt kedvenc magyar előadó közé tartoztok az elmúlt hónapban, ez milyen hatással van rátok?
Én amiről tudok, hogy a Petőfi Rádión a harminc legtöbbet játszott zenekar között vagyunk, de ez beleértve a külföldi előadókat is, tehát olyan nevek mellett vagyunk, hogy az elképesztő. Tényleg, még kapkodjuk a fejünket, és nagyon örülünk, nagyon sokat segített ez nekünk, hiszen egy zenekar egy országos rádióban tud leginkább nyilvánosságot kapni, és ez jelentkezik a meghívások, illetve a koncertlátogatók számában amióta a Petőfi Rádió kiemelten foglalkozik a Soulwave-vel. Természetesen nagyon hálásak vagyunk ezért.
Egyre ismertebb a zenekar, valószínűleg egyre többen felismernek az utcán, ezt ti hogyan élitek meg a civil életben?
Sehogy. Olyan szempontból érint, hogy bemegyek a boltba tejet meg kenyeret venni és akkor azt mondják, hogy 650 forint lesz. Nyilván Körmenden vagy Szombathelyen ritkán felismernek, de azért mi nem vagyunk sem sztárok, sem celebek, sem közéleti szereplők, hogy ne mehessünk végig az utcán, egyszerűen csináljuk, amit csinálnunk kell, és örülünk, hogy tetszik az embereknek.
Szokták mondani, hogy a kezdeteknél „eladják a lelküket a zenekarok”. Ti ezzel, hogy vagytok, hogy viszonyultok ehhez a gondolathoz?
Hát mi azt már akkor eladtuk, amikor megvettük az első hangszereinket. A zenész szakma ilyen, ennek vannak különböző fokozatai. Van olyan, amikor valaki tehetségkutatóba megy, van olyan, amikor valaki a Dalba jelentkezik, mint ahogy mi tettük. Ettől is egyébként nagyon sokan féltettek minket, hogy beskatulyáznak, hogy Dalos zenekar, de szerencsére a Dal után is sikerült további dalokat írni (nevet). Úgyhogy ebből nem lett akkora probléma, élvezzük ezt a zenész életet. Ez tényleg gyerekkori álmunk volt, és most, hogy ez kezd valóra válni, ez nagy boldogsággal tölt el bennünket.
Mennyire érzitek, hogy megváltozott a fogyasztói szokás, például kevesebben vesznek lemezeket, ti hogyan próbáltok ehhez alkalmazkodni?
Nyilván egy zenekar, akik intenzíven turnéznak, azoknak egyértelműen ez egy pénzkereseti lehetőség, valamilyen szinten munka is, amit az ember szeret csinálni. De emellett a zenekarban ötből négy ember bejár a munkahelyére dolgozni, ahogyan az ideje engedi, mert szeretünk nem elkényelmesedni, és ez igaz a színpadra is. Tehát mi azzal soha nem fogunk megelégedni, hogy kerestünk 500 forintot, akkor abból veszünk egy sört, hanem az 500-ból mondjuk 400-at arra költünk, hogy a színpadon jobban szólaljon meg a produkció vagy bármi ilyesmi.
Van bármilyen koncert előtti rituálétok, bevett szokásotok?
Kimondottan nincs. Annyi hogy lepacsizunk, de szerintem ez minden zenekarnál megvan. Gyakorlatilag a szokásos koncert előtti rutinunk van. Megérkezünk, kiesünk a buszból, pakolunk, csináljuk a színpadot, eszünk-iszunk valamit, fölmegyünk a színpadra, és próbáljuk szórakoztatni az embereket.
Melyik az a hazai/külföldi zenekar/előadó, akivel szívesen dolgoznátok együtt?
Huh. Nem is tudom. Inkább külföldit tudnék mondani. Én most nagyon rá vagyok pörögve a The Chainsmokersre, tökre bírnám ha remixelnék egy dalunkat, és akkor az megszólalna külföldi rádiókban. Nagyjából ennyit tudnék ehhez a témához hozzászólni. Egyébként sok olyan zenekar van, amit mi hallgatunk. Mostanában a turnébuszban Jay-Z és Post Malone szól, szóval nem éppen olyan dolgok, amik mennek nálunk a színpadon, de szerintem egy zenészhez ez hozzá tartozik, hogy nyitott szemmel és füllel jár, és próbálja minél jobban tágítani az ízlésvilágát, és nem arról beszélni, hogy húsz évvel ezelőtt mennyivel jobb volt a zene, mert nem volt jobb, csak más volt. És megváltoztak a hallgatói szokások és a stílusok, de én azt nem tudom elfogadni és egyszerűen elviselni, hogy ha valakinek azzal van problémája, hogy valaki pop zenét játszik vagy EDM-et nyom vagy trappet vagy bármi ilyesmit, mert szerintem minden zene tud jó és rossz is lenni, szerintem ennyi a történet.
Hogyan érzitek, miben változott a mostani Soulwave a régihez képest?
Mindenben. A kezdeti Soulwave úgy nézett ki, hogy más tagok voltak, Ádi, a gitárosunk van még az eredeti felállásból illetve szerény jómagam. 2007-ben volt egy grunge-os, kicsit alter-metálosabb történet, amik külföldön jobban mentek, abból lett rock ’n roll, folk pop, indie. Az az igazság, hogy ez pont annak köszönhető, hogy a zenekar próbálkozott, próbáltuk megtalálni a saját stílusunkat. Rengeteg féle-fajta zenét hallgatunk, amik nyilván inspirálnak minket, és úgy gondolom, hogy minden zenekarnál megtörténik egy révbe érés zeneileg, amikor megtalálja a saját stílusát, a saját hangját és nekünk ez a vonal, amit most képvisel a zenekar, azt nekünk nyolc évig tartott megtalálni.
Fogalmazhatunk úgy, hogy a mostani már maga a Soulwave stílus?
Most kijött a nagylemezünk, ami egyfajta lezárása volt az elmúlt három évnek, és a következő nagylemezen szeretnénk már olyan dolgokkal foglalkozni, amit eddig esetleg nem mertünk meglépni, vagy nem éreztük időszerűnek. Ugye a zenekar, amit néha az ember zenész körökön belül kritikaként kap meg, hogy elektronikát használ egy élő zenekar. De szerintem ez egy annyira alap dolog így 2018-ban, hogy nincs is értelme erről beszélni. És mi próbáljuk ezt az irányt egy picit erősebbé tenni, természetesen ugyanúgy gitárok lesznek és nem lesz auto tune a hangomon, de azért szeretnénk továbbra is kísérletező és friss hangzással jelentkező zenekar lenni.
Kik voltak a gyerekkori példaképeitek?
Michael Jordan volt az első. Ha zeneit kell mondanom, akkor talán Kurt Cobain, a Nirvana frontembere. Abból a szempontból nagyon csíptem, hogy ő is egy jó értelemben vett őrült volt – kár, hogy ebbe az őrültségébe ő bele is halt – és azt a lelket, azt a szívet fel kell vinni a színpadra és ezt ő nagyon jól csinálta. Nekem ez baromira tetszett 14–15 éves koromban, gyakorlatilag ez inspirált arra, hogy kezembe vegyem a gitárt és zenéljek, úgyhogy nekem talán ő volt az első és igazán nagy inspiráció.
Az országban a jó frontember ritka fogalom. Ez a címke alá vették Kovács Krisztiánt többek között, és egyre többször említenek téged is. Szerinted mitől jó egy frontember? Te mit próbálsz tenni azért, hogy te jó frontembernek számíts?
Ez valahogy egy természetes dolog, az ember így pottyanik ki édesanyja hasából. Szóval „így dobott le engem az a gólya”, ahogy a Tankcsapda nyomta. Én gyerek korom óta egy kicsit hiperaktív voltam, ami egy teljes ellentmondással párosul, hogy amúgy egy visszahúzódó csávó vagyok. De a színpad az a terület, az az 5×6 méteres fekete valami, amin állok, ahol tényleg annyira eltudom engedni magam, és annyira önmagamat tudom adni és hozni. Szerintem ezt élik az emberek, de ha a visszajelzések is ezt mutatják, akkor tényleg csak örülni tudok neki.
Melyik volt a legidegesítőbb kérdés, amit egy interjú során feltettek nektek?
A legalapvetőbb kérdés, hogy honnan jött a zenekar neve, ezt nem lehet überelni, gyakorlatilag erre senki sem szeret válaszolni. Vagy az, hogy hogy ismertétek meg egymást. Tinderen ember… Úgyhogy ennyi igazából, a honnan jött a név a legidegesítőbb kérdés, de nyilván erre is vannak standard hazugságaink és ezeket elsütjük.
