Stephen King, a 20. század egyik legünnepeltebb amerikai írója. Regényei megjelenésüket követően számos, a horrort kedvelő rendezőt ihlettek meg. Arról már korábban beszámoltunk, hogy A Setét Torony is filmre kerül, most egy újabb klasszikust forgatnak, ami nem más, mint az AZ. 

Az AZ (IT) 1986-ban jelent meg először a könyvesboltok polcain, majd 1990-ben készült belőle egy két részes mini sorozat is, így a történet sokak kedvencévé vált. Idén pedig, a szeptember 7-ei premierrel a mozivászonról köszön vissza a remake egy igazi horrorfilm formájában a Warner stúdió gondozásában, és Andrés Muschietti rendezésében, akitől olyan filmet ismerhetünk, mint például a 2013-as, rengeteg díjat és rettegést hozó Mama.

Krajcáros Bohóc kedvesebb, szerethetőbb nem lett, csak modernebb köntöst (bohócruhát) kapott. 2017-1990. Kép forrása: Entertainment.ie

A szinopszis szerint egy démon szállta meg a képzeletbeli amerikai kisváros, Derry csatornahálózatát; vagyis inkább az emberek telepedtek a barlangja fölé, zavarták meg álmát,  ezért amikor 27 évenként felébred, egy bohóc képét öltve szedi fiatal áldozatait, (akiknek minden rémálmát ismeri), örök lebegésre ítélve lelküket. King a Maine nevű államba, (ott is született és rengeteg regényében megjelenő helyszín), képzelte el Derry-t, más és más városokból, gyerekkora színhelyeiből ollózva össze a szürke települést, ahol a periodikus borzalmak történnek.

Talán nem véletlen, hogy a tévésorozat megjelenését követő 27. évben jelenik meg a film, és hogy a Pennywise-t (Krajcáros bohócot) alakító Bill Skarsgård is 1990-ben született (véletlenek márpedig nincsenek).

A megmagyarázhatatlan katasztrófaciklusokat megelégelve egy csapat gyerek, akiknek egészen idáig csupán teljesen átlagos problémáik voltak, a halálesetek utáni nyomozásába kezd, ezt követően pedig megkezdődik a versenyfutás az idővel, az élettel, a halállal és a rettegéssel. Szembe kell nézniük az iszonyattal, aki nem evilági mivoltával életre kelti legvadabb rémálmaikat, ezáltal pedig a vásznon megélt rettegésen keresztül szembesülhetünk saját gyermekkorunk legsötétebb félelmeivel is.

A könyvvel és a tévéfilmmel ellentétben az AZ mozija csupán a gyerekre reflektál, kihagyva a már felnőttként újraélt történeti síkot, Pennywise bosszúját és a szereplők vissza-visszatérő emlékeit. Az előzetes alapján, ezt és pár kisebb részletet leszámítva a fő szál semmit sem változott; a látvány kifogástalan és a rendező ígérete szerint nem spóroltak a gore (vér, alvadt vér), jump cut (nem kapcsolódó vágás, vágás ugrás) és horror elemekkel sem.

RendezőAndrés Muschietti
ÍrtaStephen King
Zenéjét szerezteBenjamin Wallfisch
ProducerekDan Lin, Barbara Muschietti, Seth Grahame-Smith, David Katzenberg, Roy Lee

Itt van az AZ (IT) angol nyelvű előzetese, amiért megjelenését követően megörültek az emberek a, egy nap alatt 197 millióan tekintették meg. Talán nem véletlen ez a nagy lelkesedés, és a film méltó lesz a kellően ijesztő, érdekes előzeteséhez. Mi mindenesetre nagyon várjuk.