Nagy közönség- és sajtóérdeklődéstől övezve június 8-án kétszer is megnyitották a Pécsi Országos Színházi Találkozót; kevésbé formális keretek között a Séta téren lakatolták le színház iránti elkötelezettségüket a szervezők, másodszor pedig a Pécsi Nemzeti Színház lépcsőjéről köszöntötték a fesztiválra érkezett vendégeket.

A felszólalókat Magyar Attila, a POSZT ügyvezető igazgatója konferálta fel, aki a Színház téren tartott beszédében kitért a rendezvénysorozat számadataira is: százötven színvonalas előadás, 9000 néző, és tucatnyi helyszín teszik színessé a POSZT-ot, nem is beszélve az esemény különleges vendégeiről.

Az idei, 17. POSZT díszvendége Halász Judit Kossuth- és Jászai Mari-díjas színésznő, aki már a lakatolás előtt mondott beszédében is felidézte, hogy színészi pályája Pécsről indult, itt írta alá ugyanis első társulati szerződését. ”Visszajöttem a kályhához!” – fogalmazott szeretetteljesen, majd kiemelte, hogy Pécs nem véletlenül kapta a megtisztelő Európa Kulturális Fővárosa címet.

Hoppál Péter, Halász Judit Forrás: szinhaz.org

Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár a jelképes ceremónia előtt felidézte az elmúlt évek nehézségeit, de kiemelte, hogy a POSZT jövője biztosabb, mint valaha: úgy tűnik, sikerült felülemelkedni a politikai és színházszakmai ellentéteken, abban pedig senki sem kételkedett, hogy POSZT csakis Pécsett lehet. A város miliője mára elválaszthatatlan a kultúrától és színháztól, a pécsiek teljesen magukénak érzik a találkozó családias hangulatát.

A Magyar Művészeti Akadémia képviseletében a debreceni Csokonai Nemzeti Színház igazgató asszonya, Ráckevei Anna mondott beszédet, aki örömteli bejelentést is tett. Az Akadémia a jövőben anyagilag is támogatja a POSZT-ot, ezentúl a kitüntetések művészi és erkölcsi értékét pénzjutalom is kiegészíti.

Pécs polgármestere, Páva Zsolt a város egyik büszkeségének és elengedhetetlen júniusi programjának tartja a színházi fesztivált, legalább annyira, mint a szokásos belvárosi hársfaillatot. A megnyitó végén Rázga Miklós – aki természetesen egész társulatának nevében beszélt -, a Pécsi Nemzeti Színház igazgatója átadta a teátrum kulcsát Magyar Attilának, a rendezvény igazgatójának: „Tíz napra bérbe adjuk a POSZT-hoz.”

Hoppál Péter, Halász Judit, Magyar Attila, Vincze Balázs, Páva Zsolt Forrás: szinhaz.org

A rövidre szabott beszédek után a versenyprogram első állomása a szintén Debrecenből érkezett Jadviga párnája című szövevényes Závada Pál regényadaptáció volt. A darab a végképp összezúzott megértés tragikusságát ábrázolja szokatlan narratív megoldásokkal: itt igazán csak az arcok ismerhetők, az emberek láthatatlanok és felolvashatatlanok maradnak. A szlovák és magyar kétnyelvűség pedig a mű és közönsége közötti kommunikációt is hátráltatja, ezáltal még jobban belehelyezkedhetünk a két főszereplő, Jadviga és András vívódásaiba.

A POSZT további kilenc napon át folytatódik a június 17-ei ünnepélyes eredményhirdetésig. A hét-hét kamara, illetve nagyszínpadi előadást a Pécsi Nemzeti Színház termeiben játsszák, egy produkciót pedig az EXPO Centerben adnak elő a határon innen és túlról érkezett társulatok. A főválogatók Árkosi Árpád rendező és Kovács Dezső kritikus voltak.

Fotó: Kocsis Marcell

A szakmai zsűrit Deres Péter (dramaturg), Felkai Eszter (színésznő), Márkos Albert (zeneszerző), Sebastian Vlad Popa (külföldi színházi szakember), Pozsgai Zsolt (író), Puskás Panni (kritikus), Szlávik István (tervező), és Tóth Tibor (színész) alkotja. A színészzsűri tagjai Moór Marianna, Töreky Zsuzsa és Barnák László lesznek.

A versenyprogramokkal párhuzamosan Pécs belvárosát a POSZT fesztiválszekciója veszi birtokba, amelynek során performanszokban, színészzenekarok koncertjeiben, és más színpadi előadásokban gyönyörködhet, vagy éppen borzonghat a nagyérdemű; a részletes programtervet felsorolni is nehéz. Újdonságot jelentenek a meghívott monodrámák olyan előadásokkal, mint Gyarmati Fanni naplójának interpretációja, a Csak szólani egy szót mint ember, a Hallgatni akartam és az Egy őrült naplója című előadás is.

Belvárosrészlet és hangulatkép Pécsről, Kocsis Marcell képeivel: